Vajon mennyire vagyunk képben lisztőrlés ügyében?

Tábor vízimalommal és friss cipóval! Az egyik megőrölte, a másik átszitálta, a harmadik bedagasztotta, a negyedik megformázta, az ötödik megsütötte – és együtt mind megették… A vízimalmok világába és a vízimolnárok mindennapjaiba leshetett be a Kukkónia napközis tábor gyerekserege. Búzát őröltek, a lisztből cipót sütöttek, ahogy tették azt 150 éve elődeink.

Három turnusban szervez az idén napközis tábort a Kukkónia társulás. A helyszín varázslatos: a táborozók a Kukkónia-farmon vertek tanyát Dióspatonyban, ahonnan csillagtúraszerűen kirándulgattak a környékre. A legérdekesebbnek akkor is a gazdaság állatsereglete bizonyult számukra: pár gyerek még az evés idejére sem akarta szem elől téveszteni a mangalicát és a kiskecskéket. Az aranymosást bemutató foglalkozásra azonban odafutottak, délután pedig együtt hajtogatták a kenyértésztát a kemence szomszédságában.

– Sok érdekes foglalkozásunk van! A kőhatározás során a gyerekekkel együtt megvizsgáljuk és meghatározzuk a dunai köveket, pontosabban azt, hogy az Alpok mely részéről származnak – meséli Szomolai Valéria projektmenedzser. – Az aranymosás pedig ősi csallóközi mesterség, még a hatvanas évek elején is mosták az aranyat a Duna fövenyéből az idős csallóközi aranymosók. A mesterség apáról fiúra szállt. Az aranymosóknak nem volt könnyű dolguk, a kinyeréshez higanyt használtak, amitől kipotyogott a hajuk. Ám még most is akad vállalkozó, aki kiváltotta rá az engedélyt, és folytatja az ősi mesterséget. A Duna másik oldalán, a Szigetközben pedig a fiatalok gépesítették a műveletet: ha jó a fülünk, a tájat járva hallhatjuk a szivattyúk hangját...

Vízimolnárok dala

Werlein Anna és Tuba Máté aktivisták először a malmok sokféleségével ismertették meg a gyerekeket, akik csészealjnyira kerekedett szemekkel hallgatták az előadást.

Werlein Anna és Tuba Máté

Bár szinte mindegyikük csallóközi gyerek – többségük már látott is vízimalmot –, mégis sok újdonságot megtudhattak a vízimolnárok életéről. A figyelem nagy volt, és érdeklődve kérdeztek. Kíváncsiak voltak a régmúltra, de ugyanúgy foglalkoztatta őket a mai malmok működése is. Kiderült számukra, hogy a régészek az ókori Pompeji városának feltárása során pékséget is találtak. Az ehhez tartozó malomköveket rabszolgák hajtották. Később a járgányos vagy szárazmalmokat ökör, ló vagy szamár mozgatta. S míg Hollandiában a szélmalmok terjedtek el, addig a Csallóköz tele volt vízimalmokkal.

– Egykor az ember a körülötte lévő természetes energiákat hasznosította. A víz mint állandó mozgó és megújuló energia tökéletesen megfelelt a súlyos malomkövek mozgatására – magyarázza Tuba Máté.

Egy településen belül akár több vízimalom is működött. Volt is dolguk a vízimolnároknak, hiszen minden gazdának megvolt a jól bevált malma, ahová a búzáját vitte őrlésre. Miután Jedlik Ányos feltalálta a dinamót, és a vízimalomban épp nem volt mit őrölni – a dinamó segítségével energiát állítottak elő.

Az idő azonban telt, újabb és újabb találmányok születtek, az elektromosság elterjedését követően pedig az elektromos malmok kiszorították a vízimalmokat. Mára Európa-szerte alig maradtak fenn vízimalmok, de a Csallóközben négyet is megcsodálhatunk, és a maga nemében mindegyik különleges! Igazi, abszolút leg-eket mondhatnak magukénak: a jókai vízimalom az egyetlen cölöpökön álló emeletes malom, a tallósi a legöregebb, a tőkési az egyedüli felfalazott malom, a gútai pedig az egyetlen hajómalom. (Ez utóbbi malomkerekére azonban sürgős felújítás vár, a gútai egyesület nyilvános gyűjtést kezdeményezett a megmentéséért!)

A puding próbája az evés: vagyis a gyerekek kipróbálták az őrlést!

A csallóközi gyerekek testközelből megtapasztalhatták a molnárok mindennapjait, a somorjai fiatalok igazi malmot hoztak nekik, és később együtt sütötték a cipókat. (Lásd a képeket!) A malomkövek mozgatása bizony kemény fizikai munkának bizonyult. Sok bátor leány és legény önerőből megmozdította a súlyos malomköveket. Másoknak pedig egy kis segítség kellett, hogy elkapják a lendületet, ám egyik gyerek sem adta fel! Csak úgy potyogott a tálkába az őrölt búza...

Egyikük a malomkő fenti nyílásán szépen lassan szórta a búzaszemeket, a másik pedig szorgosan őrölte. Csillogó szemmel adták egymásnak a stafétabotot, hiszen a mai modern világban molnárnak lenni különleges feladat!

Megtudták, hogy a malomkövek közötti résen állítva szabályozható a lisztszemcsék nagysága. Az őrleményt később átszitálták, hogy a liszttől elválasszák a búza korpáját. Szorgos kezek között csak úgy szállt a liszt… Hisz egykor a vízimolnárok is így tettek! Majd rájöttek, hogy a búza héja is igen értékes táplálék, nagyon sok rostot és vitamint tartalmaz. A malmokban többféle nagyságú szitán ment keresztül a liszt. A legfinomabb szemcséjű a sima liszt. A legdurvább részeket az állatoknak adták, az azt követő korpát – ha összekeverték a finom szemcséjű liszttel – akkor teljes kiőrlésű lisztet kaptak. (Ebből készülnek a mai reformkenyerek.)

Később a kővel darált lisztből a gyerekek ügyesen kenyértésztát gyúrtak. A tészta pihentetésének ideje gyorsan elrepült – focival és állatsimogatással telt. Utána az előadók megmutatták, hogyan formálhatnak szép kis cipókat a tésztából. Mindenki elkészíthette a maga kis kenyerét, és még a sütés előtt csippentettek belőle (nyersen is érdemes megkóstolni a művet!), aztán közösen kisütötték a Kukkónia-farm stílusos kemencéjében.