Nyár ezerrel! A régi 120-as Škodával mentünk le, aminek nem égett az egyik lámpája. Épp a szabadstrandról kászálódtunk befelé csuromvizesen, mikor megállított egy rendőr...
Egyszerű és nagyszerű! Nemrég a telefonban elém került egy tipikus, hetvenes évekbeli fotó. A képen szinte érezni lehetett a nyár illatát: a sátrak közé kifeszített szárítókötelek, a rajtuk lobogó törülközők, valamint a csíkos gumimatracokon és kempingszékeken ejtőző emberek látványa maga volt a nagybetűs nyugalom. A fénykép alatt sorjáztak a kommentek: „Akkor még kevesebbel is elégedettek voltunk. A fő dolog a társaság volt.” Vagy: „Nagyon jól lehetett élni a semmiből is.” Óh, ti nosztalgikus vakációk, merre vagytok?
Ráncosra ázott ujjakkal
’85-ös születésemmel én már csak ízelítőt kaptam a „szocis” vakációkból, de azért sok kalandos üdülésben volt részem. Minden második évben lejártunk a Balatonra egy zsebkendőnyi házikóba. A pirinyó hálószobában egymás hegyén-hátán aludtunk, reggel pedig elsétáltunk a közeli kisboltba friss kenyérért és zacskós kakaóért. Volt ott szúnyogcsapkodás, otthon felejtett pizsama, kifogyó meleg víz... Ám a lángos és a főtt kukorica kárpótolt a kényelmetlenségekért.
Eljártunk az Ipolyság környéki fürdőkbe is – autó híján busszal. Ráncosra ázott ujjakkal csipegettük a hűtőtáskából a rántott húst és a zsíros kenyeret. Nem ritkán meg a jéghideg Korpona-patakban pancsoltunk. Egyes partszakaszok olyan iszaposak voltak, hogy egyesével eveztünk be apró gumicsónakokkal a víz közepéig, a fél lábszárig elsüllyedést elkerülendő.
Azóta is azt kérdezem: Vajon lehet valami tökéletlenül is tökéletes? Kényelmes, ha szánkba repül a sült galamb, mégis van valami szívet melengető abban, mikor magunk kotyvasztjuk az ebédünket, és kuckós környezetben hajthatjuk álomra a fejünket.
– A rokonok jóvoltából, minden évben egy omladozó házban nyaraltunk a Balcsin – meséli barátnőm, Andi. – Teljes retró környezetben! Hamar összehaverkodtunk a szomszéd gyerekekkel, a tyúkólakban bújócskáztunk. Imádtuk, pedig a bejárati ajtót nem lehetett rendesen bezárni, és sokáig csak kint volt árnyékszék – amit mi, gyerekek a sötétben nem is mertünk használni, inkább kilopakodtunk a ház mögé. Már az utazás sem volt pite! A régi 120-as Škodával mentünk le, aminek nem égett az egyik lámpája. Egyszer épp a szabadstrandról kászálódtunk befelé csuromvizesen, mikor megállított egy rendőr... Apukám valahogy kikönyörögte, hogy ne büntessenek meg.
– Persze, a tengerparton is részünk lehet hasonló, puritán életérzésben. Régi családi nyaralásaink tele voltak apró bakikkal, és B (vagy inkább C?) kategóriás tengerparti szállásokkal. Az olaszországi Jesolóban például gömb alakú, elképesztően kicsi, már-már futurisztikus bungalókban laktunk. Az emeletes ágyak a falhoz voltak rögzítve, akár egy vonatkupéban, a zuhanycsövet pedig a toalett feletti falból kellett kihúzni. Könnyesre röhögtük magunkat. Anyukám minden nap elővette a száraz szeszégőt (Nem tudom, kapni-e még ilyet?): és az ebédünk ott rotyogott a szabad ég alatt. Mégis élveztük a tengert, bejártuk Velencét, este pedig a bungaló lépcsőjén beszélgettünk.
