Nemrégiben ajándékra leltünk a csilizközi piacon: a csallóközi viseletre. Egy próbababára felhúzva várt ránk a tűhegyes karácsonyfák mellett...
Heuréka, megtaláltuk! – kiáltottunk fel, ugyanis az utóbbi években már mindent tűvé tettünk, hogy megleljük a korhű csallóközi ruhát. A néprajzosok kijelentették, hogy errefelé nem nagyon jártak viseletben, díszesben meg végképp nem. A kutatók elmondták, hogy a vidéket a paraszti polgárosulás jellemezte, ami viseletben is az egyszerűséget jelentette, a díszítés teljes hiányát. Ki tudja, miért? Talán, mert korán bejött ide a vasút, vagy mert sokat eljártak piacozni Pozsonyba, és az úri népet utánozták.
A varrónő, Barbara története
Méri Barbara úgy nőtt fel, hogy körülötte a család nőtagjai mindig hímeztek, varrtak. Már gyerekkorában eldöntötte, hogy ő bizony varrónő szeretne lenni.
– A szakmában kezdtem dolgozni, de a fast fashion térhódításával már nem volt igény varrónőre – kezdi Barbara. – Családot alapítottam, s igazából a lányaim ültettek vissza a varrógéphez, akiknek csinos kis ruhácskákat varrtam.
Méri Barbara. Az ing és a viaszfonalból font nyaklánc is saját készítésű
Barbara, aki Dunaszerdahelyen él, ma már ismét csak varrással foglalkozik. Megrendelésre viseleteket készít, akár székit is. És megvarrta a teljes csallóközi viseletet a Csallóközi Néptáncegyüttesnek és a Dunaág Néptáncműhelynek is.
– Igen, több néprajzostól hallottam, hogy nem volt igazán jellemző népviselet a Csallóközben – magyarázza. – Ám a néptáncos lányaimnak szükségük volt fellépőruhára, ezért kutakodni kezdtem. Az anyaghasználattól a szabásig mindenben igyekszem követni az eredeti.
Modellünk, Orsi szerint a kerek galléros blúz farmerrel is trendi kombó
Akkor milyen is?
A csallóközi ruha apró virágos anyaga kartonból készül. Barbara halványkék, világoszöld és finomrózsaszín kartont használ, főleg Győrben szerzi be. A blúz, a térd alatt végződő szoknya és a kötény is egy anyagból készül. A négy-öt alsószoknya fehér és csipkeszegélyű.
A szoknya négy-öt méter anyagból készül, ráncolással van összehúzva. A szoknya alján a húsz centiméteres fodor dupla annyi anyagból készül, mint a szoknya bősége. A fodrot pedig farkasfoggal csinosítja. A kötény dereka és az alja is ráncolt.
A fodorrész hossza megegyezik a szoknya fodrával, és széles csipke kerül rá. A blúz körgallérját zsinórral vagy csipkével emeli ki. A gombok melletti csipke megegyezik a galléron viselttel, és 3-4 soros levarrással kombinálja. Végül farkasfog kerül a blúzra.
– A ruhák az otthoni műhelyemben készülnek. Varráskor ügyelek arra, hogy a ruha a színpadon is mutasson, a színek harmonizáljanak, és a szoknyarész pörgős, a derékrész kényelmes legyen – mondja. – Ez mind fontos tényező. A viselet mindig tartást ad. Amikor a lányok felveszik, a fejüket felszegik, és a szoknyát ringatják...
Egykor a ruha alá pendelyt vagy buggyos nadrágot vettek fel. Ezt csak ritkán, például ha orvoshoz mentek. Nem mindegy, milyen sorrendben vesszük fel a ruhát.
– Először a blúzt, majd az alsószoknyák következnek szépen sorban. Mindent felülről veszünk fel.
A négy-öt alsószoknyát, ami rétegenként bővül, mind elöl kötjük meg. A szoknyarész hosszú kötőjét először körbekötjük a derékon, majd elől masnival zárjuk.
Így sokkal praktikusabb, mintha gombolnánk. Így szorosabbra lehet kötni, másrészt a nő élete során hízhat, fogyhat, várandós lehet: ilyenkor a kötővel méretre lehet igazítani. A ruha kiemeli a derekat, ami szép vonalat ad a női testnek.
A derék a köldök felett 3 cm-rel kezdődik, közvetlenül a lengőbordák alatt. Az alsószoknyák szép telt szoknyarészt adnak, és a felső szoknyának kiemelik a ráncolását. A kötések által keletkező lyukat a kötény eltakarja, amit hátul kötünk meg szép masnira.
A hétköznapokban is ezt a ruhát viselték, csak egyszerűbb kötényt kötöttek maguk elé. Magát a ruhát ritkán mosták, csak az alsószoknyát és az alsóinget. A viselethez félcipőt hordtak, ami jól tartotta a bokát. Ékszerként pedig öt-hét soros piros gyöngyöt viseltek. Télen vastag kendőt terítettek magukra, úgy léptek ki az utcára.
