A párkapcsolat soha nem egyszerű. Néha a felek veszekednek, aztán szenvedélyesen egymásba fonódva kibékülnek; néha a partnert tartják a legjobb barátjuknak, máskor pedig ő az ősellenség. De mégis: a másik mindig ott van mellettünk, s nem árt megválogatni, hogy ki az, akivel életünk minden területét megosztjuk.
A kapcsolatban élő pár különböző nyelveken beszél. Meg kell tanulniuk egymás nyelvét, ha érteni akarják a másikat. Különben minden mondat falra hányt borsó lesz, minden szó csak egy libbenő szellő, amely bemegy a partner egyik fülén, s ugyanazzal a lendülettel ki is röppen a másikon. Ivan Verný svájci pszichoterapeuta gondolatait tolmácsoljuk a párkapcsolatokban felmerülő leggyakoribb kérdésekről.
Van-e tökéletes párkapcsolat?
A kérdés az, hogy mit értünk tökéletességen. Az emberek azt hiszik, ha egy pár a terápián elmondja a problémáit, akkor örökre megszabadul tőlük. Az igazság nem ilyen egyszerű, mert a konfliktusok és krízishelyzetek újra megjelennek és ismétlődnek. A terápián csak azt lehet megtanulni, hogy miképpen kezeljük a problémákat. Tökéletes kapcsolatnak azt nevezhetjük, ha a pár képes úrrá lenni a gondokon, folytatni tudja a kapcsolatot, és fel tudja újítani a korábban érzett szerelmet.
A párkapcsolatban fel kell adnunk önmagunkat?
Amikor a szinglilétből páros kapcsolatba lépünk, egyet s mást fel kell adnunk önmagunkból. Ezzel egy időben azonban új dolgokkal gazdagodunk. Valamit el kell engednünk az életünkből, de cserébe kapunk valami egészen szívdobogtatót. Legalábbis egy ideig. Az első hónapokban a szex dominál, és ez elhomályosít minden mást. Amikor a lángolás csillapodik, felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi köti össze ezt a két embert. A párkapcsolat elején a pár nagyon szoros kötelékben, szimbiózisban él, ez általában hat-kilenc hónapig tart. Ez az az időszak, amikor mindig együtt szeretnénk lenni a párunkkal, amikor csak rá gondolunk, és legszívesebben ki sem másznánk az ágyból. Az első hónapok után a kapcsolat változni kezd, átsiklik a következő szakaszba, és ekkor kezdjük észrevenni a köztünk levő különbségeket.
Ha külföldre utazunk, igyekszünk megtanulni a legfontosabb, leggyakrabban használt kifejezéseket. Ez a helyzet a párkapcsolatban is. Gyakran a terapeutának kell segítenie, hogy a párok megismerjék egymás nyelvét, hogy érteni tudják, mit akar közölni velük a másik.
Mondjunk le valamiről csak azért, hogy örömet szerezzünk a párunknak?
Néha erre is szükség van. Egy ilyen lemondás azonban ajándék, amelyet a másiknak értékelnie és viszonoznia kell. Itt két kérdés merül fel. Az egyik az, hogy mennyire tartom fontosnak a saját szükségleteimet, a másik pedig, hogy mit teszek, ha a szükségleteim nem elégülnek ki. Vegyünk egy példát. A házaspár fáradt, nincs kedvük beszélgetni, úgy döntenek, megnéznek egy filmet a tévében. A feleség általában olyan filmet választ, amelyik a férjét nem érdekli. Mit tesz a férj? Vagy megnézi a filmet együtt a feleségével akkor is, ha nem érdekli, vagy azt mondja, hogy nem akarja nézni. Ebben a helyzetben a feleségnek is választania kell. Vagy nézni fogja a filmet egyedül, vagy lekapcsolja a tévét, és a férje mellett marad. Például kártyázni kezdenek, ami mind a kettőjük számára szórakozás.
Mi jobb egy párkapcsolatban? A hasonlóság vagy a különbözőség?
Van két idevágó közmondásunk. Az egyik az, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”, a másik pedig: „a zsák megtalálja a foltját”. Mindkettő igaz, de a gyakorlat azt mutatja, hogy az első inkább a rövid távú kapcsolatokra jellemző, a másik pedig azokra, amelyeket hosszú távra terveznek.
Szerethetünk-e valakit egyforma intenzitással egy egész életen át?
Ez kétséges. Kedvenc zenéinket sem szeretjük egyformán életünk minden napján. A férjünket sem szeretjük egyformán, amikor felmérgesít bennünket, vagy amikor megajándékoz egy csodálatos estével. A szerelem is változtatja az arcát: lehet nagyvonalú, önzetlen, játékos, szenvedélyes, gyakorlatias, benne lehetnek a közös célok és a barátság is. A hosszan tartó szerelem önzetlenségből, barátságból és gyakorlatiasságból tevődik össze.
