Az anyák már csak ilyenek. Két-három évtizeddel több a tapasztalatuk – ezért néha érdemes hallgatni rájuk. „Ennek a Petinek pipaszár a lába” – mondja az anyukám. Eltartott kis ideig, míg rájöttem, hogy az én nyelvemre lefordítva ez annyit jelent: „Ez a fiú nem hozzád való.”
A vérbeli, rafinált taktikus méltóságán alulinak tartja a hízelgéseket. Bifszteket készít, megkóstolja, és kiderül, hogy a hús egyáltalán nem sikerült. „Sajnos, ez a hús egyáltalán nem olyan jó, mint amikor te csinálod. Linda is mondta a múltkor. A hentes neked mindig szebb húst ad, mint nekem. Te biztos szimpatikus vagy neki.”
(Kép forrása: pinterest.com)
Sokatmondó mondatok. A jó anyák sok mindenre megtaníthatják a kislányaikat – és a nagylányaikat. Mert az igazi anyák jó pszichológusok. Úgy is mondhatnánk: dörzsölt nőszemélyek. Őket figyelve meg kell tanulni az ember lányának a sorok között olvasni. A tükörben tökéletes ívű szemöldöküket nézegetik, miközben csak úgy mellékesen kibökik: „Nem gondolod, kislányom, hogy Balázsnak olyan furcsa dülledt a szeme (nő a pocakja, görbe a háta)?” A „kislányom” agyában kattogni kezdenek a kerekek. Aha, szóval vékony a lába, dülledt a szeme, görbe a háta. Azaz valami hiba van rajta – vele. Igen, igen. Ha anya is észreveszi, akkor valaminek lennie kell, ami nem tetszik neki, ami sanda gyanút kelt benne...
A „kislányom” azonnal kritikus szemmel kezdi nézni a választottját. Figyeli, hogy mások is észreveszik-e, hogy dülledt a szeme. A barátnőinek ilyen kijelentéseket tesz: Zsuzsa azt mondta, hogy Balázsnak dülledt a szeme. Ti is észrevettétek? Vagy nem is? A kérdés megáll a levegőben, válaszul tanácstalan tekinteteket kap. A vége az, hogy szakít Balázzsal.
Amikor a „kislányom” is anyakorba ér, rájön, hogy édeskeveset jelent valakinél, hogy dülledt-e a szeme, vagy sem. Nem az a fontos. Közben azonban arra is rájön, hogy az édesanyja egész mást akart közölni azzal, hogy a fiúnak ilyen vagy olyan a szeme.
Csakhogy az anyja tudta, hogy ha úgy kezdi a mondókáját, hogy „Kislányom, ez a Balázs jó nagy szoknyavadász, fütyül a nőkre, és nemsokára fütyülni fog rád is!”, akkor a lánya kiabálni kezdene, hogy ez nem igaz. Megmakacsolná magát, és csak azért is tovább járna Balázzsal. Vagy érveket sorakoztatna fel, hogy igen, lehet, hogy szoknyavadász, de az ő kedvéért majd megváltozik (szent együgyűség). Ezért az anya taktikát változtat – és sikerrel is jár... Lehet, hogy eljárása nem egészen becsületes, és nem sportszerű, de úgy gondolta: a cél szentesíti az eszközt. A pasi egy házzal odébb is állt. Különben is, a kislány rájött: egy dülledt szeművel nem is fáj olyan nagyon a szakítás.
A jó fiúk unalmasak
Az anyai taktikázás ellenkező célzattal is célt érhet. Akkor, amikor anyuci egy rendes fiút akar a lánya figyelmébe ajánlani. Sajna, az esetek zömében a lányokat általában nem érdeklik a rendes fiúk – halál unalmasnak tartják őket. „Rendes gyerek ez a Matyi!” – mondja a mama. „Jaj, anya – csattan fel a lány –, hát nem látod, hogy eláll a füle, és hármasa van matekból?!” „Ugyan, kislányom, a legjobb futó az osztályban, és tökéletesen megtanult angolul. Matematika nélkül el lehet lenni, a mai világban nem az a legfontosabb!”
A lány jóval később, sok évvel utána, egy sikertelen házassággal a háta mögött jött csak rá, hogy anyja miért ajánlgatta annyira azt a Matyit. Mert Matyi valóban egy igencsak rendes példánya volt a férfinemnek (ma is az). Negyvenéves anyja ezt már akkor tudta. És tudta azt is, hogy ha azt mondta volna a lányának, „Ezzel a Matyival jól járnál”, akkor a kislánya csak biggyesztett volna egyet. Hiszen egy „rendes” fiúba nem lehet beleszeretni, milyen undok ez az anya, még ennyit se tud!
