December 10-én egy japán és egy angol kutató vette át Stockholmban az 2012-es orvosi Nobel-díjat az őssejt-kutatásban kifejtett munkásságáért. A díj nemcsak a jutalmazottakat, hanem kutatásaik „tárgyát”, az őssejteket is a figyelem középpontjába állítja.
A nem szakmabeli laikusnak egy-egy ilyen hír hallatán azonban általában az jut az eszébe: milyen „haszna” van az ilyen kutatásnak, mit tud ebből a beteggel foglalkozó orvostudomány hasznosítani? A kérdés jogos, hiszen nap mint nap röppennek fel „szenzációs” hírek az őssejtekkel való „sikeres” gyógyításról.
Tudjuk, hogy az egyes szervek (máj, csont) szövetekből, a szövetek pedig sejtekből épülnek fel. A különböző szövetek sejtjei különböznek egymástól, hiszen más-más feladatot látnak el. Ezek a sejtek tehát egy bizonyos feladat ellátására képesek: a májsejt csak májsejtként tud működni.
Ún. „érett” vagy „elkötelezett” sejtek tehát, azaz olyan sejtek, melyek elkötelezték magukat, hogy életük végéig csak máj- vagy csak csontsejtként stb. fognak működni.
Pár évtizede derült ki, hogy léteznek másféle sejtek is. Ez a „másság” abban nyilvánul meg, hogy nem „kötelezik el magukat”, azaz nem csak egy bizonyos funkció ellátására képesek. Ezek az „őssejtek”.
Miért őssejt? Az „ős” ez esetben nem „régit” jelent, hanem olyan „elődöt”, amelynek különféle „utódok” létrehozására van képessége, szaknyelven: potenciája. Az érett sejteknek csak egy képessük van (unipontensek), ezzel szemben az őssejtek „multipotensek”: sokképességű sejtek. A legismertebb őssejt a petesejt. Megtermékenyítve (ondósejttel való egyesülése után) „totális” (teljes) képességű őssejt, amely képes a magzat mindenféle sejtjének létrehozására.
Belőle alakul ki több, egymást követő osztódás után az ún. hólyagcsíra, amely magzati (embrionális) őssejteket tartalmaz. Ezek is multipotens, sokképességű sejtek – további osztódásukkal és ezzel párhuzamos differenciálódás, „elköteleződés” során alakulnak ki az ismert szövetek. E szövetek sejtjei azonban nem örökéletűek.
Egy bizonyos idő után – a vörös vérsejtek pl. 120 nap után – elhalnak – s így pótolni kell őket. E pótlást szintén őssejtek végzik – az említett példában a csontvelőben található sokképességű vérképző őssejtek. Nos, többek közt ezt a felismerést, hogy ti. nemcsak magzati, hanem felnőtt típusú őssejtek is léteznek, jutalmazták Nobel-díjjal.
S mi lehet a „napi” haszon ebből? Számos betegség azért alakul ki, mert bizonyos „elkötelezett” sejtek elpusztulnak: az „első típusú cukorbajban” pl. az inzulint termelő hasnyálmirigy-sejtek. Mivel az őssejtek képesek bármilyen más sejtté átalakulni, akár hasnyálmirigy-sejtté is, a megoldás kézenfekvőnek tűnik: a még pluripotens (magzati) őssejteket kell bejuttatni a cukorbeteg hasnyálmirigyébe, ahol azok inzulintermelő sejtekké alakulnak át. Elméletileg tehát a dolog megoldott, a gyakorlati megvalósítás azonban még a jövő zenéje. A Nobel-díj keltette érdeklődés bizonyára siettetni fogja az „őssejt-terápia” fejlődését is.
