Vezetői szerepben a nők sokkal keményebben bánnak női beosztottjaikkal, mint a férfiakkal. Piszkos kis trükkök, csendes odaszólások vagy akár nyilvános megszégyenítések is szerepelnek eszközeik között, és mindent megtennének azért, nehogy egy kolléganő kiüsse őket a nyeregből. De vajon biztosan nem csak egy városi legenda, hogy a női barátságok végét jelenti, ha az egyik fél felettessé válik?
A méhkirálynő-szindrómát először 1973-ba írták le: egy sikeres karriert befutott nőnek egyáltalán nem áll szándékában hozzájárulni ahhoz, hogy más, vele azonos nemű is hasonló sikereket érjen el.
Közeli barátnőm lehangoltan panaszolta, hogy kibírhatatlanná vált a helyzete a munkahelyén, mióta egyik kolléganője feljebb kúszott a szamárlétrán.
– Régi főnökünk váratlanul felmondott, és őt jelölték ki a helyére. Eddig jól kijöttünk egymással, mondhatnám azt is, hogy barátnők voltunk. De mióta kinevezték, megváltozott a viselkedése: nehezebbnél nehezebb munkákat zúdít a nyakamba, sokkal szigorúbban ítél meg, mint a kollégáimat, és teljesíthetetlen igényeket támaszt. Már azt forgatom a fejemben, hogy itt hagyom az egészet, és felmondok – panaszolta. Azonnal Miranda jutott eszembe Az ördög Pradát visel című filmből, ahol Meryl Streep bravúrosan alakította a kiállhatatlan, fensőbbséges, zsarnok főnöknőt.
A méhkirálynő
Nem hagyott nyugodni a gondolat, és otthon azonnal nekiestem a Google-nak. A találatok mennyisége alapján látszott, hogy nem új keletű dologról van szó, hiszen már 1973-ban ismerték ezt a problémát! A Michigani Egyetem pszichológusai is foglalkoztak a jelenséggel: állításuk szerint a méhkirálynő olyan, magas pozícióban levő nő, aki női alkalmazottjait keményebb kritikának veti alá, mint a férfiakat. A női beosztottakat nem segíti, inkább gátolja abban, hogy feljebb lépjenek a hivatali ranglétrán.
Egy, a nemek szervezetekben megfigyelhető kommunikációját vizsgáló kutatás szerint a férfiak azok, akik „többször kapják meg a mikrofont”. Ezen kívül ráadásul az is igaz, hogy a nőket jóval gyakrabban szakítják félbe beszéd közben.
További szakemberek munkáiban arról olvashatunk, hogy a nők egymással szembeni viselkedése más felállásban is hasonló. Eszmefuttatásaikban visszatérnek a gyermek- és serdülőkorba, amikor a lányok klikkekbe rendeződtek, melyeket mindig a legnépszerűbb irányított. A többiek hozzá szerettek volna hasonlítani, soha nem mondtak neki ellent, és mindig a sarkában loholtak. A kiskirálynő pedig féltékenyen őrizte pozícióját, s amikor veszélyben érezte magát, mindent elkövetett, hogy vetélytársait ellehetetlenítse.
A nők gyűlölik a nőket?
A fenti elméletet újabb kutatási eredmények is alátámasztják, például az angol Cecilia Harvey 2018-as tanulmánya. Megállapítása szerint a női beosztottak 70%-a úgy érzi, hogy főnöke piszkálja, és akadályozza hivatali előrehaladását. Cecilia Harvey is használja a „méhkirálynő-szindróma” kifejezést, amely nemcsak a beosztottak fejlődésére van rossz hatással, hanem az egész vállalat sikerességére. Az amerikai munkahelyeken pedig a nők 58%-a kifejezetten zsarnoki viselkedést tanúsít a munkahelyén, és a beosztottak 90%-a érzi úgy, hogy folyamatos sérelmeket kell elszenvednie női felettesétől.
A szakértők rámutatnak, hogy sokkal gyakrabban válik valaki méhkirálynővé, vagyis alfa nővé egy olyan munkakörnyezetben, ami „nőbarátnak” mondható, mint egy férfiak által dominált munkahelyen, ahol a tapasztalatok szerint a kevés nő inkább szövetkezik.
Az egyik legismertebb méhkirálynő az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Margaret Thatcher volt. Életrajzírója, Charles Moore elárulta róla, hogy egyáltalán nem támogatta a női dolgozókat, akadályozta őket az előrehaladásban, és minden eszközzel gátolta törekvéseiket. Nem véletlenül érdemelte ki a ,,Vaslady” gúnynevet… Ezt látva felmerül a kérdés: vajon a nők viselkedésének hátterében nem az a sokéves diszkrimináció húzódik-e meg, amelyet a férfiaktól kellett elszenvedniük? Hiszen nézzünk csak körül: mennyiben változott a nők helyzete a vállalatok, intézetek, országok vezetői posztjain?
Nők a vezetésben
Noha a női vezetők száma emelkedik, arányuk messze elmarad a férfiakétól. A Deloitte társaság Nők a közigazgatásban címmel napvilágot látott jelentése szerint a nők mindössze 16,9%-ban töltenek be vezető szerepeket a közigazgatásban. 1917-hez képest ez mindösszesen 1,9%-os emelkedést jelent, ami elenyészően alacsony szám! A növekedés ilyen üteme mellett még legalább harminc év kell ahhoz, hogy a nők létszáma utolérje a férfiakét. Azonban ez is csak arra a néhány országra vonatkozik, amelyek igyekeznek felszámolni ezt az egyenlőtlenséget.
Diszkrimináció következménye?
Tudósok egy csoportja a jelenlegi helyzet okát a diszkriminációban véli fölfedezni. A női vezetők keménységét annak a megkülönböztetésnek tulajdonítják, amelyet hosszú éveken keresztül kellett elszenvedniük a férfiaktól. Naomi Ellemers, az Utrechti Egyetem professzora húsz éve vizsgálja a nemek közti egyenlőtlenséget a munkahelyeken. Meggyőződése szerint a „méhkirálynő” megjelölés elmélyíti a kártékony sztereotípiákat a társadalomban, ahol a nőket nem is annyira saját nemük képviselői, hanem a férfiak állítják mellékvágányra. A nők viselkedése nem valamiféle tünetegyüttes, hanem az erre adott természetes válasz. Nemegyszer előfordul, hogy egy nőnek sokkal többet kell harcolnia egy feladatkörért, mint egy férfinak, és ha megszerezte, folyamatosan bizonyítania kell, hogy érdemes rá. Nem ritka az sem, hogy minduntalan kellemetlen kérdésekre kell választ adnia, amelyek a magánéletében vájkálnak, például anyai kötelességeivel, gyermekvállalásával kapcsolatban.
Éppen ez az, ami kiválthatja a méhkirálynő-szindrómát. Az ilyen vezető akaratlanul is azt az utat járatja végig női beosztottjaival, amelybe őt is belekényszerítették. Azért szigorúbb és keményebb kolléganőivel szemben, mert tudja, ha sikereket érnek el a férfiak világában, ugyanolyan keménynek kell lenniük.
Ilyen szemszögből nézve egész más színben tűnik fel a méhkirálynő. Nem megkeseríteni akarja női alkalmazottai életét, hanem azért szigorú velük szemben, hogy megtanulják: ha egyszer vezetők lesznek, keményen kell harcolniuk azért, hogy áhított beosztásukat megtarthassák!
Varga Klára
Kapcsolódó írásunk: Étkezőből lett a dolgozó
