Ősz van, és ősszel szüret van. A tökből takarmány, a szőlőből pedig édes nedű lesz. A csángóknál jártunk, ahol a munka kemény, az út sáros, a szekér csikorog és az asszony fejkendőt visel...
A mi szüretünk azért érdekes, mert ezt a szüretet a nők végzik, a bort is ők készítik és ők is isszák meg. Itt a munka kemény, az út sáros, a szekér csikorog, az asszony pedig fejkendőt visel... Külsőrekecsinben, ahol a képek készültek, a férfiak távol vannak az otthonuktól: régen a messzi gyárakban dolgoztak, ma pedig Olaszországba ingáznak. A földműves munka így sokszor a nőkre marad, akik igavonó tehenekkel végeztetik a nehezét – ló nincs is a faluban. Sokfelé láthatunk itatóvályúkat, melyeket csurgó vizek táplálnak. Igazi régi világot találunk még itt, a díszletet hozzá a szekerek és az igavonó barmok adják. Külsőrekecsinben a tehénről senkinek nem a tej fog eszébe jutni (a rekecsiniek nem is igen isznak tejet). A főút aszfaltozott, de a többi úton csak nehézkesen, szekérrel vagy terepjáróval lehet közlekedni.
És gyakran jön a fotós, Ádám Gyula Erdélyből, aki nagyon megszerette a rekecsini embereket, és lencsevégre kapta ezt a „női“ szőlőszüretet, stílusosan az Új Nőnek...
Vízvezeték csak kevés házban van, az angol vécé és fürdőszoba is a jövő zenéje. A falunak egy temploma van, ahol román nyelvű misét tartanak: ezen a falubeliek nagy része részt szokott venni. A mise ideje alatt a templomban és a templom előtt fedetlen vállal nem illendő tartózkodni. A másik közösségi színtér a kultúrház. Itt hetente egyszer diszkót rendeznek. Rekecsin a világ végén fekszik, a messzi Moldvában, ahol a madár sem jár (de ma már ez sem igaz). Évente egyszer ugyanis jönnek a népzenészek, akik meg akarják tanulni – vagy épp visszatanítják a rekecsinieknek – csodás csángó magyar dalaikat és táncaikat.
U.I.: A moldvai csángó a legrégebbi csángó népcsoport. (A csángó név arra utal, hogy elcsángáltak, elszakadtak a székelyektől.) A hivatalos román statisztikák szerint a moldvai magyarok nem léteznek: ők románok. Ezért sem lehetnek magyar iskoláik vagy templomaik. A csángók sajátos, szinte archaikus nyelvet beszélnek, hiszen se a templomban, se az iskolában nem hallanak magyar szót. Egész életük és megmaradásuk a világ egyik nagy csodája!
–nagyvendégi–
