Lovasterápiával állították lábra a lebénult sportolót, lóval gyógyulnak a sérült gyerekek... Ilyen hírek látnak napvilágot. Azt is tudjuk, hogy a drogfüggőknek jót tesz a lovasterápia. Igaz ez?
Tóth Tibor (35, Szered) öt évig dolgozott egy központban, ahol drogfüggőket és alkoholistákat kezeltek. Tibor Nyitrán kitanulta a hippológiát, a táborban egyszerű munkákra tanította a fiatalokat: falazásra, favágásra, mert ők maguk építették az istállókat. A központban ugyanis állatokat tartottak: a kutya, a tehén és a kecske mellett tíz lovuk volt, melyeket terápiás célra alkalmaztak. Karol Hollý pszichiáter vezette a gyógypedagógiai lovastornát.
Tibor egy reszocializációs központban dolgozott, M.-ben. Titoktartási kötelezettség miatt nem írjhatjuk le a helység nevét.
– Hogyan kerültél a farmra?
– A feleségem miatt mentem oda. Ő ott szociális segítőként dolgozott, és ez volt az egyetlen lehetőség, hogy közel kerüljek hozzá. Én építészeti középiskolába jártam, majd Nyitrán végeztem távúton hippológiát. Nagyon szerettem a lovakat, kiskorom óta lovagoltam.
– Miért tud segíteni a ló az emberen?
– A lovak mozgásának jótékony hatására Görögországban már nagyon régen felfigyeltek. Valójában a ló nem tudja, hogy ő segít, csak sétál körbe-körbe, teszi a dolgát. Ha valakit ráültetnek, és gyakorlatokat végeztetnek vele, az hatással van az agyra, a hátgerincre és az idegvégződésekre. Érdekes még, hogy a ló melege is sokat segíthet. Ekkor nyereg nélkül végzik a gyakorlatokat, a beteg egy pokrócon ül.
A ló melege a belső combok idegvégződéseit érinti, s ez jótékony hatású. Ahhoz, hogy lóra ültessenek valakit, mindig orvosi előírásra van szükség, mert nemcsak javítani, de ártani is lehet vele.
– Hogyan történik a lovas csoportterápia?
– Mi a központban a gyógypedagógiai lovastornát alkalmaztuk. Ez teljesen másként működik, mint a hippoterápia. Itt a lónak még mozognia sem kell, a ló puszta jelenlétével is pozitív hatást tudunk elérni. A központban drog- és alkoholfüggőket gyógyítottak – volt 13 éves, de 50 éves betegünk is. Az emberben pozitív kép él a lóról. Már az a tudat, hogy a táborban lovak vannak, pozitívan hatott a betegekre. Világos volt számukra: ha betartják a szabályokat, akkor közel kerülhetnek a lovakhoz. A beteg még nem is látta a lovat, de már segített rajta.
– Mit tud egy ló, hogy így vonzódunk hozzá? Azt mondják, a lónak nem lehet hazudni...
– Egy nagyon egyszerű állatról van szó. Mi, emberek, ragadozók vagyunk, elöl van a szemünk, és ha akarunk valamit, akkor egyenesen megyünk előre. Teljes ellentétei vagyunk a lónak. A ló egész életében mást sem csinál, mint lehajtott fejjel eszi a füvet, és közben a szemeivel óvatosan körbe-körbe tekinget. Fél. Ha például szemben állok vele, és nagyobbat sóhajtok, akkor azonnal reagál. Tesz egy lépést hátra, vagy felneszez. Nagyon kifejlett az érzelmi intelligenciája: azonnal tükröt mutat az embernek. Például ha bemegyek a karámba, és meg akarom mutatni neki, hogy igenis én vagyok az erősebb, akkor tükröz engem. Már a szagomon, az izzadságomon megérzi, hogy nem vagyok nyugodt, és veszélyforrást jelenthetek a számára, ezért agresszívan fog viselkedni.
– Azt mondják, a ló megnyugtatja a drogfüggő embert. Igaz ez?
– A drogfüggőt nem megnyugtatni kell, hanem lefaragni egy picit a nagy egójából. Ha egy nagymenő úgy közeledik a lóhoz, hogy na, majd én megmutatom, ki vagyok, a ló ledobja a nyerget, és ideges lesz. A nagymenő szégyenben marad, mert a ló azonnal érzékeli, hogy baj van. A társai nyeregben maradnak, de neki, a „Janinak” nem megy! S ekkor jön el a nagy pillanat, hogy a nagymenő segítséget kérne, és nincs ott senki más, csak a terapeuta, akit ő éppenséggel utál. Így aztán tőle kér segítséget. Ezért mondjuk, hogy a ló hidat képez a terapeuta és a beteg között, mert segít kiépíteni a kezdeti bizalmat.
