„Érdemes a kicsikkel egy pokrócra kifeküdni, és a felhőket bámulni. Lesni, miben mit vélünk felfedezni, hol úszik el egy kacsa vagy egy dinoszaurusz. S hagyni, hogy a képzelet kezdjen el bennük alkotni…”
Horváth Ágnes (48, Nána) a kézművesség szerelmese. – Mindegy, hogy mit, csak mozogjon a kezem és szárnyaljon a fantáziám! – vallja, hisz legyen szó bármilyen technikáról, ő ki szeretné próbálni. A KisGombos Játszóház vezetőjeként erre a Párkány környéki gyerekeknek is lehetőséget biztosít. De nem maradnak távol a szülők sem, sőt!
Horváth Ágnes
– Honnan ered a kézművesség iránti vonzalmad?
– A nagymamám matyó hímzéssel foglalkozott, s engem is gyerekkorom óta érdekelt minden, amit a két kezemmel meg tudtam alkotni, teremteni. Amikor kicsik voltak a fiaim, és oviba mentek, kibontakozhattam. A meséket mindig fakanál figurákkal vagy bábokkal játszottuk el: valósággal imádták! Nánán a községi hivatal alkalmazottjaként megbíztak a könyvtár vezetésével, ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalokat nem könnyű a könyvek közé becsalogatni. Ha azonban a könyvtári akciókat egy kis kézműveskedés is kísérte, máris más volt a helyzet. Csapatostul jöttek, hatalmas barátságok születtek, vígan teltek az órák! Végül 2018-ban a saját kézműves-társulatunkat is megalapítottuk.
– Hogy született meg a KisGombos ötlete?
– A szentendrei skanzenben láttam, hogy milyen kreatív kisközösség képes kialakulni hasonló érdeklődésű emberekből. Arra gondoltam: ilyen nekünk is kell! Palicskó Kiss Ildikó, valamint Ziman Niki és édesanyja, Iveta azonnal igent mondtak az ötletre. Négyen voltunk, mint a gombon a négy gomblyuk: ez hívta életre a KisGombost! A kezdetektől főként gyermekeknek tartottunk kézműves-foglalkozásokat, de a felnőttek is tudtak csatlakozni. (Sőt, akarnak is, a mai napig!) Iskolák, óvodák, falunapok, fesztiválok, vásárok és vigadalmak gyakori vendégei lettünk, s egyre-másra születtek az ötletek, hogyan tudnánk egyszerű körülmények között valami látványosat alkotni.
„Szinte két generáció alatt veszett el mindaz, ami nagyanyáinknak még természetes volt.”
– Felveheti a versenyt a kézművesség a videojátékokkal és az internettel?
– A mai rohanó világban, sajnos, kevesebb idő jut az önfeledt alkotásra. Az iskola rettenetesen leterheli a gyerekeket, ráadásul az életük fele számítógépen zajlik. A finommotorikájuk itt-ott gyengébb, és türelmetlenebbek is, mint mi voltunk. Ha sokáig tart a foglalkozás, elunják. Tapasztaltam már olyat is, hogy a gyerekek fantáziája nem indul be: szívesen másolnak, de saját ötletet, új színt, valami rájuk jellemző kis csavart nemigen tesznek a műbe. Ebben az is szerepet játszhat, hogy a meséket ők már nézik is, nem csak hallgatják: így a képzelet nem kezd el bennük „rajzolni”.
– Tehet bármit a szülő ez ellen?
– Érdemes a kicsikkel egy pokrócra kifeküdni, és a felhőket bámulni. Lesni, miben mit vélünk felfedezni, hol úszik el egy kacsa vagy egy dinoszaurusz. Emlékszem, milyen csodás pillanatok voltak ezek az én fiaimmal. Különben jó látni, hogy a gyerekeknek az első gondolatuk mindig az, hogy kinek szerezhetnének örömöt azzal, amit készítettek…
Egyszer egy kislány vonakodott: ő nem akar, nem tud, neki nem menne... Egy kis rábeszélés után aztán mégis nekifogott, s hamarosan csodaszép varrott szívecskét talált a kezei között. Neki is állt tüstént egy újabbnak: végül öt szívvel távozott, mert egyet apunak, egyet keresztanyunak, egyet a tesónak…
– Valamiből valamit – miből mi lesz a kezeid között?
– Ez mindig szezonális. A luffatökök például két éve nem nőttek meg, azt megelőzően viszont nagyon szépek lettek. Kiszárítottam, feldolgoztam, majd kis csomagokban árusítottam őket. Karácsony előtt pedig az adventi koszorúk készítése volt a fő irány. Sodorgattam a gyertyákat, sütöttem és díszítettem a mézeskalácsot, szárítottam az almát és a narancsot, kötöttem a fahéjkötegeket… Újabban pedig nagy örömömet lelem a méhviaszos gyertyák és kendők készítésében is. A kendők környezettudatosak, a gyertyák pedig – ó, mennyei az illatuk! Ugyanezért szeretem a levendulát is: illatos is, szép is, gyakorlatilag bármire felhasználható.
