Így kell járni, úgy kell járni… Táncháztalálkozón voltunk. A táncház igazi hungarikum, amit az egész világon megpróbálnak utánozni. Nem arról hajnallik, amerről hajnallott.
Mi a táncház? A magyar táncház tulajdonképpen modell arra, hogyan tanulhat meg egy táncot egy „laikus”. A módszer a gyűjtések során lefilmezett táncokat elemeire, motívumaira bontja, és kötött koreográfia helyett ezeket tanítja meg a résztvevőkkel. Így azok könnyen magukévá tehetik a lépéseket, és szabadon, mégis autentikusan táncolhatnak. A módszer unikum, hiszen a világ bármely táncánál alkalmazható!
A táncházat táncos háznál rendezik. Az erdélyi Székről híresült el, ahol szombat este, vasárnap is táncoltak. És a világ a csodájukra járt. A paraszti élet sok régies mozzanata megőrződött így. Széken Felszeg, Csipkeszeg és Forrószeg elkülönülve tartottak táncházat, mert minden Szegnek saját zenekara volt. A hetvenes években aztán a pesti fiatalok felkapták, és széki mintára ők is megszervezték a saját táncházukat. Olyan archaikus – és mégis olyan modern volt!
A táncház Budapestről indulva később meghódította a világot. Azóta Párizstól New Yorkig számos táncot eljártak már a széki táncrend szerint. A táncházat mint módszert pedig az UNESCO a szellemi örökség listájára is felvette. A világban ismerik és elismerik, de mi mennyire szeretjük? – kérdezzük a húsz év kihagyás után ismét Dunaszerdahelyen megrendezett magyar táncháztalálkozó apropóján.
Épp a sűrűjébe érkeztünk
A színpadon a zenekarok, a színpad előtti küzdőtéren a táncosok váltják egymást. Tessék csak beállni, most lehet gömöri, zempléni, gyimesi táncokat tanulni. Indul a zene, az oktatók pedig egyszerre mutatják és mondják.
– Az első táncháztalálkozóra is Dunaszerdahelyen került sor, 1990-ben – vezet be a témába Hégli Dusán, az esemény főszervezőjének, a Táncfórumnak az elnöke. – A saját táncainkat, gömörit, Ipoly mentit, csallóközit táncoltunk. Ezekért az „egzotikus” táncokért buszokkal érkeztek ide Budapestről.
Később átkerült a találkozó Komáromba, majd megszűnt. Az elmúlt években azonban egyre több helyen alakultak állandó táncházak. Innen jött az ötlet, hogy fel kéne újítani a táncháztalálkozó hagyományát.
– Nosza! Előtte egy három hónapos körúton Táncfórum-estekkel jártuk az országot Pozsonytól Kassáig. Agócs Gergely a tájegységek táncairól adott elő, az előadást pedig táncház követte. A Táncfórum valamennyi tagját megszólítottuk. Úgy is mondhatnánk, hogy aki él és mozog, az ma mind itt ropja. Vagy fellépőként, vagy oktatóként, vagy szervezőként.
A keleti végeken, Nagyidán évek óta tartanak táncházat. (A helységet Arany János eposzából, A nagyidai cigányokból ismerhetjük, amelyben a nagyidaiak 1848-as harcát írja le. Érdekesség, hogy Nagyidát a kassai vasmű miatt majdnem lebontották, ámde a cigányok nem akartak menni, s ezzel megmentették a falut.) Kupec Mihály, az Ilosvai együttes vezetője azt mondja: ők tematikus táncházat rendeznek.
– A táncházakban a táncrend általában több tájegység táncaiból áll össze. Azonban őseink se táncoltak összevissza. Ők csak a saját vidékük táncait ismerték. Ezt követjük mi, mert kevés motívumból is lehet gazdálkodni – mondja. Nagyidán már nincs magyar iskola, a táncházuknak tehát küldetése van: menteni a magyar szót.
Kupec Mihály
Ezt az elvet vallja Juhász Eszter is, a zselízi Apró Kincső vezetője.
– Nemrégiben a táncházak hete rendezvénysorozattal 14 óvodában és iskolában jártunk – kezdi. – Az alapoknál kell kezdeni: a gyerekek a hegedűt még felismerik, de a többi népi hangszert már nem...
