A tévés vetélkedőkben szép és fiatal magyar tehetségeket fedezhetünk fel Szlovákiából. Ezek is mi vagyunk!
Fekete Tamást a Virtuózok tehetségkutató műsorból ismerhetjük. A harmónia világából érkezett, fantasztikus zongorajátéka mindenkit lenyűgözött. Az érsekújvári Fekete Tamás (24) nem szereti, ha valaki könnyedén áll a zenéhez. Talán már ebből is kitetszik, hogy a zenéből a komolyat szereti. Tamás jelenleg a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola végzős hallgatója.
Fekete Tamás érzékeny, filozofikus alkat. Ma már kevesebb zenét hallgat, de annál többet gyakorol. „A klasszikus zene is hordoz magában aktualitást. Néha túlságosan is belemerülök a harmóniákba...” – mondja nevetve
– Mesélj magadról. Kicsoda Fekete Tamás?
– Olyan ember, aki a zenét szereti mindenekfelett. A családban senki se volt zenész, kivéve a nagyapámat, aki kántorkodott. A konzervatóriumba még azért jelentkeztem, mert nagyon szerettem a Tankcsapdát. Tinédzserként mindenfélét hallgattam, csak klasszikus zenét nem. Sosem volt egy egész album a telefonomban, csupán egy-egy dal – az én válogatásom! Ma is képes vagyok órákig körbe-körbe hallgatni egy zenét. Zongoráztam, de a gitár felé is kacsingattam. Nagyon tetszett, hogy az akkordok által egyszerre több hang is megszólal. Ezt hívják harmóniának. Az ízlésem a konzervatóriumi évek során kezdett megváltozni...
– Változásról beszélsz. Milyen változás történt a konziban?
– Ott kezdtem el igazán gyakorolni. Johann Sebastian Bach invenciói igazán megfogtak. Az első féléves vizsgán bevett szokás, hogy a diák kettesnél jobb jegyet nem kaphat. Én pedig egyest kaptam... Pedig két héttel előtte, a főpróbán még nagyon rosszul játszottam. A tanárnőm a hármast se akarta megadni.
Nagyon rosszul éreztem magamat, dolgozott bennem a düh, hogy akkor otthagyom az iskolát. Ez jót tett velem, mert lobogó lángot gyújtott bennem: „Most már akkor gyerünk, csináljuk!” Minden más zenét kitöröltem a lejátszómból, csak a komolyzene maradt. Rájöttem, hogy a zene fegyver, amit komolyan kell venni.
– Most hol tartasz?
– A Zeneművészeti Főiskolán Ida Černická tanárnőhöz kerültem, akit nagyon tisztelek. Ő oltotta belém a színvonalas zene szeretetét. Nem elég ismerni a kottát, és technikailag jól eljátszani egy zenét. Fontos az is, hogy legyen bennünk szenvedély. A szenvedély élteti a zenémet. Lehet, egyszer eljutok odáig, hogy letisztult érzelmű ember leszek. Most még erő hajt, tűz vezérel.
– Ki, mi ösztönzött, hogy megméresd magad a Virtuózokban?
– Édesanyám. Szereti ezt a műsort, és ő böködte az oldalamat, hogy jelentkezzem. Az utolsó pillanatban töltöttem ki a jelentkezési lapot, és töltöttem fel a videót... A műsor miatt még a vizsgaidőszakom is kitolódott.
– A főiskolán akceptálták, hogy versenyzel?
– A válogatók nem igazán érdekelték őket, de a későbbi fordulók már igen. Idén januárban megnyertem egy pályázatot a pozsonyi filharmóniában a Prokofjev-darabommal. Jövőre az egész zongoraversenyt játszani fogom. A darabot eljátszottam a Virtuózokban is. Úgy gondolom, hogy egy tehetségkutatóban olyan zenét kell játszani, amit értünk. Van, akinek Bach, a másiknak épp Beethoven passzol. Nekem az impresszionizmus, a német romantika fekszik, és az oroszokat is nagyon szeretem. A zene összeköt, de nyitottság és tiszta szív kell hozzá. A zenével a szépnek hódolunk. Vallásos emberként Istenhez kötöm mindezt. A szépség pedig számomra a mennyország közelségét jelenti.
– Ebben a műsorban a zsűri tisztelettel tekint a versenyzőkre. Alakultak barátságok, mentori kapcsolatok?
– A finálét követő fogadásra mindnyájunkat meghívtak. Itt sokat beszélgettem Várdai Istvánnal. Tőle tartottam a legjobban, pedig a végén tőle kaptam a szívemet leginkább megmozgató, legjobb kritikákat. A verseny előtt Pozsonyban hallottam őt, gyönyörű volt a csellójátéka.
– A műsor népszerűséget is hozott. Ezt hogyan éled meg?
– A múltkor Budapesten gyalogoltam, és egy autóból gratuláltak ismeretlenek. Nagyon jólesett. Változott az életem, de azért nem akarom, hogy annyira megváltozzon. Úgy érzem, hogy nekem még egy kicsit árnyékban kell maradnom, hogy építkezzek és gyakoroljak.
Igyekszem a napi hat óra gyakorlást betartani. Mások is nyolc órát dolgoznak. A tanárnőm mindig azt mondta, hogy ebben a jóisten igazságos, mert mindenkinek le kell dolgoznia a napi penzumát. A gyakorlást a zseni sem ússza meg. Pozsonyban a suli gyakorlóterme ideális munkaközeg.
– A főiskola után mi a terved?
– Szeretném folytatni a tanulmányaimat a doktori iskolában. Ki akarom használni az időt, amíg képes vagyok sokat gyakorolni.
– Hogy látod, a klasszikus zenének van szerepe a mai világban?
– A komolyzenének is szüksége van reformra, hogy komolyan vegyék. Ahogy a filozófusok is megmondták, a zenében van az örök igazság. A zene a lelkünkbe férkőzik – ezért kell megválogatni, hogy milyen zenét hallgatunk. Ebből sokszor csak annyit veszünk észre, hogy a zenétől boldogok vagyunk. Chopin letisztult érzelmekről beszél... Tudom, hogy egy szonátától még nem lesz olcsóbb a kenyér, de nem is ezt várjuk el tőle.
– Van példaképed?
– Az édesanyám, aki a jó erények és a tiszta szív megtestesítője. A jóra törekszik állandóan. Már sok jótanácsot kaptam tőle. Édesapám korán meghalt. Az édesanyánk nevelt fel minket a testvéremmel. Nem volt neki egyszerű.
– A szabadidődbe mi minden fér bele?
– Szeretem az időt a családommal tölteni. Igyekszem sportolni, mert sokat ülök a zongoránál. Jól érzem magam, ha úszok egy-két kilométert, időnként sétálok, futok. Jó két éve alakult egy JazzSons Trio nevű, zongora-basszusgitár-dob formációnk. A nyáron épp szüneteltettük, mert mindenkinek más dolga akadt, de ősszel folytatjuk...