Néha a taktikus anyáknak is elfogy a türelmük. Egyszer a taktikus anya kénytelen volt végighallgatni az irodában, ahogy a kolléganőjével hepciáskodott a fiúja. A taktikus anya előbb csak a szemét forgatta, aztán egy hirtelen mozdulattal kikapta kolléganője kezéből a telefont, és elküldte a srácot melegebb égtájra. A kolléganő máig hálás neki, mert nemsokára kiderült, hogy imádott kedvese – engedelmükkel – egy hatökör.
Az anyák jó pszichológusok. Sok mindenre megtaníthatják a kislányaikat. Egyet biztosan tudnak: nem kell mindig ajtóstul rontani a házba. Az ajtó előtt jobb, ha lefékezünk, s gondolkodunk kicsit.
Az apák sem kivételek
Az anyák nemcsak a gyerekeikkel szemben taktikusak, hanem életük párjával szemben is. Legnagyobb sikereiket az „Édes szívem, te olyan ügyes vagy, más a nyomodba se ér!” típusú mondatokkal érik el. Ha a férfi ezt hallja, szó nélkül, sőt örömmel megjavítja a vízcsapot, összeszereli a szekrényt, megkapálja a kertet, leviszi sétálni a kutyát, elaltatja Gyurikát, stb. A vérbeli, rafinált taktikus azonban méltóságán alulinak tartja az efféle hízelgéseket. Sokkal körmönfontabb variánsokat alkalmaz. Bifszteket készít, megkóstolja, és kiderül, hogy az íze a mosogatórongyéra hajaz. „Na, ez közel sem olyan jó, mint amikor te csinálod. A Linda is mondta a múltkor... A hentes neked mindig szebb húst ad, mint nekem. Te biztos szimpatikus vagy neki.” Mi történik ekkor? A férj már veszi is a kabátját, rohan a henteshez, aztán felköti a kötényt, és főz, főz...
Más: „Szívecském, az a polc, amelyet múltkor vettünk a kamrába, mintha a te dolgozószobádba jobban illene. A Lakáskultúrában olvastam, hogy igen ügyes egy ilyen polc az íróasztal mellé. Ezután a könyveid nem hevernek majd egymás hegyén-hátán, hanem szépen el lehet rakni őket. Vidd át hozzád, neked adom.” S ha a férj megkérdezi, hogy mi lesz akkor a kamrában, arra a taktikus feleség azt válaszolja: „Majd valamit veszünk oda is.” Hiszen már régen kinézte magának a polcot, amelyet a kamrába szeretne. Röviden: Az okos anyák nagyon is tudják, hogyan kell a gyerekeikkel és a férjükkel beszélni.
(Kép forrása: pinterest.com)
A taktikus anyákat szeretni kell
Meg tudják-e védeni az anyák a gyerekeiket a csalódásoktól és a ballépésektől? Őszintén szólva: nem mindig. Mert a gyerekek idővel átlátnak a szitán, és akkor a trükkök hatástalanok maradnak. A „dülledt szem” mögött az volt, hogy az illető ki akart menni külföldre dolgozni, és magával akarta vinni a taktikus anya lányát is, amit az nem bírt volna elviselni. Hogy a kislánya nélkül éljen? Még mit nem!
Sajna, az esetek többségében az anyáknak igazuk van, nem csupán önző szándéktól vezérelve manipulálják csemetéiket és férjeiket. (Kiderült például, hogy a pipaszár lábú szoknyavadász nemcsak nagy himpellér volt, hanem pofon is vágta a kolléganő lányát. Az előző barátnőjét is verte.) A képlet azt mutatja, hogy az anyai tanácsok ellen berzenkedő lányok később elismerik: Hja, anyunak milyen igaza volt!
A taktikázás valóban hasznos dolog. S egyszer majd maguk is úgy akarnak taktikázni, mint anno anyu, hogy az ő lányuk egyszer azt mondja majd magában: „Az én anyám mégiscsak ügyes. Én is ilyen szeretnék lenni!”
A taktikus anyák sok mindent megéltek, sok mindent megtapasztaltak. (Mint minden negyvenéves nő.) Taktikázásuk és manipulálásaik arra szolgálnak, hogy megvédjék Hamupipőkéiket, vagyis szeretett kislányaikat a csalódásoktól. A tizenhat és tizenhét éves királykisasszonyok ugyanis nem kérnek a jó tanácsokból. Utálják, ha valaki beleszól az életükbe. Nem a barátnőt látják az édesanyjukban, aki megmutatja a labirintusból kivezető utat, hanem a kerékkötőt, aki útjában áll a boldogságuknak.
Pedig az anyák is csak nők, akik maguk is szerelmesek voltak (vagy most is azok), és ők sem mindig tudják, mit kellene tenniük, tétováznak, keresgélik a jó utat. Akik csak azért okosabbak, mert van vagy húsz-harminc év előnyük a lányaikkal szemben. Ráadásul mindig jót akarnak.
