A szépségdiktátum a férfiakat is elérte, ugyanúgy testképzavarral küzdenek, mint a nők. A mai férfiak elé Brad Pittet, Ryan Goslingot, Zac Efront vagy Chris Hemsworthöt rakják példaképnek. (Hemsworth néhány éve vezeti a „legszexisebb pasi” listákat). Nézd, ilyennek kell lenned!
A képeken látszik, hogy ezeket az izmokat edzőteremben dolgozták ki sok-sok óra munkával. Mindez azt sugallja: ma már nem elég a sárm, a kisugárzás, a lezser elegancia. Akkor leszel igazán férfias, ha izomagyad van, vagy minimum kockahasad.
,,Hú, ne tudd meg, milyen izomlázam van! – újságolja András hősies, büszke arckifejezéssel. – Tegnap jól megdolgoztattam az izmaimat az edzőteremben. Hétfőn kosarazni járok, csütörtökön futni – mert kell a kardió is az izomépítés mellé –, kedden-szombaton meg a konditeremben gyúrok. Teljesen ráálltam az egészséges életmódra! Úgy fél éve nem eszem csokit, chipset, kekszet. Viszont rengeteg fehérjét fogyasztok. Esténként tojást vacsorázom, és a húsok mellé csak zöldséget eszem. Rendeltem táplálékkiegészítőt is, valami port. Igaz, hogy nem olcsó mulatság, de fantasztikus a fehérje-összetétele. Növeli az izomtömeget!”
Elkerekedett szemmel nézek rá, és automatikusan kiszalad a számon: „De minek? Miért van neked erre szükséged?” András ugyanis egy kifejezetten jóképű, 24 éves pasi. Amellett, hogy csinos az arca, a teste is kimondottan daliás. Két méter magas, atlétatermet, a vállai szépen magasodnak a dereka fölé – szerencsés, ilyennek született.
Nincs olyan nő, aki ne nézne utána. Rendben, nincs kigyúrva, mint Schwarzenegger, de ugye, könyvtárban dolgozik, és nem akar akciófilmhőssé válni. Szóval minek is?
„Mert szeretnék izmosabb lenni – feleli. – Úgy érzem, nincs eléggé kidolgozva a felsőtestem.” Mivel az anyja lehetnék, kertelés nélkül a szemébe mondom: ez úgy butaság ahogy van. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy még egy ilyen kifejezetten jóképű férfi is úgy érzi, nem elég jó úgy, ahogy van. (Nem a nők szoktak így gondolkodni? Nem mi vagyunk mindig elégedetlenek magunkkal?)
A 21. századra már a környezetemben élő férfiakat is elérte az, ami eddig elsősorban a nőkre volt jellemző. Azaz úgy érzik, plusz erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy vonzók legyenek. Mindenki edzőterembe jár, borotválkozik (mármint mindenhol), tetováltat, követi a szakálltrendeket; a szegényebb srácok is komoly összegeket fektetnek márkás cipőkbe. A barátnőm egy évet élt Új-Zélandon: azt mondja, ott szokványos, hogy a férfiak lakkozzák a körmüket és szedik a szemöldöküket. Remélem, sose ér ide ez a divat!
Örülök, ha olyan férfi egyedet látok, aki nem gyantáztat, nincs tetkója és természetesen férfias. A kőkeményre kidolgozott, akciófilmhős-muszkli egyáltalán nem érdekel – nem ettől válik vonzóvá egy férfi. Nekem legalábbis ez a véleményem. Persze olyan világot élünk, amelyben kevés a mozgás, sok az étel – és még több a stressz. Nem vagyok a fitnesztermek vagy a mozgás ellen! Molettként se értek egyet a trenddel, miszerint az egészségtelenül „plus size” méret szép; és nem gondolom azt se, hogy ajánlatos egy túlsúlyos testben élni. Csak azt mondom, hogy nincs rendben az énképünk. És ezen nem is lehet csodálkozni.
Századunk a vizualitás kora – ha akarjuk, ha nem, mindenütt képek vesznek körül minket. Az óriásplakátokról, a tévéből és az internetről pedig elképesztően jó testű szépségek néznek vissza ránk.
Magunk is szinte mániákusan kattogtatjuk a mobilunkat, fényképezünk. Készül a sok szelfi – aztán nézegetjük magunkat. Vajon elég jók vagyunk? És az a baj, hogy a legtöbbször úgy érezzük: egyáltalán nem vagyunk elég jók! Ugyanis a 21. század már-már irreálisan gyönyörű férfi- és nőideálja a legtöbb ember számára elérhetetlen. Csak nagyon kevesen tudnak neki megfelelni, és akiknek sikerül, azok is óriási munkát fektetnek bele. És nem tudom, megéri-e ez a munka.
Látom magam körül a sok büszke férfit, ilyen-olyan kidolgozott izmok, feszül a mellén az ing, jó, hogy szét nem pattan. Néhányuktól megkérdezném: boldog vagy? Bizonyára megnéznek a nők, és mindenki téged akar. (Bár ezt azért nem hiszem.) Jobb lett a párkapcsolatod, szebb az életed? Nem lett volna jobb az energiát másba fektetni? Tanulni valamit, például nyelveket; esetleg falat festeni vagy csempét rakni, mert ezzel rengeteg pénzt meg lehet spórolni?
Manapság minden divat, csak a normális nem az. Plasztikszállal felhúzott rókaszemű lányok futkároznak és óriásfiúk méteres bicepszekkel: az abnormális lett a norma. Olyan test- és arcberendezés, ami a valóságban nem létezik. Azelőtt, még a hatvanas-hetvenes, de még a nyolcvanas években is az arányos férfitest volt az ideál.
Például Paul Newman kifejezetten gyönyörű férfi volt – de biztos vagyok benne, hogy ma már az első rendező leküldené őt az edzőterembe: ugyan már, izmosítsa fel a karjait! Vagy ott van Humphrey Bogart vagy Gregory Peck – a neten szörfözve meglepetéssel nyugtázom, hogy az ötvenes években alig készült valakiről félmeztelen fotó. Előtérbe helyezték az ingeket, a lezser eleganciát, és a férfias megjelenés non plus ultrája nem az izmos felsőtest volt, hanem a sárm, a kisugárzás.
A 21. században élünk, ahol a külső a legfontosabb. Személy szerint nem hiszem, hogy ebből a körhintából ki tudunk szállni. Nem élhetünk burokban, tetszik, nem tetszik, olyan nagy a nyomás rajtunk, hogy muszáj odafigyelni a megjelenésünkre. És többet kell foglalkoznunk vele, mint a szüleinknek vagy nagyszüleinknek. De ha megértjük, hogy a mai kor szépségeszménye természetellenes és irreális elvárásokat állít elénk, kicsit megnyugszunk. A valódi értékek sosem avulnak el, és a férfiasság igazi fokmérője ma is a határozott viselkedés és az egészséges önbizalom.
