Kevesen tudják, hogy a Panta Rhei könyveshálózat alapítója és tulajdonosa magyar ember. Pedig büszkének kéne rá lennünk, hiszen igazi sikertörténet az övé.
Az Apple megalapítójának, Steve Jobsnak a sikersztorija mindenki számára ismerős. Egy fiú, akinek semmije nem volt – csak álmai. És kitartása és végtelen hite abban, hogy a garázsa mélyén fejlesztett számítógépnek sikere lesz. Ma ez a kisfiú Amerika egyik legnagyobb üzletembere. Hisszük, nem hisszük, ilyen különleges, tehetséges emberek köztünk is élnek. Egyikük a nagymegyeri Bödők László. Az ő sikertörténete – hiszem – egyszer majd legenda lesz. (Fotó: Németh Péter)
Bödők László
– Hogyan és miért kezdett bele a könyvkereskedelembe?
– Félig tréfásan azt szoktam mondani, hogy erről is, mint mindenről, a nők tehetnek. A rendszerváltás körüli időszakban a volt feleségemmel, aki egy könyvterjesztő vállalatnál dolgozott, sokat töprengtünk, mihez is kezdhetnénk. A kezdet kezdetén egész más irányba akartunk menni: mindenáron tésztát akartunk gyártani. Láttuk, hogy a pozsonyi piacon a csallóközi nénik meghozzák a lepedőbe kötött házi tésztát, kiteszik az asztalra, és volt – nincs, akkora keletje van a portékájuknak. Csak nem volt semmi kezdőtőkénk. Így egy marcelházi barátommal közösen zöldséget kezdtünk árulni. Ősszel azonban véget ért a szezon, és ismét csak ott álltunk pénz nélkül. Ekkor jutott az eszünkbe: kipróbáljuk a könyvárusítást! Az első időszakban hátizsákban csempésztük át Magyarországról azokat a könyveket, melyek nálunk nem voltak elérhetőek, majd a piacon túladtunk rajtuk. Aztán egyszer – akkor már autóval jártam áruért –, a határellenőrzésen lebuktam egy teli csomagtartónyi könyvvel. Nagy szerencsém volt, mert a szolgálatos határőr nem kobozta el a rakományt, csak visszafordított a határról. Előtte még kedvesen elmagyarázta, hogyan tehetek szert behozatali engedélyre. Így alapítottuk meg a Panta Rhei jogelődjét.
– Hosszú időbe telt, míg sikerült megnyitnia az első üzletét?
– Annyira nem is. A privatizáció időszakában, ’92-ben sok helyiség került árverésre Megyeren is, többek közt a könyvesbolt tőszomszédságában egy ékszerüzlet. Az akkori könyvelőmmel úgy gondoltuk: mi sem egyszerűbb, mint megvenni ezt az ékszerboltot. Utána megtöltjük könyvekkel, kiszorítjuk a piacról az állami könyvterjesztő vállalatot, majd aprópénzért megvesszük a becsődölt könyvesboltot is. Az ismerőseim az ötletet kész öngyilkosságnak titulálták – de én kitartottam. És bejött...
A végeredmény: pár hete nyitottuk meg a Panta Rhei huszonharmadik üzletét. Most már Kassától Pozsonyig tizenhat városban huszonhárom üzletünk várja az olvasni szerető nagyközönséget. De vannak még nagyvárosok (Poprád, Besztercebánya), ahol nem vagyunk jelen. Most ezeket céloztuk meg.
– A rendszerváltás előtt képeztek könyvesbolti elárusítónőket, mostanra ez megszűnt. Mi alapján veszik fel az alkalmazottakat?
– Állandó jelleggel több mint négyszáz alkalmazottunk van. Nem könnyű a szakmaiság követelményének bebiztosítása. Van mit tanulnunk. Az évek során rájöttem: nem mindig az a jó munkaerő, akinek a könyvekkel kapcsolatos végzettsége van. Sokszor azok, akik előtte soha nem dolgoztak könyvekkel, szorgalmukkal kiegyenlítik a helyzeti hátrányt. Alapkövetelmény a jó intellektus, mert ha valaki ezzel rendelkezik, akkor a szakmai tudást hamar magába szívja. Emellett fontos, hogy az eladó türelmes legyen, tudjon alkalmazkodni a vásárlókhoz, ne legyen konfliktusos személyiség – és végül, de nem utolsósorban, legyen kommunikatív. Persze ezeket a tulajdonságokat egyetlen beszélgetéssel felmérni nem lehet.
