Vajon lesz nyári szezon? Lehet majd utazni? Visszaáll a turizmus már idén nyáron? Visszaáll valaha is rendesen? A kérdésekre Dobre Anett (Vásárút) próbál válaszolni, aki évekig telepített idegenvezetőként dolgozott Görögországban.
„Van-e jövője a turizmusnak? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztattak már tavaly, a koronavírus-járvány első hullámának idején is. Idén újra felmerülnek ezek a kérdések. És nem csak bennem. Aki szeret utazni, nehezen viseli az utazási szabadság korlátozását.”
Dobre Anett
A szabad mozgás és az utazás korlátozása a pandémia egyik fő átka. Ám azzal, hogy saját magunk és mások biztonsága érdekében nem utazunk, a padlóra küldjük a turizmust. Ez is a „róka fogta csuka, csuka fogta róka” esete: azok a tömegek ugyanis, amelyek a vendéglátásból és a turizmusból éltek, lassan elszegényednek. A nem utazással így negatívan befolyásoljuk más emberek életét. A közösségi hálókon és egyéb fórumokon kritikát kapnak az utazni vágyók, és aki mégis utazik, azt elítélik, virtuálisan megkövezik. Az utazást bojkottálók azt hangoztatják: „Türelem! Türelem! Megvár az a tengerpart, ott lesz az a vendégház és a kedvenc étterem jövőre is!” Próbáljuk csak elképzelni azt a családot, amelyik egy pici turistaparadicsomban él, és eddig az idegenforgalomból teremtette elő a mindennapi betevőt.
Biztosan ott lesz?
Idegenvezetőként éveket töltöttem Görögországban, annak is egy kis szigetén, Zákinthoszon. Ebben a régióban az emberek 90%-az idegenforgalomból és a vendéglátásból él. Ilyen kis szigetre a szezonális turizmus a jellemző. Ez azt jelenti, hogy a nyári idény májusban kezdődik, és októberben ér véget. A helyieknek fél évük van arra, hogy megkeressék a pénzüket, mert az év másik felében a többségnek nincs munkája. Még mindig bizonyossággal merjük állítani, hogy kedvenc kis éttermünk – ami egyébként egy családi vállalkozás – jövőre is ott lesz még?
Zákinthosz álomszép turistaparadicsom, homokos és fehér kavicsos tengerpartok váltják egymást. A kristálytiszta tenger, a fenséges ételek és a helyiek kedvessége évről évre turisták ezreit csábítja a szigetre. Az idegenforgalom megjelenése a 80-as évekre nyúlik vissza, és a turisták érdeklődése minden évben csak növekszik – a 2019-es évben hetente több százezer látogató érkezett a szigetre.
Egy ilyen világjárványra viszont senki sem számított. Ennek ellenére a görögök példásan vették az akadályokat. Meghozták a szükséges óvintézkedéseket, és a szigorú előírásokat a lakosság példaértékűen betartotta. Március elején azonnal szigorú lezárást és kijárási tilalmat rendeltek el az ország egész területére. Ha valaki el akarta hagyni a tartózkodási helyét – például üzletbe indult –, előtte értesítést kellett küldenie egy központi telefonszámra.
Hozzátenném, hogy a görögök kirobbanó déli vérmérsékletük okán nem éppen szabálykövető emberek, és a korlátozásokat sem szeretik. Mégis türelmesen viselték a bezártságot. Igaz, hogy a lassúbb tempó jellemző volt az év másik felére, mert általában novemberben megállt az élet a szigeten. Ám azért nem volt egyszerű megszokni a négy fal közti életet. Négyszer négy méter az egyik szoba, háromszor három a másik: s a parányi ablak mutatja a horizontot... Ám pontosan tudták, hogy sok múlik a magatartásukon: ezért okkal tűrték a május közepéig tartó szilenciumot.