– Hogyan tud segíteni a terapeuta?
– A foglalkozás mindig úgy néz ki, hogy jelen van a terapeuta és a segítők is, akik figyelnek a biztonságra, nehogy a ló megrúgjon valakit. A terapeuta először a lóról beszél. Elmondja, hogy a ló azért él, mert fél, és amelyik ló nem fél, az azonnal elpusztul, mert megeszi a párduc. A ló teljes gőzzel fut, sosem sétál – és sohasem lép vissza. Mikor ugyanis a farkasok kergették, és befutott a bozótosba, akkor az volt az egyetlen túlélési esélye, ha átfut rajta... Ezért mindig teljes erővel próbál áttörni.
A betegek hallgatják, miről mesél a terapeuta, majd közelebb mennek a lóhoz. Már ott elkezdődik a segítői folyamat. A gyógyulás azonban hosszú menet, főleg a fiatal drogfüggők esetében.
– Mi az a plusz, amit a ló adhat?
– Motivációt! Ha valaki lóközelbe akar jutni, akkor azért tennie kell. Ez azt jelenti, hogy először ki kell takarítania az istállót, lecsutakolnia a lovat, és egyáltalán: be kell tartania a szabályokat... A farmon a betegek etetik a lovakat, ők vágják, szárítják a szénát. Úgy élnek, mint a régi tanyasi világban az emberek. Persze, nem minden beteg akar odajutni a lovakhoz. Ám szinte minden ember érez valamit a lovak iránt. A terapeuta dolga az, hogy megvizsgálja, kinek mit jelent a ló. A ló abban segít, hogy a terapeutát összehozza a beteggel, és a beteg megnyílik a terapeuta előtt. Nemcsak a lovat használják gyógyításra, gyógyítanak más állatokkal is. Ezt animoterápiának hívják. A táborban volt tizenkét farkaskutyánk, ezek szintén a segítségünkre voltak a kezelések során. Egy 15 éves drogfüggő tinédzsernek még nincs semmilyen tapasztalata a felelősségről, s igazából az segít rajta, hogy törődik az állattal.
– Számodra miért volt fontos ez a munka?
– Engem először csak a lovak érdekeltek. Aztán érdekelni kezdett a terápia is, mert megható jeleneteket éltünk át. Soha nem felejtem el azt a nehéz sorsú lányt, akit a szerbek 14 évesen prostitúcióra kényszerítettek. Összetört lélek volt. Én voltam a terapeuta segédje, mikor a lány először találkozott a lóval. Belépett az ajtón, és csak állt ott csendben, a ló pedig érezte azt, hogy ennek a lánynak szeretetre van szüksége. Odament a lányhoz, és a nyakába hajtotta a fejét. A lány elsírta magát, megölelte a lovat. Attól a pillanattól kezdve egyre gyakrabban kérte azt, hogy a lovakhoz mehessen. Ott tört meg nála a jég, akkor kezdte csak elhinni, hogy ő is számít. Hogy ő is egy ember, akit lehet, hogy bepiszkítottak, ám ezután is van élet, és lehet még szép a jövő. Hatalmas érzés volt, hogy segítőként nekem is részem lehetett élete jobbra fordulásában. Egyhetes turnusokban dolgoztunk, éjjel-nappal ott voltunk a táborban. 48 betegünk volt, s néha csak ketten maradtunk velük. Nagyon sokat beszélgettünk. A terapeuta tanácsokkal látott el bennünket, hogyan viszonyuljunk hozzájuk. Elmondta, kire figyeljünk oda, volt, akivel erélyesebben kellett beszélni. Naponta voltak közös beszélgetések, mikor leültünk egy nagy körben a földre, és sorban mindenki elmondta a történetét. Ezeket a történeteket ma sem tudom kiverni a fejemből. A tábortól nem messze vettem egy házat, de nem sokat tartózkodtunk otthon. Ez volt életem legspirituálisabb időszaka! Nem éreztem azt, hogy valami is hiányozna az életemből. A táborban senkit sem érdekelt, hogy kinek mennyi pénze van, vagy milyen ruhákban jár. Azóta is visszavágyom.
– Ki felügyelt a gyerekekre a terápia során?
