Idén harmadszor rendezték meg Komáromban a Puszták Népe Lovasviadalt. Célja a magyar lovashagyományok bemutatása, valamint ispiláng (pünkösd) ünnep felélesztése.
A viadal voltaképpen egy nagyobb rendezvénysorozat része, amelyet Balla Zoltán álmodott és szervezett meg 2004-ben a magyarországi Galgahévízen, a lovas hagyományőrzők számára. A programsorozathoz 2004-től csatlakozott Isaszeg, 2006-ban Szada, 2008-ban pedig Ópusztaszer és Komárom.
A vizesárkot Sereghy Zoltán szeli át.
Egyébként a „rövid, mint a pünkösdi királyság” szóláshasonlatunk onnan származik, hogy ez a megtiszteltetés csak egy esztendőre szólt. A „kiskirály” a legények vezetője lett abban az évben, minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, minden kocsmában ingyen ehetett-ihatott. Az idők azonban változnak...
Győztes Péterünknek már csak a fellépőknek járó gulyásból jutott egy tányérra való. A tányér sem aranyból volt, csak műanyagból... Ennél persze sokkal értékesebb nyeremény a győztesnek dukáló fegyveröv, ami igazi bőrműves remekmű.
Ahogy reggel kiérkezem a helyszínre – amelyet Szarvasvárnak neveztek el –, az első dolog, amit megállapítok: lóg az eső lába. Jó, ha lesz itt pár ember. Tévedtem. Akadt néző elég, ha nem is annyi, mint az előző években. Szerencséjük volt a szervezőknek. Vagy inkább a magyarok istene vigyázott rájuk?
Ez sem lenne csoda, hiszen a verseny a magyarok istenétől való segítségkéréssel kezdődött: a „fehér ló szertartással”. Ősi hagyományunkat elsősorban a magyar seregek gyakorolták csata előtt.
A táboron körbevezettek egy, táltosok által megáldott fehér lovat, amelyet a magyarok istenének ajánlottak fel. A szertartás átalakult a későbbi korokban, és az ispilángi ünnepségek része lett: az ekkor rendezett ügyességi versenyek nyertese lett a pünkösdi király, lova pedig a táltosló, amelyet megáldottak. A lovat Ács Bálint magyarországi színművész vitte körbe, valamint ő vezette le az egész rendezvényt is. Ács Bálint szintén magyar érzelmű, lovakkal foglalkozó ember, aki nagy szeretettel vállal ilyen feladatokat.
Itt volt Ács Bálint felesége, Brunner Márta is, akit sikerült lencsevégre kapnunk.
– Életünk a ló, imádunk mindent, ami ezzel kapcsolatos – mondja a színésznő. – Ilyen versenyre azért nem vállalkoznánk... De szeretünk idejárni.
Brunner Márta
Az utóbbi időben hihetetlen lómánia van kialakulóban a magyarság körében. Egyre több az olyan ismerősünk, aki lovat tart. Ki tudja, talán a génjeink nem hagynak minket nyugodni. Nem véletlenül mondják, hogy a magyar lovas nép! A vér nem válik vízzé. A magyarság az utóbbi években gyökereit és múltját keresi. És ebben a keresésben dobjaink és lovaink felé fordulunk.
A pünkösdi király választása keretet biztosít a rendezvénynek.
– Célunk nem csupán a magyar lovasvirtus bemutatása – mondja Sereghy Zoltán, a fő szervező –, hanem a hagyományápolás. Ispilángkor őseink a szellem eljövetelét, a tudást ünnepelték. (Az egyházi pünkösd szintén a szellem eljövetelével áll kapcsolatban – a szerk. megj.). A táltos dobosok felvonulása után hamarosan megkezdődött a verseny: a Kassai Lovasíjász Iskola Sereghy törzsének öt tagja és még hét másik lovas mérte össze erejét. A lovasok, illetve csapatok más-más kort és harcmodort képviseltek. Volt itt 48-as magyar huszár, Árpád korabeli vitéz (9-11. század), alföldi csikós, sőt, még parasztlegény is. Mindnyájuknak ugyanazon a megerőltető pályán kellett végigmenniük.
– A négy helyszín közül Komáromban a legnehezebb a verseny – mondja a szervező. – Az akadályok leküzdéséhez – vad leszúrása lándzsával, vadat imitáló bála felemelése és cipelése, akadályugrás, tűzugrás, vizesárkon való átvágtatás, „török fejek” lekaszabolása – komoly tudásra van szükség. – A lovasok véleménye megoszlott afelől, hogy melyik akadály a legnehezebb. Egyik számára a vad felemelése, másiknak a rönkugrás.
Nos, itt nem csak úgy egyszerűen körbevezették a szép fehér lovat. A szellemekkel való kapcsolatot erősítendő, a ló mögött vonult fel a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat, óvó-védő kört vonva a „csatatér” köré.
Erőteljes dobolásukkal hangulatot teremtettek. A dobcsapat Magyarországról érkezett. Érdekesség, hogy a táltosdobolásnak bizonyítottan gyógyító hatása van: a csoport rendszeresen segít az autista gyerekek terápiájában, illetve a speciális iskolákban. Csodás öltözékben léptek fel. Ruhájukat saját maguk tervezik és varrják, az ősi hagyományok alapján.
A viadal győztese a pályán leggyorsabban végighaladó, és a feladatokat a legpontosabban teljesítő lovas. Képünkön az idei pünkösdi király, Tóth Péter látható.
– Leginkább arra vagyok büszke, hogy „össze tudtam dolgozni” a lovammal, minden akadálynál megbízott bennem – mondja.
A mezőnyben két hölgy is versenyzett. Az egyikük, Kelkó Renáta a harmadik helyezést érte el.
– Itt nincs különbség a nemek között. A verseny nőnek és férfinak egyaránt kihívás.
Üsd, vágd, nem apád!
Képünkön a visegrádi Szent György Lovagrend középkori (13-14. század) lovagi tornáját láthatjuk. Senki se higgye, hogy a csoport tagjai óvatoskodtak egymással. Itt bizony valóban összemérték erejüket. Veszélyes produkciót láthatott a közönség.
A verseny második helyezettje, Virág László épp a „törökök fejét” kaszabolja.
Ezt a gyönyörű, minden ízében kidolgozott bőrpáncélt maga Sereghy Zoltán készítette. Kérdésemre, hogy az ilyesmi mennyi időt vesz igénybe, lazán csak annyit mondott, hogy az elmúlt tél hosszú estéin három hasonlót készített a csapata számára. Hm...
A dobcsapat vezetőjének, Beros Attilának különleges fejdísze.
A tűzugratáshoz hatalmas bizalomra van szükség a lovas és a ló között.
Sokak szerint a rönkugrás volt az egyik legnehezebb feladat.