Zákinthosz szigete
A nyár közeledtével mindenki lélegzet-visszafojtva várta, miként döntenek az utazásról. A görög kormány végül csak június 15-én nyitotta meg az országot, ekkor érkeztek az első turisták a szárazföldre. A szigeteknek két héttel később, július 1-jén adtak zöld jelzést. Kezdetét vette egy fura üdülési szezon, ami tele volt mintha-élményekkel. Mintha igazi nyár lenne – de akkor miért kell maszkban napozni? A helyi szállásadók mindenesetre alkalmazkodtak a megváltozott viszonyokhoz. Az all inclusive szállodákban a büféasztalok továbbra is roskadoztak a finomabbnál finomabb ételektől, azonban a vendég nem foghatta meg a merőkanalakat – az ételt a személyzet (maszkban vagy épp arcpajzsban) rakta kesztyűs kézzel a tányérra.
A közös helyiségekben, így az étteremben sem működött a légkondicionálás, ami a 30 fok feletti hőségben jócskán megnehezítette a talpig egyenruhába öltözött alkalmazottak munkáját. A szobákban elmaradt a napi takarítás, a rendelet szerint a vendég engedélye nélkül a kiszolgáló személyzet nem léphetett be a szobába. (A takarítást külön kellett kérni.) A medencék mellett és a tengerpartokon pedig jóval kevesebb nyugágyat helyeztek el, biztosítva a távolságtartást.
Nem jönnek az angolok...
Zákinthosz látogatóinak legnagyobb részét a brit utazók teszik ki, akik szezonnyitáskor még tiltólistán voltak. Pont ezért sok étterem, szállás és bolt ki sem nyitott, mivel tudták, hogy az angolok fontjai nélkül nem sok babér terem a számukra idén. Augusztus elején tért vissza némi pezsgés az üdülőközpontokba – a tengerpartokon, az utcákon, a szórakozóhelyeken azért gyérebb volt a mozgás. Maszkot eleinte csak a zárt terekben (boltokban, buszokon) viseltünk, később a maszkviselést kiterjesztették a külterületekre is – sőt, még a tengerparti napozáshoz is maszkviselésre köteleztek.
Ez utóbbi persze jócskán irreális elvárás volt, amit nem sokan tartottak tiszteletben. A bárokban és szórakozóhelyeken tilos volt álldogálni (ne adj’ isten, táncolni!), később pedig elrendelték az éjféli zárást. Szeptemberben korlátozták az éttermekben a foglaltságot, egy asztalnál csak négyen ülhettek, és két fogás között újra fel kellett venni a maszkot. Ezt az előírást persze nemigen tartották be.
A nagy óvatosság hozott némi jót is. A természet egy kicsit fellélegezhetett, eltűnt a tömeg, és a görögök végre maguk is élvezhették a nyarat. Két hónappal később kezdődött a szezon, így volt ideje a családoknak, barátoknak kirándulni, együtt lenni, és végre megmártózhattak a tengerben – ami hosszú idő után az övék is volt.
Ezen a nyáron jó volt turistának lenni Zákinthoszon. A görögök ugyanis nem keseregtek: megőrizték jó kedélyüket, és minden látogatót a híres görög vendégszeretetben részesítettek. A helyi szolgáltatók között napi téma volt a járványhelyzet, mégsem estek kétségbe. Életigenlésük amúgy is irigylésre méltó, belenyugvással viselik a nehézségeket. Még egy napok óta üresen kongó étterem is azt visszhangozta: „Ti na kánoume?” „Mit lehet tenni, ez van, majd lesz jobb is!” Mondták mindezt úgy, hogy pontosan tudták, komoly bevételtől esnek el, és a tél nem lesz egyszerű számukra sem.
Azóta már ők is a vigasztalan telet gyúrják (velünk egyetemben) – ám a hírek szerint életkedvük még most sem hagyta el őket. Reményekkel telve várják az új nyarat és a turistákat. Ti na kánoume...
