Mit csinál az ördög karácsonykor? Meghúzódik dühösen egy sarokban, mert annyi olyankor a szeretet és a ragyogás, hogy az neki kibírhatatlan. Így mondatja velünk a szent naivitás.
Valójában minél nagyobb a fény, annál feketébb az árnyék. Olyan időszakban, amikor sokan próbálnak jót cselekedni, Patás Pajtásnak is megvannak a maga tervei. Szeret a zavarosban halászni.
Nem véletlenül hívják a komát diabolosznak, vagyis megosztónak. Jó vicc a végre összegyűlt családba behajítani egy kézigránátot, és vihogva elszaladni. Némi politizálás, régi sérelmek felhánytorgatása, örökösödési ügyek bolygatása, nevelési hibák, siker és sikertelenség méricskélése: karácsonykor bőven van mit szétszakítani. No, jó, hőbörödik fel bennünk az önérzet. Akkor nyáladdzunk csendesen, és hallgassuk el az igazságot? Miféle képmutató cécó ez így? Megvallom, ez az ellentmondás engem is kiborít, sokszor nem bírom lenyelni a családi galuskákat.
Mindamellett igyekszem előrelépni, és mindenkire úgy nézni, ahogyan a legjobb formájában láttam. Egyik nagyon kellemetlen modorú rokonom hihetetlenül adakozó kedvű és áldozatos tud lenni. Egy undok ismerősöm egyszer puszta segítőkészségből felmászott a síkos tetőre, és lazán igazgatta a cserepeket a mélység felett, hogy a háziak be ne ázzanak. Ha egyikükben a jószívű, másikukban a bátor embert látom, van miért tisztelni őket. (Mindegyikünk azt szeretné, ha legelőnyösebb oldaláról ítélnék meg, nem?)
Lucifer, vagyis a fényhozó szerepében is szívesen tetszeleg a kecskelábú. Evvel aztán rendesen tud bajt kavarni karácsonykor, mikor a valódi Fény születik.
A megszülető baba Jézus titokzatos világosság, mindenkinél kisebb, mégis világteremtő. Mindenkinél gyengébb, mégis erősek erőse. Lucifer viszont oda szeret bevilágítani, ahol titkot leplez le, örömteli meglepetéseket ver szét, áhítatot rombol. Elhiteti, hogy legszebb cselekvéseink indítéka is csak feneketlen aljasság. Néha van benne valami, ám ha ebben a hitben élünk, és mindenütt a mocskot keressük, akkor csupa szutyokból áll majd az életünk.
Nálunk az utóbbi években abból származott idegesítő karácsonyi feszültség, hogy hazatért felnőtt gyerekeink szerettek együtt lenni, nagy hangon dumálni, kávézni, s ezt csak a nappaliban tehették (ami már közben az angyalok birodalma lett, és elzártuk a kicsik elől). A két-három éves töpszlik nem értették, mit művelnek a felnőttek ott, ahová földi halandó nem léphet. A titok feltárása illetéktelenség és rombolás. Két ember szerelme nem csak akkor titok, ha megcsalás van benne. Azért függönyözzük el a hálószobát, mert ami ott történik, kettőnk legbensőségesebb ügye. És mihelyt felveszik videóra, és kilövik az internetre, éppen ezt az intimitást sebzik halálra. Pedig mindenki sejtheti, mit művelünk valószínűleg a szerelem hevületében.
Ahogy az angyalok szüntelen szárnysuhogással tevékenykednek, úgy az ördög is szikrázó csülkökkel lót-fut fel-alá. Gondoskodik róla, hogy tehernek érezzük az ajándékvásárlást, s így szeretteinkből rövid úton elegünk legyen. Hullafáradtan könnyeinkkel sózzuk a bejglit, és világhódító férfi létünkre kihívásnak érezzük a karácsonyfa talpba faragását...
A legjobban úgy tolhatunk ki Sátán főnökkel, ha megőrizzük belső derűnket, a titkokat és a család békéjét. Akár úgy, hogy szüntelenül valamelyik karácsonyi dalt dudorásszuk. Lehetetlen ugyanis egyszerre szorongani és énekelni. Nem könnyű buli, de megéri. Az együttlét fontosabbá válhat annál, hogy hoz-e a Jézuska újgenerációs mobilt vagy sem...
Írta: Lackfi János költő, 6 gyermek édesapja