Retró kontra kényelem
– Mi a mai napig retró stílusban nyomjuk – kontráz rá egy másik barátnőm. – Sokat utazunk, kirándulunk az erdőbe, és a legtöbbször olcsó szállást keresünk. A legutóbb egy faházban üdültünk, közös mosdóval. Úgy vagyunk vele, hogy egy a lényeg: strandoljunk, pihenjünk. A gyerekeknek meg olyan mindegy, hol vannak, az a fontos, hogy velünk vannak. Ők élvezik, mert kaland minden út! A közös zuhany lassan az extrém kategóriát képviseli – pedig hol van az a régi pionírtáborokhoz képest? Anno ezek a táborok nagyon népszerűek voltak, bár nekem csak rossz élményeim vannak róla. Mindig többen jártunk a faluból – és egyöntetűleg utáltuk azt a két hetet. Már az kellemetlen volt, hogy a táborvezetők (ma trendin animátoroknak hívják őket) csak szlovákul beszéltek. A megpróbáltatásoknak nem volt se vége, se hossza! A terepfutó versenyre például két tizenéves lánnyal osztottak be. (Én még csak nyolcéves voltam!) Az egyikük lehetett vagy 90 kiló, így mikor felváltva vittük egymást a hátunkon, elszálltak az esélyeink. Szóval, senkinek sem volt kellemes. Az egyik éjszaka felkeltettek minket – villanyt gyújtani nem volt szabad.
A mai napig nem tudom, kinek a cipőjébe bújtam bele, de biztos nem az enyém volt, mert majd kitörtem benne a lábam. Kihajtottak minket a közeli szőlőskertbe, majd egy váratlan pillanatban elénk ugrott egy fehér lepedős alak, kezében egy lapát parázzsal. Sosem tudtuk meg, mi történt, de remegtünk, mint a nyárfalvél.
– Miheztartás végett: ezek a szoci pionírtáborok leginkább anyukám idejében számítottak menőnek! Sokan életre szóló traumával tértek haza. Anyukámék egy bizonyos Géza biztató nyilatkozata után vágtak bele, és három héten át élvezhették a „nyájas” táborvezetők társaságát, a kötelező napi versenyeket, a beázott sátrat és a cenzúrát. Igaz, ez utóbbiról kiszivárogott némi információ, ezért anyukám már csak virágnyelven merte odafirkantani a levele végére: „Egyébként Gézának nem volt igaza!” Ezt a gyanús mondatot a tábor vezetői előtt aztán meg kellett magyarázni! Anyukám azzal vágta ki magát, hogy eszerint a bizonyos Géza szerint nem jó táborba menni... Azóta sem tudom, elhitték-e neki?
Mementó a gázos táboroknak!
Talán az én generációm az utolsó, akinek még van tapasztalata a gázos táborokkal. A gyerekeket kínpadra vonó nyári táborok külön kategóriát képviseltek. 13 évesek voltunk, mikor egy Pozsony melletti, szlovák ajkú táborban töltöttünk tíz napot a barátnőmmel. A program ugyanaz volt, mint a szocis pionírtáborokban: reggeli futás az épület körül, szobapontozás, bonyolult szabályzatú sportjátékok és durva beszólogatások a 17 éves nagymenőktől. Sírtunk is eleget, és felháborodott leveleket körmöltünk bőszen az otthoniaknak. (Akkor még nem voltak mobiltelefonok.) A levelek ma egy doboz mélyén lapulnak, örök emléket állítva egy kiskamasz kínjainak. Lelki trauma ide vagy oda: azt is át kellett élni, hogy az élet nem mindig habos torta. Szárítókötelek, mellettük egy nagy konyhasátor... A patakban mosakodás sem gyötrő élmény, ha jó a társaság.
– Kilencvenkilenc augusztusában egy összeszokott csapattal kempingeztünk – meséli Alexandra. – Gázzal vagy nyílt tűzön főztünk, az erdő szélén, a susnyásban volt a „toalett”. A tisztálkodást pedig megoldottuk a Garamban. Mi, gyerekek egész nap játszottunk, társasoztunk, a félkörívesen lerakott sátrakban aludtunk, esténként pedig a tábortűz körül ültünk. Ha venni akartunk valamit, a főút mentén begyalogoltunk Kicsindre, a kocsmába. Örök emlékem, hogy ott láttam életem első, teljes napfogyatkozását...
A luxushoz hamar hozzá lehet szokni!
Érdekes, hogy gyerekkorban a lubickolás a közeli kavicsgödörben életre szóló élmény – felnőttkorukban ugyanezek a gyerekek már a lábukat sem teszik bele 28 fokosnál hűvösebb vízbe. Manapság a legkisebb strandon is „à la carte” választhatunk – a kebabtól kezdve a brindzás galuskán át minden kapható. Mi tagadás, időnként kijár a komfort. Mégis, sok ismerősöm inkább az eklektikus hangulatú nyaralásokra esküszik és emlékezik. Tengerpart, önellátó üzemmódban... Napközben nyüzsgés, este elvonulás egy Isten háta mögötti bungalóba.