– Első fázisban a gyerekek sehová sem mehetnek egyedül, még szükségre sem. Mindig van egy „nagy testvér”, aki kíséri az újakat. Erre azért is szükség van, nehogy megszökjenek, mert a tábor nincs bekerítve. A második fázisban már szabadabban mozoghatnak. Ekkor már a beteg beismeri magának, hogy problémája van! A harmadik fázisban már kijárhat, először két órára, majd négy órára. Ez általában egy–másfél év után esedékes. A negyedik fázisban már hétvégére is kimehet. Az ötödik fázisban pedig akár hetekre is hazamehet. Mikor visszajön, akkor a terapeuta leül vele beszélgetni, hogy kint milyen kísértések érték. A betegek azután is visszajárnak, hogy véget ért a kezelés.
Az elején mindent elveszítenek, ám a terápia során annyi mindent visszakapnak, hogy az utána lévő életben jobbak lesznek, mint az átlagember. Fontos, hogy van számukra egy hely, ahova bármikor visszatérhetnek. Szomorú vagyok, mikor manapság azt olvasom a hírekben, hogy támadják a reszocializációs központokat. Ha ezek nem lesznek, akkor senki sem lesz, aki ezeken a fiatalokon segíthet.
– A gyógyulás hosszú folyamat. Mégis mennyi ideig tart?
– Van, akinek másfél évig, viszont vannak nehéz esetek is, és sokan visszaesnek. Mire egy szülő észreveszi, hogy gond van a gyerekével, sokszor már késő. A gyerek 15 éves, és a szülő arra gondol, hogy hiszen a szomszéd fia is füvezik, nincs nagyobb baj. Később az iskolából jelzik, hogy a fiú nem jár be az órákra. A szülő tanácstalan. Minél korábban jönnek a betegek, annál nagyobb eséllyel tudnak segíteni rajtuk. Egy 17 éves gyerek már visszafelé számolja a napokat, s amint betölti a 18 évet, elmegy a központból. (Bár voltak esetek, mikor velünk maradtak a nagykorúságuk betöltése után is.) Nekem is voltak nagy csalódásaim, hamar megtanultam, hogy nem mindenkin lehet segíteni. Két évig törődtem az egyik sráccal, együtt dolgoztunk, a szabadidőmben is bejártam hozzá. A végén elszökött, és ugyanott folytatta, ahol azelőtt.
– Milyen gyakran engedik ki a gyerekeket a lovakhoz?
– A terápiának fokozatai vannak. A végén már hetente egyszer vagy kétszer is lovagolhatnak. A legalsó szinten csak beszélgetnek a lovakról. A második lépésben gondoskodnak a lóról, etetik, tisztítják, de még nem ülnek rá. Majd megtanulják, hogyan kell vezetni a lovat. A lovat állandó jelleggel tanítani kell, mivel a ló felejt. Ha a jobb feléről piros labdát mutatok neki, és megtanítom vele, hogy nem kell félni tőle, akkor ugyanezt a bal feléről is meg kell tanítanom neki. Ám amint egy kék labdát mutatok, akkor újra megijed, mert nem ismeri fel.
– Az átéltek után hogyan látod: az ember miért szereti a lovat?
– Mert szeretetre méltó. Megérdemli, hogy szeressék, mert nem hazudik. Ám azt én sosem állítanám, hogy a ló szereti az embert. A lónak teljesen mindegy, hogy én, a gazdája megyek oda, vagy egy ismeretlen ember. Ám ezt az ember nem hiszi el, és azt gondolja, hogy a ló a szeretetet viszonozza. Az ember elhiteti magával, hogy a lova szereti őt. Mindenkinek szüksége van arra, hogy valakit szeressen – és valaki szeresse őt. Ezért olyan sikeresek az állatterápiák.
– Soha nem értettem meg, miért dobja le a ló a gazdáját. Miért csinál rosszat az embernek?
– Ha valaki leesik a lóról, akkor az sosem a ló hibája. Magától sosem dobna le senkit, egy ló sosem csinál rosszat. Nekem volt egy nagyon komoly balesetem – de én hibáztam. Egy gyönyörű, fehér arab telivért vittünk beugratni. Mikor a csődör meglátja a kancát, akkor van neki egy tipikus járása. Én a ló háta mögött álltam, és a kliensnek elkezdtem utánozni a ló járását. A ló ezt úgy fogta fel, hogy egy csődör van mögötte, amelyik az ő kancáját akarja. Tolatott kettőt, és felrúgott.
– Egy személyes kérdés: miért hagytad abba?
– Sajnos, választanom kellett, mivel tudtam, hogy meg fog születni a kislányom, s abból a pénzből, amit ott kaptunk, nem lehet családot tartani. Ezért visszatértem a kinti életbe. Nehéz döntés volt.
