Küldj egy írást, és legyél Te is Új Nő!
Lányok, régi olvasók, jövőbeli munkatársak, küldjetek egy jó írást, szösszenetet, s mi itt megjelentetjük!
(Kép forrása: kinopoisk.ru)
A fertőtlenítőszagú folyosón egy Marilyn Monroe-idézet jutott az eszébe: „Adj a nőnek egy jó cipőt, és meghódítja a világot!” Igen, a cipő volt az oka mindennek. A karácsonyi kirakat gyönyörű ruhákkal csábítgatta. Izgatott volt, mint egy kisgyerek. Imádott szép üzletekben nézelődni. Nem volt mániás vásárló, de ha alkalom adódott, miért is ne?! És most itt volt az alkalom! Elvégre nemsokára itt a karácsony: megajándékozhatja magát. Az érettségi találkozón úgy akart kinézni, mintha az elmúlt harminc év kimaradt volna az életéből. Az eszével tudta, hogy ez lehetetlen. Ám a szíve azt súgta: próbáld meg.
A butikban a két kedves eladólány felvonultatta előtte szinte a teljes kínálatot. Hiába mondta, hogy valami virágos rucit szeretne, határozottan egyszerű szabással. Úgy tűnt, a lányok éppúgy élvezik a próbálgatást, mint ő. A piros flitteres ruha majdnem rajta maradt, annyira szűk volt. Örült, hogy nem szakadt el, amikor nagy keservesen lecibálták róla. A zöldre kis híján rábeszélték, tényleg puha, kellemes volt az anyaga, de nem akart zöldet. Mást akart. Élt egy kép a fejében, és azt a képet kereste.
Már éppen feladta a küzdelmet, nyúlt a kabátja után. Ekkor látta meg a ruhát. Szerényen meghúzta magát a hátsó sorban, de gyönyörű volt. Kellemes tapintású, a megálmodott fazonnal.
Nem is értette, miért nem ajánlották eddig a készséges kis eladólányok. Azt kérem, azt a fehér virágosat! – mondta határozottan. Csak a legkisebb méret van belőle, jelentette az illetékes, de ő kitartott. S láss csodát! A ruhát mintha rá szabták volna. Nem volt kihívó, inkább titokzatos, sokat sejtető. Legalábbis ő karcsúnak és szépnek látta magát a tükörben. Boldogan indult haza a zsákmánnyal. Az ember nem is hinné, mennyire képes feldobni egy nő hangulatát egy ilyen semmi kis ruha. Fülig ért a szája, mikor megállt a cipőüzlet előtt. Megnőtt az étvágya. Cipő is kell hozzá! Meg táska. Elvégre közeleg a karácsony.
A táskát egyből kiszúrta, hívogatóan illegette magát a polcon. Formája egy apró kosárkáé – tökéletes kiegészítő egy virágos ruhához. A cipő már nehezebb dió... A fehér csipkéset azonnal kiszúrta. Ám lehet, hogy vice versa aktus volt. Mindenesetre: éppen olyan habosan romantikus volt, mint a ruha. Illik hozzá, gondolta. Félénken felpróbálta, s tett benne pár lépést. A cipő a tizenkét centis sarkával csilingelve zenélt a bolt padlóján. A csipkebetét egyszerűen meseszép volt, a vékony pántocska óvatosan ölelte körül a bokáját. Nem is olyan ördöngösség ezekben járni, gondolta. Odasétált a tükör elé. Ki ez a hosszú lábú szépség? – tette fel a kérdést.
A nagy nap délutánján annyit készülődött, mint egy menyasszony. A tükörből egy húsz évvel fiatalabb nő nézett vissza rá. Csupa báj, libbenő szoknya, hosszú combok, a selyemharisnya csak még jobban kihangsúlyozta a láb formáját.
A gimnázium ódon épülete előtt már összeverődtek páran. Beszélgettek, nevetgéltek. Amikor észrevették, integetve hívták maguk közé. Elindult feléjük, mosolygott magában, előre örült a bókoknak, amiket majd hallani fog. Semmit sem változtál. Egyenesen ment, tekintetét a potyogó vakolatra szegezte. Nem vette észre az alattomos gödröt, amelyet az idő vaskeze vájt a járdába...
Ollé Katalin