Aki az őzikéknek is bemutatkozott...
– Leggyakrabban Szklenóban üdültünk – meséli Gábor, akinek a gyerekkori nyaralások mélyen beivódtak az emlékeibe. – A tó partján, a hegyek közt, festői környezetben volt egy jednotás üdülő, ami pártvonalon elérhető volt a számunkra. Volt ott minden: jól felszerelt konyha, tágas közösségi tér, szobák az emeleten, óriástúrák a jó „mentolos levegőn” – ahogy drága nagyapám szokta volt mondogatni.Nagyjából ötéves lehettem, mikor jól nevelt gyerek módjára még az őzeknek is bemutatkoztam...
Házas emberként már Jesolóba járunk, de oda is csak „fapados” utakra. Az önellátó két hétnek köszönhetően a fiaim bennfentesnek számítanak az olasz gasztrokultúrában – és autodidakta módon az olasz nyelvben is. Kell ennél nagyobb ajándék az élettől? És szinte ingyen kapták.
– Apropó, nyári gasztronómia: egy Dunakeszin tett, meglehetősen kalandos nyaralás során tanultam meg, hogy ne legyek előítéletes – és az utálatos töltött paprika bizony finom is lehet. Apukám agglegény ismerőséhez kvártélyoztuk be magunkat, de hamar rájöttünk: a szívélyes meghívás nem volt teljesen átgondolva... Ugyanis nem volt elég az ágy. Esőben érkeztünk meg, alaposan kihűlve, de csak akkor kezdtünk gyanakodni, mikor a háztulajdonos eltűnt egy időre a fészerben, majd visszatért egy matraccal. Ám minden jó, ha a vége jó! Minden nap bejártunk Pestre, a legnagyobb élmény is itt ért: még egy versenylóra is sikerült felülnöm. Aznap a vacsorától nem vártam sokat, a torzonborz cimborák (pár kupica házi pálinka kíséretében) főzték kondérban a töltött paprikát.
– Annál nagyobb volt a meglepetés, mind a tíz ujjamat megnyaltam a vacsora után. Örökre megtanultam, hogy ne legyek előítéletes, és ne futtassak le előre rossz filmeket a benső mozimban, mert érhetnek meglepetések. Azóta hosszú évek teltek el – de ma, szülőként is fontosnak tartom, hogy gyermekeim megtapasztalják a sziszegő gázpalack felett rotyogó ebéd vagy a „konzerv morca della” fílingjét. Másrészt, hogy tudják majd megbecsülni a természetes tavak, az apró városkák és a csöppnyi apartmanok kalandját? Életünk kontrasztok diadala, a jó mellett mindig ott van a kevésbé jó, és néha a rossz adja az élményt és az örök tanítást, hogy az életben nincsenek előre lejátszott játszmák. Valóságra föl!
Amúgy nem tudnám megmondani, mi az oka annak, hogy a tökéletlenségek utólag (vagy már ott a helyszínen is) miért váltanak át mindig humorosba? Miért nosztalgiázunk szívesebben az olcsó kiruccanásokról, mint a tejjel-mézzel folyó Kánaán utakról? Talán mert a szerényebb vakációk során több a csapatmunka – s pontosan ezért több a kaland is. Együtt dolgozunk meg a sikerért. Természetesen azért Kuala Lumpurban is átélhetünk meghitt pillanatokat, a lényeg a jó társaság.
Kényelem kókuszdióval
Életem első all inclusive nyaralását négy éve, Balatonfüreden élhettem át. Két kislánnyal a fedélzeten és egy harmadikkal a pocakomban igazán kényelmesnek bizonyult ez a felállás. Nemcsak a Balatonban lubickoltunk, hanem a gondtalanságban is! Fáradtra pihenten sétáltunk el a – strandtól mindössze néhány méterre lévő – hotelig, lazán kilibbentünk a liftből, és máris válogathattunk a terülj-terülj asztalkáról. Ez a fajta kényelem persze nem a plafon. Manapság pálmafák árnyékában, kókuszdióból is szürcsölhetjük a koktélunkat... Ám olykor-olykor nem árt belekóstolni az „old school” vakációk hangulatába, ahol a megpróbáltatások adják a vakáció sava-borsát.