Mi tegyünk akkor, ha a mínuszok vannak túlsúlyban?
Akkor bizony el kell dönteni, hogy érdemes-e együtt maradni. A párterápia nem ragasztó, ami összetapasztja az egymáshoz nem illő embereket. A terápia abban az esetben segít, ha elég erős a szerelem. Ha vendéglőbe megyünk, azt várjuk, hogy jó legyen az étel, kellemes a környezet, megfelelő a kiszolgálás és elfogadható az ár. Ugyanez vonatkozik a párkapcsolatra is. Éreznünk kell, hogy a párunk megfelelően gondoskodik rólunk, s visszakapjuk azt a törődést, amit magunk is belefektetünk a kapcsolatba. Ha nem így van, akkor el kell válnunk egymástól. Nem kielégítő kapcsolatban nem sokat nyom a latban, ha jóízű az étel.
Milyen formában közöljük a kellemetlen dolgokat úgy, hogy a másik ne sértődjön meg?
Ne egyszerű megállapításokat mondjunk, hanem valamiképpen csomagoljuk be a mondanivalónkat. Ez azt jelenti, hogy bevezetésképpen mondjuk el, miért hozzuk szóba a dolgot, utána pedig emeljük ki társunk pozitív vonásait, és mondjunk pár elismerő szót az előnyeiről. Ezt tehetjük úgy, hogy biztosítjuk afelől, mennyire tiszteljük, ennek ellenére el kell mondanunk neki, hogy ez vagy az a dolog nem tetszik, nehogy valami kimondatlan maradjon. Ha ugyanis magunkban tartjuk azt, ami zavar bennünket, akkor az csak tovább forr bennünk, és az első adandó alkalommal sokkal durvábban tör majd elő.
A párok életének legnagyobb feladata az, hogy megtanuljanak együtt élni a másik különböző világával. Fel kell ismerniük, hogy ezek a különbségek erősítik-e a párkapcsolatot, vagy pedig elválasztják őket egymástól.
Néha veszekedni is lehet?
Lehet, de ügyelni kell rá, hogy ne sértsük meg a másikat, a sebek ugyanis megmaradnak. A szóváltás, veszekedés kényes dolog, tisztelettel veszekedni kész művészet, amelyet ugyanakkor meg lehet tanulni! Fegyelmezetten veszekedjünk, ne szidjuk, ne fenyegessük, ne ócsároljuk és sértegessük a másikat. Ügyelni kell a hangerőre is, egyrészt azért, hogy ne kiabáljuk túl a társunkat, másrészt azért, hogy a kiabálás ne forduljon át erőszakba. Gyakori az a tanács, hogy ne menjünk haraggal ágyba. Aki zaklatott, haragos vagy megoldatlan problémája van, esetleg meg van sértve, az rosszul alszik.
Manapság gyakran tapasztaljuk, hogy az emberek túl hamar feladják, nem igyekeznek megmenteni a kapcsolatot.
Igen, mostanában túl gyorsan szakítanak a párok. Ugyanakkor azt kell mondanunk, hogy jobb előbb szétválni, mint összes energiánkat rááldozni egy rossz házasságra. Másrészt viszont jobban meg kellene becsülnünk a párkapcsolatot. Az alkoholisták imája a lényeget fejezi ki: „Add, Uram, hogy meg tudjam oldani azt, amit meg kell oldanom. Adj megfontoltságot, hogy elengedjem azt, amit el kell engednem. És adj bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam különböztetni egymástól.” Ugyanez vonatkozik a párkapcsolatokra is. A jól megalapozott kapcsolatért érdemes harcolni akkor is, ha zavaró körülmények jelennek meg benne.
Bevezetésképpen mondjuk el, miért hozzuk szóba a dolgot, utána pedig emeljük ki társunk pozitív vonásait, és mondjunk pár elismerő szót az előnyeiről. Ezt tehetjük úgy, hogy biztosítjuk afelől, mennyire tiszteljük, ennek ellenére el kell mondanunk neki, hogy ez vagy az a dolog nem tetszik, nehogy valami kimondatlan maradjon.
Mi a szülők szerepe gyerekeik házasságában?
Nem szükséges, hogy szerepük legyen benne, sőt jó, ha minél tökéletesebben elvágják a köldökzsinórt. Ezt mifelénk nem szívesen halljuk, pedig ha jó kapcsolatot akarunk, megfelelően el kell távolodnunk a szüleinktől. Másrészt viszont keressük a példát, amelyet követhetünk. Freud azt mondta, hogy a nők az apjukat, a férfiak az anyjukat keresik a párjukban. Igaz ez? Vagy mégsem? Bőven van példa mindkettőre.
Varga Klára
Kapcsolódó írásunk: Ghosting: megszelídítlek, hogy hátba szúrhassalak
