Palócföldön jártunk, megidéztük az igazi palóc farsangot, és mákos ferentővel temettük a telet. Tőlünk porzott a csákányházi út...
Két okból is nevezhető „nagykalácsnak” a csákányházi ferentő: a méretéből adódóan, és azért, mert nagyobb ünnepekre készítették. A mákos fentőt disznótorkor, lakodalmakba, ünnepségekre és farsangkor sütötték.
Farsangban ferentőt!
– Az öregek fentőnek hívták, de az én korosztályom már ferentőnek mondja – kezdi. – Én a nagynénimtől, Ilonkától is tanultam. Kincset hagyott rám, melyet próbálok továbbadni. Mivel a család nagy, hat unokám van, így mindig bőséges adagot csinálok.
– Ez mit jelent? Kíváncsian várjuk a receptet!
– 60 dkg sima lisztből készítem a tésztáját. Nagyon fontos, hogy tejjel dagasszuk, attól lesz puha és lágy. Frissen nagyon ízletes, másnapra viszont már „elkophat”. Tehát 4 dl tejben felfuttatunk 4-5 dkg élesztőt 4 dkg porcukorral. A 60 dkg lisztbe felütünk két egész tojást, egy csipet sót adunk hozzá és egy fél tehénvajat, majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt. Ha kész a massza, jöhet a dagasztás. Majd a tésztát letakarjuk, és meleg helyen pihentetjük. A legjobb az ágyban, dunna alatt. Ügyelni kell persze, hogy ki ne keljen az ágyból a tészta! (mosolyog.) Úgy kell rá vigyázni, mint a babára. S míg a tészta kel, megdaráljuk a mákot...
Mag Mária (71 éves, Csákányháza), édesanyja receptjét megőrizve, mai napig nagy kedvvel készíti farsangban a „mákos ferentőt”.
A szokásokról
Közben Mari néni előveszi a régi füzetét, melyben a népdalgyűjteményét őrzi.
– A hamvazószerda előtti hétvégét farsang farkának nevezik – folytatja a mesélést. – Azon a szombaton rendezték a faluban a farsangi mulatságot. Akkor még a szülők kísértek minket a bálba. Tánc közben hatszor is lekérték a fiúk a lányokat. Vasárnap pihentünk, és hétfőn, iskola után, három óra körül már készültünk a farsangolásra. Igazi lagzis násznép alkotta a farsangolókat: volt menyasszony és vőlegény is, de fordítva voltunk beöltözve. Édesanya egyszer kölcsönadta a régi menyasszonyi ruháját, és abba öltöztettük fel a legényt. A vőlegény pedig lány volt, öltönyben, kalappal a fején.
Mi, lányok a táncos ruhánkban mentünk, csak a nagykendőt dobtuk fel a vállunkra, hogy ne fázzunk. Volt, aki huszárnak, katonának vagy magyar lánynak öltözött be.
– Számbelileg nagy volt a csapat?
– 12-15-en jártunk lányos és fiús házakhoz, rokonokhoz. Énekeltünk, tőlünk porzott a csákányházi út. Mikor házhoz értünk, még jobban rázendítettünk. A nótába annak a gazdának a nevét foglaltuk, akinél éppen megálltunk: A Tóth Antal házánál tőketüzet raktam, futok-megyek a Dunába, széles halat fogtam... Teszem tányérkámba, küldöm Istenkének. Ha jó néni, ha jó bácsi hajtsa ki a kiskutyát, mert ha ki nem hajtja, majd kihajtom én... Se nem itatom, se nem etetem, csak úgy bömböltetem... Bömlik a farsang, kövérlik a farsang, látom a gazdát fejnyi a baltát, menjen fel a padra, vágjon egy darab szalonnát, szúrja a nyársamra. Az ágy alatt kilenc tojás, sutty, a tarisznyámba!
– Mit kaptak a farsangolásért?
– Kaptunk tojást, azt a kézikosárba tettük, a fiúknál nyárs volt, arra tűztek szalonnát, és volt a „hátyi kosár”, abba meg belerakták a kolbászt, a pampuskát, a mónárkalácsot és a ferentőt. Az olyan kocka alakú fonott kosár volt. Ahol tojást adtak, ott hozzátettük, hogy jövőre sokat kotkodácsoljon a tyúk, mert hát kotkodács, kotkodács, minden napra egy tojás. Beköszöntünk a gazdának, hogy Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kinyitották az ajtót, fogadtak, és kihozták a kiérdemelt elemózsiát. Mire a falu végéhez értünk, a hátyi kosár csapig tele lett. Kenyeret viszont nem adtak. Útközben eladtuk a zsírnak való szalonnát, mert abból kaptuk a legtöbbet. Az árából vettünk kenyeret és uborkát. Volt olyan is, mikor mama a kemencében megsütötte nekünk a kenyeret.
– Mit csináltak a sok kapott finomsággal?
– Elfogyasztottuk az adományt. Mindig a lányos házakhoz mentünk, és minden évben máshoz. Később meg már a kultúrházba. Sokat viccelődtünk, s amikor meg már bor is volt a fiúkban, akkor meg pláne.
– Melyik volt a legemlékezetesebb farsang?
– Volt egy évünk, hogy nem volt hová mennünk, mert még nem készült el az új kultúrház. Én hazaszaladtam, megkérdeztem édesanyától, megcsinálná-e nekünk a vacsorát abból, amit összefarsangoltunk. Édesanyám jó asszony volt. „Ó, fiam, gyertek, megcsinájjuk a vacsorát!” Kirámoltuk a szobát és a konyhát, feltekertük a pokrócot (szőnyeget)…
– Beraktuk az asztalt, megterítettünk. Édesanya nagy serpenyőben megsütötte a szalonnát, a kolbászt, ráütött 30-40 db tojást. Estére összegyűltünk, húszan is voltunk. Édesanya csipketeát főzött nekünk, mert a lányoknak nem volt szabad inni, a fiúk pedig megitták az összefarsangolt bort. Éjfélre már táncra is perdültünk. Édesapa feljött, és ránk szólt: „Gyerekek, éjfél, iskola hónap!” Kikönyörögtünk tőle még egy órát. Hamvazószerdától viszont se vigadalom, se tánc, se nóta. A bőtbe nem szabad! A család ezt szigorúan betartja mind a mai napig.
Közben megkelt a tészta! Mari néni már sorolja is a receptet tovább (mondja és csinálja): Nagyujjnyi vastagságra kinyújtjuk, és hosszú szeleteket vágunk belőle, majd besodorjuk. Az egyik oldalát bevagdossuk, majd feltekerjük, mint a csigát, és a végét egy kicsit az előző sor alá hajtjuk. Ezután beletesszük az előre kizsírozott tepsibe, megkenjük a kiformázott ferentők tetejét zsírral, és pár percig hagyjuk pihenni.
Pár perc elteltével betehetjük az előmelegített sütőbe (olyan 200 fokon), s addig hagyjuk sülni, míg meg nem pirul a teteje. Amíg a ferentő sül, felteszünk egy lábasba vizet forrni.
A forró vízbe beledobunk 3-4 db kihűlt ferentőt, amennyi elfér a lábasban, és megforgatjuk benne párszor. Vigyázzunk, hogy el ne ázzon, csak megpuhuljon. Azután szűrőkanállal kiszedjük egy tepsibe. Ha mind kiszedtük, egyenként jó gazdagon megforgatjuk a cukrozott mákban. Végül tálaláskor megcsepegtetjük a tetejét mézzel. Aztán vihetjük az asztalra a „nagykalácsot”.