– Ha jól sejtem, egyfajta terápia is a kézművesség…
– Van egy mondás, miszerint ha túl sok a világ zaja, el kell vonulni. Ha túl sok külső hatás, munka, inger ér, hazamegyek, és nekifogok valaminek. Néha csak úgy magamnak szöszmötölök. Közben eltűnik a stressz, a frusztráció, és a gondokról is megfeledkezek. A készített tárgyakat pedig elajándékozom: hálából az emberek segítségért, kedvességért. Az idő elteltével egyre gyakrabban szembesülök azzal, mekkora kincset kaptam az égiektől.
„Van, hogy köszönetképpen odajönnek és megölelnek. A mosolygó szempárokat nem lehet pénzzel megfizetni! Akkora hitet és pozitív energiát kap ilyenkor az ember, hogy tudatosítja: még nem veszett el teljesen a világ.”
– Akkora benned a lelkesedés, hogy szinte magával ragad! Még én is asztalhoz ülnék, pedig nem vagyok az a kézműves típus…
– Manapság reneszánszát éli a népművészet. Magyarországon például tudatosan népszerűsítik is, mert utánpótlás alig van, megélni belőle pedig nagyon nehezen lehet. Szinte két generáció alatt veszett el mindaz, ami nagyanyáinknak még természetes volt. Szó szerint természetes, mert ezek a technikák, bár időigényesek, környezettudatosak is egyben. Voltaképp ez is a KisGombos célja: hogy a szokások ne merüljenek feledésbe. Fontos lenne, hogy a kézművesek is összefogjanak, és egymást erősítsék.
– A kézműves termékek – érthető okokból – drágábbak a tömegtermékeknél. Hogy látod, az emberek hajlandóak többet fizetni a minőségért?
– Úgy tapasztalom, hogy egyre többen vonzódnak a kézműves termékekhez. Ezek ugyanis visszaröpítenek minket azokba az időkbe, amikor a dolgoknak még értékük volt. Amikor nem a sok ezer, gyártósorról lekerült termék egyikét vásároltuk meg, hanem olyasvalamit, amit valaki szívvel-lélekkel készített. Ha pedig a készítőt is ismerjük, még személyesebb az egész! Én magam is jól tudom, mikor kihez kell fordulnom. Ha például teát, gyógynövényt szeretnék, Angelikát keresem, ha textilt, akkor Juditkát. Ugyanígy az ismerősök is tudják, hogy én mivel foglalkozom, s előszeretettel szólítanak meg, ha valamire szükségük van. Nagyon sok ügyes ember él Párkányban és környékén, jó, ha észrevesszük őket!
– Mesélj egy kicsit a terveidről, a KisGombos jövőjéről…
– Életem nagy vágya egy KisGombos-mesebolt, amely egy kreatív könyvesbolt lenne játékokkal, kézműves termékekkel, kuckós kanapéval. Párkányban nagyon el tudnám képzelni. Szinte látom magam előtt, amint a bejárat előtt parasztruhába öltözve fonom a kosarat, s aki arra jár, kipróbálhatja. A gyerekek megcsinálhatnák velünk a házi feladatukat – kvázi, mint egy napköziben, s együtt játszhatnánk, alkothatnánk. Másik nagy álmom pedig egy kékfestős műhely. Ezzel a technikával szintén Szentendrén találkoztam: amikor megláttam a nyomófákat, rögtön tudtam, hogy nekem ma kék lesz a kezem! Ez azóta is nagy szerelmem, sőt, a KisGombos-táborban már a gyerekek is örülhettek neki. Kevés dolog van, amit ne próbáltam volna ki: kíváncsi természet vagyok, és szívesen tanulok.
– Tábor? Tehát a nyár is aktívan telik!
– Bizony! Már négy nyári tábor van mögöttünk, s még mennyi áll előttünk! Jellemzően alapiskolásoknak szervezzük. Idén a gyerekek végigkövethették a búza útját: malomkővel őrölték a búzát, átszitálták, bezacskózták, és hazavihették a saját lisztjüket. A kovászolás a vírus miatt, sajnos, elmaradt, pedig eddig minden évben kovászoltunk. Amit mi magunk nem tudunk, arra előadót, mesterembert hívunk, aki bemutatja a mesterségét. Így volt ez a patkókovácsolás, korongozás, méhészet esetében is. Reméljük, idén újra kékfestőzhetünk, sőt csipkeverés is lesz!
– Sok sikert kívánunk a terveidhez!
