Az ipolysági templom mellett álló kísérteties épület romos volt, amióta az eszemet tudom. Gyerekként már-már otrombának láttam, mígnem szüleim elmesélték, hogy a toldozott-foldozott építmény régen kolostor volt. Az első gondolatom a sajnálat volt. Szegény épület!
A legrégibb régiség volt! Kiskamaszként az esti misék után gyakran hátralopakodtunk, bemásztunk a falban tátongó lyukon, és egymást ijesztgettük a sötétben. Tudtuk, hogy nem helyes, amit teszünk – ám mentségünkre szolgáljon, hogy nem voltunk tudatában: városunk alapkövei között szórakozunk.
Értékmentés Ipolyságon – folynak a kolostor ásatási munkálatai...
Ipolyság a premontrei rend itteni működésének köszönhette, hogy már az 1400-as évek elején városként szerepel a korabeli iratokban. Igaz, a ma látható épület a már sokkal régebben itt álló gótikus kolostor romjaiból épült, az alapokban és a falakban még jelen vannak az előd nyomai.
A premontrei kolostor 1236 és 1240 között létesült. Alapítója Márton bán, aki a prépostság létrehozásával lehetővé tette Ipolyság felvirágzását. Hinnénk-e, hogy a felszentelésen maga IV. Béla király is jelen volt?
A töröktől a jezsuitákig
Az épületeknek is sorsuk van, mint a könyveknek. A sági kolostor élete fordulatokban gazdag: végigsöpört rajta a tatár, a török, olykor nemesurak dúlták fel. Közel harminc évig teljesített itt préposti szolgálatot Fegyverneki Ferenc, az európai hírű humanista főpap. Működése alatt a monostor virágkorát élte. Halála után a király elrendelte, hogy alakítsák át erődítménnyé. A sági erődítményben kapott elsőként parancsnoki szerepet egyik legjelentősebb törökverő hősünk, Thury György. Mikor azonban Drégely elesett, Ság is török kézre került – a szerzetesek pedig rövid úton elmenekültek. A 17. század végén I. Lipót a prépostságot a jezsuitáknak ajándékozta.
Ekkor épült fel a régi kolostor romjain a máig álló épület. Érdekesség, hogy egyszerre töltötte be a lakóház és a magtár szerepét. A háromszintes, nyeregtetős épületen még egy laikus számára is jól láthatóak a többszöri átépítés nyomai.
Régészeti szempontból nagyon sok megválaszolatlan kérdés van még... Hisz egy olyan helyszínről van szó, melynek csupán 10 százaléka van feltárva! A régész pedig akkor boldog, ha minél több kérdésre választ kap.
Az épületet egészen Mária Terézia idejéig használták, végül a rend feloszlott – és a jezsuiták birtokait a rozsnyói káptalan kapta meg. A szocializmus idején a mezőgazdasági állami birtokhoz került, majd a rendszerváltás után ismét a rozsnyói káptalanhoz. A hányatott sorsú kolostor a mai napig várja, hogy sorsa jobbra forduljon.
Fájt is! „Az a szakrális és történelmi hely, ahol az évszázadok nagy eseményei peregtek le, ahol szellemi értékek születtek, s amelyre ha rátekintünk, siralmas állapotát látva lelkünk mélyéig hasít a fájdalom” – olvasható Csáky Károly Ipolyságról írt könyvében
Bizony, ha szóba jött a kolostor, sokáig csak szomorúan sóhajtoztunk. Aztán egyszer csak felderült arccal olvastam az interneten Zachar Pál és Orosz Örs bejegyzéseit, melyek a kolostor megmentéséről szóltak. Talán mégis lesz valami? Aztán valóban. A kolostornak Facebook-oldala lett, ahol sorra jelentek meg a fejlemények, sok szép fotóval egyetemben. Eleinte csupán a fotelből követtem nyomon a lázas munkát, majd nem bírtam tovább, és három lányommal karöltve kimentem a terepre.
Jobbra: Orosz Örs a Sine Metu Polgári Társulás képviseletében. A kifejezés jelentése: félelem nélkül! Örsék feladatuknak tekintik Szlovákia pusztuló magyar emlékeinek felkutatását és megmentését. Balra: Zachar Pál tősgyökeres ipolysági lakos, igazi lokálpatrióta. Orosz Örs barátjával karöltve álmodták meg és indították el a sági kolostor megmentését...
S ott csoda történt: pár perc után beszippantott a régészet. Pálinkás Tibor (az ipolysági Honti Múzeum igazgatója) lelkesen magyarázta az ásatás részleteit, én pedig tágra nyílt szemekkel figyeltem. Hátha én is meg tudom majd különböztetni az Árpád-kori és a török időkből való falrészeket... Lelkesedve vettem tudomásul, hogy ami most bent van, az egykor kint volt. Vagyis amit mi magtárépületként ismerünk, az tulajdonképpen egy gótikus kerengő volt – és akörül állt maga a kolostor. A jezsuiták ezt a kerengőt beépítettek, így az eredeti épület eltűnt...
