Veszem a kalapom. Azaz venném, főleg így, késő ősz tájékán – csak éppen mára kikopott a női öltözködésből. Pedig elegáns, átlényegít, kihozza a nőiességünket és karakterünket.
Hordjuk hát büszkén! Összeállításunkban négy olvasónk vall a fejfedők iránti szenvedélyéről.
Aki a pólóversenyeken hordja: Agárdi Miriam (Szenc, 31 éves, menedzser)
– Igazság szerint én inkább sapkamániás vagyok. Több mint harminc sapka van most is a szekrényemben! Nyári kis könnyű sapkáktól, a különböző sísapkákon át, szinte minden színben van fejfedőm. Viszont az élet úgy hozta, hogy meg kellett barátkoznom a kalapokkal is: a férjem és az édesapám a királyok sportját űzik, vagyis lovaspólóznak. A pólóversenyeken pedig a nők a szebbnél szebb kalapokban szurkolnak – pont úgy, mint Julia Roberts a Pretty Woman című filmben. Ezek a pólóversenyek pedig rendre kalapversennyel zárulnak! Ilyenkor mindig örömmel válogatok a kalapjaim közt. Igazság szerint jó érzés kalapot viselni: kalapban magabiztosabbnak, vonzóbbnak érzem magam.
– Ma már az utazásaim során is figyelem a kalapboltokat. Kenya, Fokváros, Egyiptom üzleteiben el is csábultam – de a legszebbeket Londonban vettem. A kedvenc kalapomat – amely minden tekintetben a legértékesebb – Mauritiuson vettem. Ezt minden versenyen megcsodálják rajtam, mert pont az a nagy karimájú modell, amilyet a dress code szerint pólóversenyen illik viselni. Most rövid ugyan a hajam, de mikor hosszabb volt, simán összefogtam hátul – úgy mutat a kalap legjobban. Most Audrey Hepburn Givenchy kalapja a nagy vágyam! A mindennapi rohanásban persze nem hordok a kalapot, mert nincs idő ezzel pepecselni. Nagy örömömre a kislányom, Emília is szereti a kalapokat: van egy rózsaszínű, virágcsokorral díszített modellje, amelyben pont olyan, mint egy kistündér. Lehet, hogy a családban ő lesz majd az első, aki a szürke hétköznapokon is bátran visel majd kalapot!
Agárdi Miriam és Agárdi Mária
Aki a hétköznapokat lovaglósisakban tölti: Agárdi Mária (Nagyborsa, a Corporex ranch tulajdonosa, 54 éves)
– Mikor még könyvtárosként dolgoztam, és nagyon hideg volt, felvettem a rókasapkám – és már indultam is... Eszembe nem jutott volna, hogy esetleg kalapot is viselhetnék. Szerintem (akkor legalábbis is ezt gondoltam) a kalapok ideje leáldozott: divatjamúlttá váltak, már csak az idősebb hölgyek viselik vasárnaponként a templomba menet... Aztán egy nap a férjem azzal állt elő, hogy ranchot és pólóklubot nyitna... Első hallásra bizarrnak tűnt az ötlet, aztán megtetszett. Ma már 500 hektáron gazdálkodunk, 25 lovunk és egy kis állatkertünk van. És míg a munkával teli hétköznapokon sapkában vagy lovaglósisakban vagyok, addig a pólóversenyeken csodás kalapokban pompázom!
A múlt évben egyik, Londonban vásárolt kalapommal pedig megnyertem a kalapversenyt. Utazásaim során mindig veszek egy-egy új darabot. Van olyan kalapom, amelyre a virágcsokor helyett csipkebogyót biggyesztettem, majd megint virágot – így variálgatok, hogy többször is fel tudjam venni ugyanazt a modellt.
– Érdekes egyébként, hogy vannak országok, ahol a kalap a mai napig reneszánszát éli! Spanyolországban láttunk egy esküvőt, ahol a násznép minden nőtagján kalap volt. Az egyik színpompásabb volt, mint a másik, és nagyon megcsodáltam! Néha nyáron, mikor kertészkedem, én is felveszem a szalmakalapom, de a hétköznapokban azért fesztelenebbül érzem magam sapkában. A kalap korlátozza a nő viselkedését, hiszen ügyelnie kell minden mozdulatára, cserében persze végtelenül nőies viselet! A férjem minden pólóverseny alkalmával, amikor kiöltözöm, és felteszem a kalapomat, mindig megdicsér. És ez jólesik!
Aki szívesen viseli: Stejskal Erzsébet (orosz–szlovák szakos nyugdíjas pedagógus, Dunaszerdahely)
– Nem tudom, hogy az elegancia iránti igényt varrónő édesanyám nevelte-e belém, vagy eleve a génjeimben hordozom, de már kislányként is fontos volt számomra az öltözködés. Egy jellemző történet: Az elemi iskola elvégzése után elmentem látogatóba a nagynénémhez Budapestre, és ő elvitt egy kalapszalonba. Soha nem fogom elfelejteni azt az élményt. Végül egy fehér panamakalapot választottam, piros szalaggal. Szeptemberben Pozsonyban a pedagógiai gimnáziumban mindenki engem és a kalapomat csodálta! A tanítóképző elvégzése után az első fizetésemből is mindjárt vettem magamnak egy másik kalapot, hétköznapi viseletre.
