Frei Tamás nevét minden tévénéző ismeri. A neves televíziós riporter az utóbbi hónapokban eltűnt a képernyőről.
Hogy mivel foglalkozik mostanában? Mi megkérdeztük tőle.
Frei Tamás (© Blikk / Indirekt)
– A jogi egyetemen kezdte tanulmányait. Hogy jutott el a médiáig?
– Sokáig régész szerettem volna lenni. Aztán részt vettem egy régésztáborban, és ott már nem volt olyan izgalmas, mint a regényekben. A történelem miatt választottam a jogot, de rájöttem, hogy ez sem az igazi. Akkoriban különböző ifjúsági műsorokba vártak riportereket, így elkezdtem a Magyar Rádióban külsősként dolgozni. Ezután kerültem Moszkvába, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe, ahol összebarátkoztam amerikai újságírókkal. Ők aztán barátságból akkreditáltak pár eseményre. Moszkvában a Gorbacsov–Reagan csúcstalálkozón ott állt tőlem Ronald Reagan 15 méterre, körülötte testőrök... Izgalmasnak találtam a tudósítók életét, és szép lassan belesodródtam. Moszkva után Washingtonban tanultam médiamenedzsmentet, aztán a svájci rádió iskolája következett, majd visszamentem Amerikába televíziózást tanulni.
– A tévénézők leginkább a Frei Dossziéból ismerik Önt. Honnan jött a műsor ötlete?
– Amikor Amerikában tanultam, rengeteg tévés szerkesztőségben jártam, és persze, rengeteget néztem televíziót. Volt ott egy nagy hagyományokkal rendelkező műfaj, az „infoteiment”: az információkkal szórakoztatás. Ezt éreztem magamhoz közel: sokféle érdekes témát találni, és úgy „csomagolni”, hogy élveztes legyen, de a végén mégis úgy álljon fel a néző: azért most egy-két dolgot megtudtam. Itthon először a rádióban dolgoztam, haditudosítóként.
Amikor elkezdtem televíziózni, nálunk nem hittek az infoteimentben. Akkori producertársammal mindenünket a kísérleti műsorba fektettük, az Ebola-vírusról forgattunk. Szerencsére tetszett a tévénézőknek. Így indult a Dosszié.
– Évekig tudósított a világ „forró pontjairól”: a boszniai háborútól kezdve, Szomálián át, a kolumbiai kábítószer-háborúig. Tudatosította a veszélyes helyzetekben, hogy mi minden történhetne?
– Hajtott a kalandvágy. Voltak meleg helyzetek, ám ezek közelről nem mindig annyira veszélyesek, mint amilyennek tűnnek. Amikor az ember benne van, érzi, hogy mit lehet, és mit nem. Szépen kitanulja: ez is egy szakma. Elolvastam a háborús tudósítóknak szóló kézikönyveket. Olyan tanácsokat adnak, mint például: ha az ember elmegy egy sivatagi területre, ahol háború van, csak a lánctalpas autó nyomában menjen, úgy biztos nem lép aknára. Kifejezetten óvatos embernek tartom magam. Más újságíróktól láttam sokkal őrültebb dolgokat is. Mindig éber maradok, 15 év tapasztalattal a hátam mögött is.
– Rengeteget utazott és utazik a mai napig. Még mindig ugyanolyan örömet okoz az utazás?
– Egyszerűbb lenne azt mondani egy tévé- vagy rádiócsatornának: hadd legyek öt évig a londoni vagy a washingtoni tudósító. De izgalmasabbnak érzem, hogy hol itt vagyok, hol ott. Kontinensek, időjárási zónák között járkálok, a világ sokszínűsége izgat. Nemhogy meguntam volna, egyre jobban élvezem az utazást.
– 2007-ben nyitotta első kávézóját.
– Már rég felfedeztem, hogy a minőségi kávé világa majdnem olyan cizellált, mint a boroké. Kolumbiában jutottam el először kávéültetvényre, a ’90-es évek elején. Ha az ember kap ott egy frissen szedett, helyben pörkölt és őrölt kávébabból készült kávét, rájön, hogy addig csak barna vizet ivott. Azóta a világ különböző pontjairól hoztam haza kávékat, és magam pörkölöm azokat. Egyik barátom felvetette: ha már úgyis ültetvényekre járok, miért nem csinálunk ebből valamit? Most már van hat kávéházunk (egy Kassán is), és tízféle ültetvénykávét forgalmazunk Magyarországon. Jelenleg ennek szentelem időm nagy részét, ezért szünetel a műsorom.
A Café Frei talán hozzá tud járulni ahhoz, hogy pár év múlva már ne csak a fantázianeveket ismerje a fogyasztó, hanem tudja, hogy Etiópiában más ízű kávé terem, mint – mondjuk – Kolumbiában.
– Több könyve is megjelent már. Mikorra várható a következő?
– Ha egyszer abbahagyom a televíziózást, regényeket szeretnék írni. Ez már eddig is szerepelt a terveimben, de mindenki arról győzköd, hogy inkább azt írjam meg, amit a kulisszák mögött tapasztaltam. Ott tényleg rengeteg tanulságos dolog történik, amit a tévéműsorban nem lehet elmondani. Van bennem sok mesélnivaló, ami talán még megérne egy-két könyvet.
– Köszönöm a beszélgetést!