Alapfalainak és téglapadlózatának részleteit most az ásatásnak köszönhetően láthatom. Miközben óvatosan kerülgetem a régészeti árkokat, egyre jobban elmélyedek az egykori boltívek, sőt, a csontvázak látványában... Legkisebb lányom – nosza! – kezdi magát túl otthonosan érezni az egyébként veszélyes terepen. Kénytelen vagyok hát elköszönni, majd másnap visszatérni. Egyedül.
Monostor vagy kolostor? A kifejezéseket többnyire szinonimaként használják, bár akad köztük eltérés. A monostor a szerzetesek templommal egybeépített telephelye, míg a kolostorhoz nem minden esetben tartozik templom – olykor csak mint szálláshely funkcionál.
Egyedül nézelődve
Újabb kilátogatásomkor friss információkat kapok. Zachar Páltól megtudom, hogy 2012-ben a magtár magánkézbe került, ám a környező épületek nélkül. Mit lehet ilyen helyzetben kezdeni? Semmit, hisz a többi épület továbbra is a rozsnyói egyházmegye tulajdonában volt.
2020 tavaszán aztán a magtárépület felbukkant egy Adok-veszek oldalon. Ekkor kapcsolódott be a történetbe a Sine Metu Polgári Társulás, mely értékmentő munkájáról híres. Felcsillant a fény az alagút végén. Több hónapnyi komplikált tárgyalássorozat következett.
– A végén sikerült a püspök úrral és a nagypréposttal közös nevezőre jutni – mondja Pali. – Az új tulajdonos nemcsak a jezsuita magtárépületet, hanem a hozzá tartozó területet is megvette: így 2020 karácsonyára alá is lehetett írni a szerződéseket. A történetben fontos momentum, hogy mindenki (a beruházó is) csupán a valós értékek mentén tudja elképzelni a felújítást.
A földradarral végzett felmérések már januárban megkezdődtek. Július végén pedig a Barsi Múzeum égisze alatt elkezdődtek az ásatások. A szakmai összefogás rendkívüli: Bali Henrietta vezeti a munkálatokat, a város részéről pedig Pálinkás Tibor régésztechnikusi feladatokat lát el.
Orosz Örs és Bali Henrietta
Itt dolgozik Soltész Kitty régész és további régészhallgatók. A műemlékvédelem részéről Páterka Pál régész vesz részt a munkákban. Az előásatások szakmai partnere a budapesti ELTE egyetem. Ottjártamkor a hangyaszorgalommal dolgozó régészhallgatók közt egy kassai fiatalemberrel is találkoztam. Indiana Jones kalapjában nagy lelkesedéssel kukkantott ki a feltárt romok közül.
A csapat továbbá fizetett kubikusokból és önkéntesekből áll, hisz az ásatás nyilvános. Ez annyit jelent, hogy bárki jöhet ásni! Volt már rá példa, hogy egy egész család eljött: anyukástul, nagypapástul. Egy átlagos napon 10 és 20 közötti munkaerőszám dolgozik itt.
No de mi a haszna?
Az ásatások során lassan, de biztosan feltárul Ipolyság történelme – látogatásom után például megtalálták az előző, valószínűleg az 1300-as évekből származó templom maradványait. Tősgyökeres sági lakosként izgalmasnak tartom, ahogy feltárul a múlt! Az emberek ezek után talán másként néznek majd az unalmas főútra vagy a jellegtelen épületekre, hisz helyükön egykor kacskaringós középkori utak és kőfalak álltak.
A régészek elárulják, hogy az ásatás „melléktermékeként” bronzkori leletek is előkerültek. Igen sok kőelem van az Árpád-korból – ám a legjelentősebb építkezések a késő gótika időszakára tehetők.
Egyre inkább kirajzolódnak a jezsuita magtárépület építésének a fázisai. Padlózatok, alapok, boltívek, fűtőtestek részei élednek újjá. Ámuldozok, mert szakavatatlan szemem a maradványokat is nehezen látja meg – nemhogy kész tervrajz szülessen meg a fejemben. „Hát igen, a régésznek nagyon nagy képzelőereje van” – hangzik a mosolygós válasz. Bent az asztalon megannyi, parcellák szerint felcímkézett doboz, papírzacskóba gyűjtött cserép és csontdarab.
Mi lesz az itt feltárt leletekkel? – teszem fel végül a kérdést. A megegyezés szerint a Honti Múzeumban maradnak, illetve a felújított épületben lesznek kiállítva. A feltárt gödrök sorsáról a Műemlékvédelmi Hivatal dönt majd: kapom meg a végső választ.
Ezek szerint az egész épület fel lesz újítva? – kérdezem újra, mert alig tudom elhinni, hogy magányos kolostorunk körül beinduljon az élet. Pedig az egész terület felújításra kerül! Az illetékesek bólogatnak. A cél egyfajta turisztikai célpont létrehozása, amelyben bemutatóterek mellett esetleg különféle szolgáltatások is helyet kapnak majd. A régészeti feltárás még persze átírhatja az elképzeléseket. Ezt már egy épp kávészünetet tartó csapattag teszi hozzá.
Mi, ipolyságiak pedig örülünk, mert úgy néz ki, hogy sikerül múltunk egyik legjelentősebb darabját újjáéleszteni. Hisz ha egy történelmi épület jelen van a város életében, azzal gyökereink még mélyebbre nyúlnak. És remélhetőleg nem sodródunk el más, kóbor szelek hátán...