– Egész életemben tanítottam, de azt hiszem, soha nem mentem hajadonfőtt munkába, és ez a szokásom megmaradt az után is, hogy nyugdíjas lettem – és beléptem a szépkorúak táborába. Még most is évente legalább egyszer megajándékozom magam egy szép öltözékkel és kalappal, hiszen minden évszakhoz, alkalomhoz más illik. Ha megyek valahová, ma is ugyanolyan gondosan megválasztom, hogy a ruhámhoz, kosztümömhöz melyik is illik a leginkább, mint régen.
Stejskal Erzsébet
– Azzal, hogy adok magamra, megtisztelem önmagam. Mindig is ilyen voltam, akkor most miért lennék más? A férjem is ilyennek szeretett. Ő több generációs prágai értelmiségi családból származó állatorvos volt. Büszke volt rám, a kifinomult stílusomra és a tartásomra. De nemcsak ő, hanem második párom, Szilágyi Béla közgazdász is, aki férjem halála után majd húsz évig volt a társam jóban-rosszban. Mindig megdicsért, hogy mennyire elegáns vagyok a kalapjaimmal. A kalap ugyanis méltóságteljes viselkedésre tanít. Sokan azt gondolják ugyan, hogy ez ma nem divat, de én így érzem jól magam.
A lányomnak, Dankának és a két unokámnak, Kingának és Tamásnak is, akik számomra a legfontosabbak, mindig azt tanácsolom: merjék bátran felvállalni önmagukat, és akkor megtalálják belső harmóniájukat is.
Aki díjugrató kobakot hord: Juhos Eleonóra (Nádszeg, 15 éves, tanuló)
Eleonóra díjugrató: heti három alkalommal edz, és rendszeresen versenyez. Az edzés és a versenyzés elképzelhetetlen a különleges fejfedő nélkül. Kész szerencse, hogy a kobak (ez a hivatalos neve) ilyen jól áll Nórinak: tagadhatatlanul csinos benne.
Juhos Eleonóra
– A hétköznapi fejfedőkkel már hadilábon állok, egy hátizsákos tini fején különben is fura lenne egy elegáns kalap. Azt viszont megfogadtam, hogy az idén mindenképp veszek magamnak egy csinos sapkát. Sajnos, mintha az üzletek nem tudnának lépést tartani a divattal: nálunk közel s távol nincs egy rendes kalap-sapka szakbolt. Mindenhol ugyanazt a rosszul megvarrott tucatárut árulják, mintha mindenkinek egyforma lenne a feje.
Ez az oka, hogy még télen sem viselek fejfedőt: nem találtam olyat, amelyről igazán azt érezném, hogy igen, ez én vagyok! Pedig ha lenne választék, és találnék egy fiatalos kalapot, szívesen feltenném a fejemre.
Aki sildes sapkára váltott: Petrécs Anna (a komáromi Teátrum művésznője)
– Imádom a kalapokat, sálakat és kesztyűket! El sem tudom képzelni magam nélkülük. Azt vallom, hogy egy jól öltözött nő a részletekre is odafigyel. Régebben az elegáns stílust részesítettem előnyben. Mostanában többet szaladgálok ide-oda, ezért az öltözködésem kicsit sportosabbá vált. Ráadásul az utóbbi években nem volt divat a kalap – ezért váltottam a fiatalosabb sildes sapkára. Van belőle néhány az előszobában: fekete, fehér, pepita, nagy-kockás, drapp és barnás árnyalatú, posztó, flaus és finom bőrdarabkákból összevarrt... Minden kabáthoz, minden alkalomhoz más. Egy biztos: ha felteszem, a „fejemhez nő”. Érdekes módon nem a nők, hanem a férfiak dicsérnek meg: „Senki úgy nem tudja megkötni a sálat, mint ahogy Pannika!”– mondják.
Petrécs Anna
– A kalapmániám 18 éves koromban, a hatvanas években kezdődött. A hollywoodi sztárok mintájára kis kontykalapokat hordtunk – igyekeztem tőlük ellesni a kalapviselés művészetét. Ilyen téren az egyik kedvencem Audrey Hepburn volt. Akkoriban még csodálatos módon itthon is gyönyörű kalapokat lehetett vásárolni. Emlékszem, volt egy csupa flitter kontykalapom, nagy sikerem volt benne! (Erről jut eszembe egy másik nagy igazság: egy nő nem a férfi, hanem a másik nő elismeréséért szeret öltözködni!) A hetvenes években jöttek a horgolt sapkák. Te jó ég, hogy én mennyit horgoltam! Egy délutáni próba alatt elkészítettem egyet. Volt aztán mindenféle, minden ruhához, minden kabáthoz egy: téli-nyári, vastagon kötött és csipkeszerű, ki tudná azt felsorolni? A nyolcvanas években jött a barettsapka-mánia – na meg a sok-féle masni, hajpánt.
– A kilencvenes évektől sildes sapkákat viselek – de legnagyobb örömömre ismét divatos a kalap. Mert divat ide, divat oda: a kalapnál semmi sem szebb egy nő fején. Emeli a megjelenést, és keretet ad az arcnak. És még valami: aki kalapot visel, nem lógathatja a fejét! Csak olyan hölgyek viselhetik, akik tudják, kicsodák, és vállalják nőiességüket! (Petrécs Anna és férje, Boráros Imre az egyetlen felvidéki magyar színész házaspár, amely önálló műsorával szinte minden második-harmadik évben kijut egy nyugat-európai, amerikai, illetve ausztráliai turnéra. Nos, a művésznő a világ minden táján vásárol magának egy különleges fejfedőt! Ezen a képen tipikus ausztrál krokodilvadász-kalapban látható: ilyet hordott az ismert filmfigura, Crocodile Dundee is.)