– A Panta Rhei üzletek enteriőrje rendkívüli igényességről árulkodik.
– Azt szerettem volna, hogy üzleteink otthonosak legyenek, és a vevőt egy kényelmes, hangulatos nappalira vagy könyvtárszobára emlékeztessék, ahol letelepedhet egy székbe, beleolvashat az általa kiszemelt könyvbe. Kezdetben, amíg nem hangolódtunk egymásra a belső terveket készítő Concept Kft.-vel, még „aktívan” részt vettem a munkálatokban, de mára belejöttek.
– Honnan jött az ötlet, hogy kávézót nyissanak a könyvesboltokon belül?
– Egyszer a tévében láttam egy könyvesboltot, amelynek a közepén egy kávézó állt, ahol a vásárlók illatos kávé, finom tea mellett kényelmesen lapozgattak a kiválasztott könyvekben. Ez volt a kávéházi „miliő” előképe: a belső kávézóval kellemesebbé szeretnénk tenni az olvasó számára a válogatás szertartását. Azt hiszem, sikerült a terv, mert rendkívül népszerűek a „kávézós” boltjaink.
– Mindenütt tartanak magyar nyelvű könyveket?
– Nem. Zsolnán például nem sok értelme volna. Mikor felbukkantam ott, sokak számára én voltam az első magyar, akivel találkoztak. Úgy néztek rám, mint egy kuriózumra, épp csak meg nem bökdöstek, hogy meggyőződjenek róla, tényleg élő ember vagyok-e. Mindjárt az elején megkérdeztem az üzletvezetőtől, mit gondol, melyik oldalon legyenek a magyar könyvek, az üzlet jobb vagy a bal oldalán. Láttam, hogy szegény elfehéredik, nem tudja, mit válaszoljon. Félóra múlva óvatosan elkezdte körbejárni a témát, végül nagy nehezen kinyögte: nem hiszi, hogy itt keresettek lennének a magyar nyelvű könyvek. Megnyugtattam, magyar könyvekből csak nyelvkönyveket, szótárakat fogunk tartani, esetleg pár klasszikust.
Szeptember elején aztán megnyitottunk, és legnagyobb meglepetésünkre év végére ebben a boltomban adták el a legtöbbet a Madarčina pre samoukov című könyvből. A mai napig nem találjuk a választ a miértre.
– A szlovák és a magyar nemzetiségű vásárlók olvasási szokásai között van valamiféle különbség?
– Van. A különbség nem annyira az olvasási szokásokból eredeztethető, inkább kisebbségi létünkből. A szlovákiai magyarság az anyanyelvén leginkább szórakoztató és szépirodalmat, valamint általános ismeretterjesztő könyveket vásárol. Szakkönyveket csak elvétve, hiszen egy közgazdász vagy informatikus a munkahelyén a szlovák szakterminológiát használja. Másrészt a Szlovákiában és a Magyarországon használatos szakkönyvek nem mindig kompatibilisek. Lokális különbségek azonban tapasztalhatók: például egy-egy helyi szerző műve mindig jobban eladható. Az elmúlt évben például a Csallóközben hatalmas lokális sikere volt Hunčík Péter könyvének.
– A szépirodalom mindkét nyelven ugyanolyan érdeklődésnek örvend?