Fogy a magyar táncos!
Megtudjuk tőle, hogy Zselízt is elérte a nyelvhatár, és bizony az Apró Kincső táncpróbáit már két nyelven vezeti.
– A szlovák folklór terminológiája még csak alakulgat, olyan szakmaisága, mint a miénknek, egyáltalán nincs. Pályázatok útján sikerült négy magyar−szlovák tanjegyzetet kiadni. Így tudunk a szlovákoknak példát mutatni.
A táncház tanít: a kamasz gyerek megtanul viselkedni, felkérni egy lányt, megtanul mulatni. Nem beszélve a táncos közösségről: mi néptáncosok igazán erősek és összetartóak vagyunk!
Vajon mi a titka a néptánc sikerének? – teszem fel a kérdést Konkoly Lászlónak, az ipolysági Sendergő vezetőjének. Gyermekcsoportjuk ugyanis öt év alatt 50 tagúra duzzadt!
– Köztünk is gyakran téma, hogy mitől ennyire népszerű? − mondja. – A táncház fontosságát Magyarországon felismerte a kormány, kiemelten támogatják, bekerült az oktatásba. Ikonikus táncosok nevelődtek, akik a fiatalok számára példaképek. Emellett a tánc is megváltozott, ma akár sportként is felfoghatjuk. Ennek köszönhetően meg tudjuk fogni a jó fizikai képességű fiúkat. A néptánc több lábon álló műfaj, például a színház egyre jobban beszivárog a néptáncba.
– Az oktatás is átalakult: a próbákon már nem koreográfiát, hanem táncokat tanítunk. A gyerekek fél-egy évig tanulnak egy táncot, s ha már biztosan tudják, csak akkor készítünk hozzá koreográfiát. Ennek köszönhetően a táncanyag leülepszik bennük, és nem okoz nekik gondot a táncházban eltáncolni. A táncház tanít: a kamasz gyerek megtanul viselkedni, felkérni egy lányt, megtanul mulatni. Nem beszélve a táncos közösségről: mi néptáncosok igazán erősek és összetartóak vagyunk!
Konkoly László
Kinn tombol a hőség, az árnyat adó kevés fa mind kerítésen kívülre került, a csarnokban pedig elfogyott a levegő. Talán, ha közelebb állnék, a pörgő szoknyák hajtanák felém a szelet. De nem merek elmozdulni a fal mellől. Biztos távolságból kukkolom a suhanó szoknyákat és az összeverődő bokákat.
Vannak az önfeledtek, és vannak a lábukat bűvölők, s olyanok is, akik táncában benne van a világegyetem: egyik-másik férfi, akár a Nap, elvárja, hogy a párja Holdként keringjen körülötte. Eszembe jutnak Sebő Ferenc szavai: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” Igen, biztos vagyok benne, hogy ezek a kipirult arcú, boldog emberek itt és most a megújult magyar táncháztalálkozón a táncot a sajátjuknak élik meg.
Fero Morong táncos ikonikus alakja a szlovák néptáncnak, elismert menedzser, többek közt a Pohoda fesztivál folksátrának programját is ő állítja össze. Pozsonyban ismerkedett meg a táncházzal, s a módszert azóta is alkalmazza. Ma már Pozsonyban is népszerű a táncház, és imádják. A szlovák táncosok Pestre járnak tanulni
A képen Zubkó Tímea (16, Buzita) és Szabó Miklós (23, Péder). Tímea Kassán jár gimnáziumba, Miklós referens a Bódva-völgyi kultúrközpontban. Mindketten a nagyidai Ilosvai néptáncegyüttesben táncolnak.
Büszkén mondják, hogy a keleti végeken két központja van a néptáncnak, Kassa és Nagyida. Tímea a nővérét követve hétéves kora óta táncol. A táncházat azért szereti, mert remek alkalom az ismerkedésre. A táncházban barátságok kötődnek, nem beszélve arról, hogy mindig lehet valami újat tanulni. Miklós élete szinte csak a folklór körül forog (néprajzot tanul Nyitrán).
– Mikor próbálunk vagy a színpadon állunk, az kicsit olyan, mintha a népi kultúrát betennénk a kirakatba vagy egy akváriumba. A táncházban viszont szabadon táncolhatunk.
