Kedvenc konyhai eszközöm! Aki a konyha ördöge, az mindennél jobban tud vágyakozni egy japán kés után. Egy tökéletes szilikonos ecset is felüdülés a tészták tetejének a megkenéséhez (főleg a csokorba kötött lúdtollak után). Zirig Árpád mesél a szíve csücskéről, a kedvenc konyhai eszközéről.
A dunaszerdahelyi származású Zirig Árpád gasztronómiai újságíró, televíziós szerkesztő és fotós, három gyermek édesapja. Ezer szállal kötődik a fakanálhoz. S hogy melyik konyhai eszköz a kedvence? Hinnénk, hogy a japán kése, hiszen férfi ő, aki bánni tud a vágó eszközökkel...
Zirig Árpád
– Elképesztő távolság és mélység rajzolódik ki a fejemben, amikor a késen látom megvillanni a napot – írja. – A vonzódásom ösztön, mélyre ágyazott, génláncokkal megcsomózott szerelem: ahogy az ősember is dédelgette a vágásra használt pattintott köveit, úgy ápolgatom, élezgetem a saját pengéimet. Melyik lenne a legkedvesebb? A kis pillekönnyű japán? A magyar mester által kovácsolt, vagy inkább a régi lerövidített szénacél mindenes? Ezt jómagam álmodtam meg. Egyik se, bár nem szeretnék élni nélkülük.
– Ideje a „coming outnak”: a kedvencem egy szinte láthatatlan semmiség, a filléres zöldséghámozóm. Sosem hittem volna, hogy érzelmek ébrednek majd bennem iránta. Kényszerből vettem, kellett a készletbe, amikor felnőtt fejjel főzőiskolába kezdtem járni hogy több lehessek, mint egy átlagos, főzőcskéző apuka.
A tanszerlistán rajta volt, így beballagtam az első boltba, és megvettem a legolcsóbbat. Véletlen szerencse, hogy ehhez nyúltam: filléreket kértek érte, kifizettem – és betettem a rollba, vagyis az összeköthető késtartómba.
– Amikor először hámoztam vele répát, simán csak örültem, hogy mennyire kézre áll. Amikor küszködés nélkül fénysebeséggel pucoltam a krumplit, már éreztem, hogy nem fogtam mellé. Ám amikor az üres konyhában – csak úgy békésen – a kezembe fogtam, hogy ne legyenek magányosak az ujjaim, a fejem meg a szemem helyett azok kezdték el érezni: ez bizony szerelem! Nem tudtam, hogy mit tartok a tenyeremben, de örömmel kezdtem egyre többet használni, s mind több barátomnak ajánlani a Rexet.
– Akkor kaptam fel a fejem, amikor egy amerikai filmben ugyanilyet láttam rádobva a pultra... Beírtam a nevét a keresőbe, és eltátottam a számat. Kirajzolódott előttem az elképesztő hagyomány, ami ezt a kis svájci konyhaeszközt ilyen naggyá tette. Az U alakban meghajlított nyél előnye, hogy a két szimmetrikus bemélyedés miatt jobb- és balkezeseknek is használható. A hüvelykujj kis támaszt kapott, mérete ideális, az egész kiskezű lányoknak és lapátkezű férfiaknak egyaránt komfortos. A penge szénacél, vagyis kellemesen beszürkül, mivel nem rozsdamentes.
A Rex (© culinaris.eu)
– A konyhakésekhez hasonlóan, ezt sem érdemes mosogatógépbe tenni, vagy nedvesen tartani – egy szivaccsal jól takarítható, ronggyal szárazra törölhető, sőt, ha kell, újra is élezhető. A 13 milliméter széles fémszalagból készült nyél alumínium: a második világháború után acélhiány volt, a műanyag még nem nyert teret – azt, hogy akkor milyen jól kitalálták, bizonyítja a nagyjából évi egymillió legyártott darab. 76 millió krumplipucoló azért nem mindegy, igaz?
– Egyszóval: a cseh származású, svájci konstruktőr, Alfred Neweczerzal maradandót alkotott. Ugyan a cég már a bicskákról híres Victorinox tulajdona, de ugyanott termelnek, még mindig 10-12 embert alkalmazva. Azóta persze készültek extrább, színesebb, aranyozott, rozsdamentes kivitelek is – de az igazi legenda még mindig ez, a Rex Mod. 11002. Ha pedig nincs mit meghámozni, akár sört is nyithatunk vele. Főnyeremény!
A Rex mindössze hat alkatrészből áll, egyszerű és olcsó mind. Képes bizonyítani, hogy a tökéletes dolgoknak olykor sem drágának, sem bonyolultnak nem kell lennie.
– A gyártó a Zena nevű svájci családi vállalkozás, melyet még a harmincas években alapítottak. A krumplihámozójukat viszont csak 1947-ben mutatták be. Oké, én szentimentális vagyok, de imádom, hogy azóta semmit sem kellett változtatni a dizájnon, elsőre telitalálat lett. Egy olyan tárgy, ami tényleg magában hordozza az örök élet ígéretét.
