Tönkrement a párkapcsolata? Mással is megesik, naponta ezrekkel. Titokzatos módon minden szakításba belejátszanak a közösségi hálók, az ímélek és a mobil. Ezért hajlamosak vagyunk rájuk fogni – minden rosszat.
Az elején nem tudunk betelni a kedvesünkkel. Este a parkban összebújunk a padon, egymás kezét szorongatjuk, aprólékosan elmeséljük életünket, csecsemőkorunktól mostanáig, és a napot az ágyban fejezzük be. Pár év múlva az idill megfakul, ami logikus, hiszen mi újat mondhat az ember ötszáz együtt töltött este után? Ekkor előjönnek a sémák, nagyjából a következőképpen: vacsora után kinyitunk egy üveg bort, azután a pohárral a kezünkben mind a ketten elvonulunk a számítógépünkhöz, elővesszük az okostelefont és jókedvű fecsegésbe kezdünk a barátnőnkkel vagy a kollégáinkkal. A közös beszélgetésnek mindkét oldalon – lőttek.
(Kép forrása: pinterest.com)
Régen más volt?
Az internet előtti időben jobbak voltak a házasságok? Nem is. Húsz évvel ezelőtt vacsora után bekapcsoltuk a tévét. A műsor akkor sem volt túl érdekes, de hát mit csináljon az ember esténként? Az asszonyok a tévésorozatokat nézték, a férfiak fogták magukat, és elmentek a kocsmába (ma inkább otthon iszogatnak, hiszen a számítógép mellett ott áll a feneketlen pohár). Viszont: a Facebookon szörfölegetve sokkal több lehetőség nyílik a hűtlenségre, mint a tévé előtt.
Igaz, ami igaz, a szüleink sem voltak mindig hűségesek. Aki akart, talált alkalmat a félrelépésre. Régen főleg a kollégák közül kerültek ki a szeretők – ma a közösségi oldalakon chatelgetve találjuk meg „lelkünk másik felét”. Az ok nem változott, nem tehet róla sem a Facebook, sem a Twitter, sem az Instagram, sem más a fényesen vibráló képernyőn. A szürkeség, az unalom tehet róla, ami belopakodik az életünkbe!
Ha tehát azt akarjuk, hogy életünk párja ne az interneten keresse az érzelmeket, akkor találjunk ki számára – érdekesebb programot. Legrosszabb esetben nézzük együtt a Facebookot, írjunk bele bolondos szövegeket, és nevessünk a válaszokon.
A kutakodás kész öngyilkosság
Hány titkos kapcsolatra derült fény az utóbbi években, mennyi házasság ment tönkre amiatt, hogy a másik beleolvasott kedvese levelezésébe vagy SMS-eibe? Pedig legtöbbször csak ártalmatlan játékról volt szó – két idegen ember kicsit évődött, pezsgést vitt a hétköznapokba... Közben a kalandozó fejében fel-felvillant a „Vigyázat, veszélyes!” lámpa. Mert alapvetésben esze ágában sem volt viszonyt kezdeni vagy elhagyni a családját. Az ilyen „felnőttjátékok” legnagyobb része úgy végződik, hogy az egyik fél megunja... Persze vannak sorsszerű ismeretségek is, amikor a párocska végzetesen egymásra talál. Ilyenkor a házasság felbomlik. (De ilyen régen is volt.)
Hiába, dolgozik bennünk az elemi kíváncsiság. Ez a kíváncsiság arra kényszerít bennünket, hogy kutassunk... S egy óvatlan pillanatban belenézzünk kedvesünk mobiljába. A sarok mögött leselkedjünk a párunk után? Na, azt már méltatlannak éreznénk... Ez sokkal tisztább ügynek tűnik. Pedig nincs nagy különbség a kettő között. És ne a Facebookot hibáztassuk, ha valamit találunk. Valóban tudni akarjuk, milyen titkai vannak édesünknek? Érdemes felfedni egy ártatlan flörtöt, ha az az ára, hogy jól összeveszünk, s a végén elválunk? Ha megéri, csak rajta! Mert minden kontrollkényszeres kutakodásnak borítékolható vége: az összeveszés. (A kontrollkényszeres ember huszonnégy órán keresztül tudni akarja, mivel foglalkozik a párja.)
Mennyi ember! És mind milyen érdekes!
Már az első pillanatban feltűnik, hogy a Facebookra, az Instagramra feliratkozó emberek valamennyien okosak, szépek, érdekesek (természetesen azokon kívül, akiket letiltottunk, mert csak hülyeségeket irkáltak). Az összes nő remekül főz (mellékelik is az ételkölteményeket, gusztusosan szervírozva, de a tegnap szétfőzött spagettivel nem dicsekednek). A férfiak átlátnak a politikusokon, tudják a megoldást a az összes konfliktusra. Hiszen csak arról beszélnek, ami érdekli őket. Amiről fogalmuk sincs, arról mélyen hallgatnak.
Hány ember hiszi el azt, amit a facebookosok, az instások állítanak magukról? (Hogy huszonhat évesek, hatvan centi a derekuk, és éppen most jöttek haza a Seychelle-szigetekről…) Ki hiszi el, amit kiposztolnak magukról? Kevesen. Az internetes bemutatkozáskor szebbnek, érdekesebbnek, okosabbnak mondjuk magunkat a valóságosnál. A fiók mélyére süllyesztjük azokat a fényképeket, amelyeken dupla tokánk van, csak a szép tájakat tesszük fel az oldalunkra, s arról, ami előnytelen ránk nézve, hallgatunk. Magunkról ítélve tudjuk, hogy ezt teszik a többiek is.
Ezért aztán: a szerelmek, amelyek az interneten szövődnek, hamar kipukkannak. Ezt tartsuk szem előtt, mikor leütjük az enter billentyűt!