– A 90-es évek elején angol nevű szerzővel bármilyen könyvet el lehetett adni. Automatikusan megvették az emberek, mert a nagy eufóriában azt remélték, hogy az addig nálunk kapható könyvekhez képest valami újat, eredendően mást kapnak. Mostanra az olvasók megtanultak disztingválni: bátran válogatnak a külföldi könyvek közül. Persze vannak írók, akiknek még a kevésbé jól sikerült könyveit is el lehet adni – ilyen Paulo Coelho. Mára viszont kialakult egy olvasói réteg, amely nem a sikerkönyveket, nem a klasszikus irodalmat részesíti előnyben, hanem a kortárs irodalmat. Az európai és a magyar kortárs irodalom csillaga egyre inkább emelkedik. Az embereket ma már sokkal inkább érdeklik annak a kornak és közegnek az aktuális problémái, amelyben élnek, mint a fikció és a múlt.
– A nagy külföldi könyvesbolthálózatok zöménél már bevezették a törzsvásárlói kártyát. Önök nem tervezik a bevezetését?
– Már egy ideje tervezzük, és nagyon remélem, hogy legkésőbb egy éven belül sikerül végre megvalósítani. A működtetéséhez egy igencsak igényes központi informatikai rendszerre van szükség. Ráadásul tervezzük az online könyvárusítást is. De ha interneten keresztül egyelőre nem is, boltjainkban a vásárlók megrendelhetik azokat a könyveket, melyek nem szerepelnek a kínálatunkban. Ezeket általában 48 órán belül bebiztosítjuk.
– Az interneten egyre több könyv elérhető, a könyvkereskedők kongatják is a vészharangot, ehhez társul az általános gazdasági válság. Ez a Panta Rheit menyiben érinti?
– A gazdasági válság minket sem került el, viszont addigra egy olyan fejlettségi szintet értünk el, ami védetté tett bennünket. Míg körülöttünk sok ágazat veszteséggel zárta a múlt évet, addig mi itt, a Panta Rhei-ben pozitív mérleggel zártunk. És ez jó eredmény.
Azt hiszem, akinek igénye van az irodalomra, az valószínűleg megtalálja rá a fedezetet.
– Meddig lehet még terjeszkedni úgy, hogy az ember óhatatlanul is ne váljon saját maga konkurensévé?
– Azt hiszem, ez már Pozsonyban megtörtént. Van ugyanis egy optimális terjeszkedési lefedettség, ami fölé igazából már nem érdemes menni. Sok helyen már közelítünk ehhez. Egyelőre mindig sikerül valamit kitalálnunk, hogy üzleteink minél több olvasót vonzzanak. Ennek érdekében indítottuk el dedikálási akcióinkat. Az elmúlt évben pozsonyi üzletsoron lévő üzletünkben olyan ismert személyiségeket láttunk vendégül, mint Klausová, a cseh first lady vagy Karel Gott, Erich von Däniken. Most pedig az év egyik nagy irodalmi eseményét igyekszünk megszervezni, hiszen őszre a világhírű Dan Brownt várjuk. Gondolunk a vidéki vásárlóinkra is: Komáromban rendszeresen szervezünk író-olvasó találkozókat, ahol a hazai irodalmi élet képviselői mellett a határon túli magyar alkotókat is megismerhetik az olvasóink.
– A könyvkereskedelemhez szorosan kötődik a könyvkiadás. Nem gondolt még arra, hogy itt is kamatoztatja tapasztalatait?
– Könyvkiadással 1994-től foglalkozom. Sajnos, az ember ideje véges, sok mindenre nem jut időm. Kiadónknak, a Talentumnak a neve a magyarországi kiadványok által ismert. Igazi profilunk nincs, a mesekönyvtől a szótárig sok mindent kiadtunk már.
– Egy ekkora könyvbirodalom irányítása fárasztó lehet. Mi jelenti Ön számára a pihenést, kikapcsolódást?
– Szeretem a munkámat, ezért nem fáraszt ki annyira. De azért kellenek azok a nyugodt pillanatok, amelyeket a párommal, Both Enikővel (a Pátria rádió főszerkesztője – szerk. megj.) vagy a fiammal tölthetek. Bár amióta Dávid Budapestre jár egyetemre, kevesebb időnk jut egymásra. És persze, ha csak időm engedi, sietek haza, Csicsóra, a régi szülői házba, édesanyámhoz. Nekem a szeretteimmel töltött idő adja a legtöbbet. Azt hiszem, ebből merítem az erőt.
