Lehet szeretni, lehet nem szeretni, de tény, hogy a Bálint-nap nagyobb népszerűségnek örvend, mint, mondjuk, a rejtvényfejtők világnapja (elnézést kérek a szenvedélyes rejtvényfejtőktől), ami február 3-án volt.
Február 14-e, a szerelmesek napja, az év azon huszonnégy órája, amikor elnézik, ha giccsesek, nyálasak és túlságosan szerelmesek vagyunk. Vagy kesergünk, és bosszúsan gondolunk azokra, akik az előző mondatban felsoroltakat teszik. Esetleg ignoráljuk mindkét csoportot...
Sokat fejlődött ez a februári „ünnep“, hiszen az ókori termékenységi rituálék mezítelen rohangálását és a kecskeáldozat bemutatását mára felváltotta a virág, a csokoládé, az ékszer és egyéb extravagáns ajándék. És lássuk csak be, azért akad némi különbség a kettő között. De hogyan is lett a véres ünnepből virágszirmos ünnep? A csokihoz nyilván fel kellett fedezni Amerikát, de maga a gesztus, miszerint üzenetet írjunk szívünk szerelmének, korábbi időre vezethető vissza.
Két Szent Bálint is van, ráadásul mindketten ugyanabban az időben, a III. században tevékenykedtek. Az egyikőjük, Terni Szent Bálint, püspök volt, aki imájával meggyógyította egy filozófus fiát. A csodás gyógyulás hatására a filozófus és családja is áttért a keresztény hitre. A másik Bálint Római Szent Bálint (Valentinus) börtönbe került, amiért megkeresztelkedett. Ebben eddig semmi romantikus nincs, de a börtönben töltött idejéről született legenda meglehetősen filmvászonra illő.
Valentinus beleszeretett a börtönőre lányába. Mielőtt Valentinust kivégezték volna, egy üzenetet adott át szerelmének. Az üzenetet pedig így írta alá: a Te Valentinod. Így értelmet nyer az angolszász kultúrában használatos be my Valentine kifejezés, ami magyarul annyit tesz: legyél a Valentinom.
A tiltott románcon kívül Valentinus annyira unatkozott a börtönben, hogy titokban összeadta azokat a párokat, amelyek egyébként nem házasodhattak volna össze. Ez azért jobban hangzik, mint az, hogy kecskevéres bőrrel csapjanak rá a lányokra, hogy termékenyek legyenek. Nem tudni pontosan, hogy melyik Bálint hatására született meg az a Bálint-nap, amit ma ismerünk és szeretünk (vagy nem). A két személy mára összemosódott, sőt egyes történészek szerint a két személy egy és ugyanaz.
Szent Bálint ábrázolása egy mozaikon
A 14. században elterjedt az a hiedelem, miszerint február tizennegyedike az a nap, amikor megújul a természet, és ilyenkor választanak párt maguknak a madarak is. Így ez a nap alkalmasnak bizonyult arra, hogy az emberi szerelmesek is a magukénak mondhassák. Legalábbis az angol, illetve a francia szerelmesek.
Az első Valentin-napi kártyát minden bizonnyal 1797-ben nyomtatták, Londonban. A kártya nem sokban különbözik a mai lapoktól: kerubok, galambok, virágok díszítik, és még egy négysoros versike is helyet kapott rajta, aminek a záró sorában olvashatjuk a „...be Your Valentine“ szavakat. És hogy ki akart kinek a Valentinja lenni? Catherine Mossday szerette volna rávenni Mr. Brownt arra, hogy találkozzanak. A rövid üzenetből arra következtethetünk, hogy Mr. Brown nem igazán akarta beadni a derekát. Vajon mi történhetett közöttük 222 éve? Talán Mr. Brown végül elment Catherine-hez. Mivel az első csokoládés süteményt is Londonban szolgálták fel, talán beültek egy sütire. Igen, Bálint-nap fényében higgyük csak ezt.
Az Újvilágba, mint annyi minden mást, a Valentin-nap hírét is a telepesek vitték át. Aztán Európa kicsit átszínezve kapta vissza az ünnepet, de az ismét inkább a kontinens nyugati részében ragadt. Hozzánk a kétezres évek elején fújta a szél, egészen pontosan a karácsonyt követő kereskedelmi pangásciklon.
Ma, amikor sok ember életében a romantika szó annyit tesz, hogy különféle mobilos appokat nyomkodunk, hogy a pillanatnyi örömöket keressük, nehéz elképzelni, hogy valaki komolyabb erőfeszítést tegyen a szerelemért. Ennek talán az az oka, hogy egy ilyen, nevetségesnek tűnő világnap mögött is óriási elvárások rejtőznek. Mert a kedves üzenet már nem elegendő figyelmesség. Az egész Valentin-napi hajcihő, mint minden más ünnep, valahogy kifordult önmagából. Mint annyi ünnepre, lecsapott rá a konzumkór.
Ha beütjük a keresőprogramokba, hogy Valentin-nap, milliónyi ötlet közül választhatunk, hogy hogyan vegyük le a lábáról szívünk választottját. Az elképzelhető összes romantikus klisé elérhető: tömegházasság, lovaglás, hőlégballon, tánclecke, ékszer, kibérelhetünk egy szigetet vagy egy kastélyt... A szerelmünknek tényleg csak a pénztárcánk szab határt. És miután megvolt az extravagáns program és az ajándék, villoghatunk vele a közösségi médián.
Ha valakit tényleg szeretünk, akkor a szerelmünk záloga ne egy adóssághalom legyen. Felejtsük el az extravagáns Valentin-napot. Elegendő egy kedves személyes üzenet, ami többet ér majd, mint valami más, ami milliószor annyiba kerül, mint a papír, amire azt az üzenetet leírtuk. Akinek ez nem elég, az talán meg sem érdemli a Valentin-napot.
A végén beszéljünk még azokról, akik híján vannak az ünnepi hangulatnak. Hát, a szinglik napjáig még van egy kis időnk, ugyanis az csak november 11-én esedékes. Arról azonban senki se feledkezzen meg, hogy a Valentin-napnak nem kell csak a szerelemről szólnia. Ott van az egyszerű szeretet is. Hiszen a legendabeli Bálint történetének is két oldala volt: a börtönőr lánya iránt érzett szerelem és az azok iránt érzett szeretet, akiknek segített házasságot kötni. Lehet, hogy ez csak legenda, amivel ezt a 14-ei virágbizniszt hajtjuk előre, de attól még példaértékű.
