Ebben a szomorú, félórákat is késő vonatok korában jólesik emlékezni egy mesebeli vonalra, melynek emlékét hűen őrzi egy társulás meg egy derék peredi úriember, aki örök szerelembe esett a vonatokkal.
Darázs László (Pered) nyolcéves korában kapott egy modellvasutat a budapesti rokonoktól. ,,Ott hasalt el a dolog” – állítja.
Darázs László és terepasztala
Attól fogva mindent gyűjt, aminek a vasúthoz köze van. Terepasztala 1:120-hoz méretarányú, „U” alak-ban hét és fél méter hosszú – tízéves korától fejlesztgeti. László nemrégiben felrúgta eddigi életét, s masinisztának állt. Szívszerelme pedig a Csángó, s minden mozdony, amelyik pöfékel. Kövesd az álmaid! – ez akár a jelmondata is lehetne.
Ereklyék
László igazi ereklyevadász. Házának zegzugos alagsorába vezetett bennünket, majd felkapcsolta a lámpát: Nahát, nini, vasutak! A terepasztalon a régi Csehszlovákia elevenedik meg, itt minden vonat cseh, szlovák és csehszlovák. Mint megtudtuk, a modellsíneket gyakran kell tisztítani. László erre is talált egy pompás megoldást: szerkesztett egy „tisztítókocsit”. Az egyik szerelvény aljára tisztítópárnát helyezett, mely körbe-körbe járva letörli a port a sínekről. Zseniális!
László olyan relikviákat is őriz, mint az Osztrák–Magyar Monarchia vasúti térképe 1897-ből.
Vonatjegyeket, melyeket egytől egyig Pereden vásároltak, s egy vasutas hivatalnok díszkardját.
Vendéglátónk elmeséli, hogy csak az osztrákoknak lehetett kardja, mivel Baross Gábor (az akkori miniszter – a szerk. megj.) nem engedte, hogy a MÁV-nál is rendszeresítve legyen.
Családtagjai és barátai mindig vonattal lepik meg a masinisztát. Nemrégiben például kapott egy ezerkétszáz darabból álló modellt – egészen pontosan egy BR86-os gőzmozdonyt –, melyet a legnagyobb örömmel ragasztott össze, s festett le.
A Csángó története
A múlt század elején kezdődött, még az Osztrák–Magyar Monarchiában. Pongrácz Kálmán királyi tanácsos fejében fogant meg a vasút ötlete. Képviselőként kérelmet nyújtott be a közlekedési minisztériumhoz, amiben hangsúlyozta, hogy a negyedi és a farkasdi lakosok veszélyes módon, a Vágon szállítják a terményeiket. Bezzeg, ha vasút segítené őket, portékáik messzebbre is eljutnának.
A falusiak akkoriban zöldségekkel, káposztával, hagymával kereskedtek, na meg roppant mennyiségű cukorrépával.
Indul a Csángó!
Az államkasszából és a falvak által felvett kölcsönből fedezték a Vágsellye és Negyed közötti vasút megépítésének költségeit, a munkát egy budapesti cég kivitelezte. A Magyar Királyi Államvasutak 1909 októberében kezdte üzemeltetni a vonalat. S hogy miért lett Csángó a neve? A fáma szerint azért, mert akkoriban nagy volt a foglalkoztatottság, s nem volt, aki megépítse a vasutat. Ezért Erdélyből ügyes szakembereket, zömében csángó magyarokat hoztak. Végül róluk nevezték el a gőzmozdonyt.
Nemsokára Negyeden személyzeti szálláshelyet és mozdonydepót alakítottak ki – vagyis olyan pontot, ahol a karbantartási és a javítási munkákat végezték. S így tovább, folytak a fejlesztések, mindig épült hozzá valami...
A leghíresebb vonat az Agatha Christie krimijében szereplő Orient expressz. A vonatot újraindították, Budapesten is van megállója, akár időutazásra is indulhatunk vele..
Mi jót tett a vasút?
A vasútvonalat zöldségszállításra használták, de ellátta répával a nagyszombati, a diószegi és a surányi cukorgyárat is. Ám személyi forgalmat is lebonyolított! Nagyrészt középiskolás diákok és munkások utaztak vele Galántára, Vágsellyére és Szeredre.
Tényleg kályhával fűtöttek a vonatban?
Akkoriban még gőzüzemű vasút működött. A vasúti kocsikban pedig az utasok fűtöttek, a kályhát mindig jól megrakták szénnel. Ugyan a vasútnak volt elég pénze – az 1800-as évek végén járunk –, hisz akkoriban az érsekújvári állomáson cigányzenekar játszott, mikor a szerelvény beérkezett; de a fűtést az utasokra hagyták. De nem csak itt, mindenhol az utasok fűtöttek. A harmadosztályú kocsikban még az ötvenes-hatvanas években is így volt. (Fogjuk még emlegetni ezeket a széntüzelésű kályhákat ebben a mai nagy energiamizériában, mikor nincs elég villany és nafta. A mai mozdonyok ugyanis ezzel működnek.)
A peredi nosztalgiajárat, ahol a kalauz még jegyet lyukaszt: Darázs László ötlete nyomán indult idén is a gőzös.
A Csángó nem Bolhás, a Bolhás nem Csángó!
A Csángó először gőzmozdony volt, később ugyanígy hívta a népnyelv az utódját is, a dízelt. A kis piros mozdonyt a hatvanas években kezdte gyártani a Škoda, a motor egyszerű mechanikus erőátvitellel működött... Azt mondják, a vonat nem vár – de a Csángó igen! A diákok és a munkások nagyon szerették a Csángót, mert a késve érkező pozsonyi szerelvényt mindig bevárta... Sok újságíró és Pozsonyban tanuló egyetemista járt a vonattal: ezért is olyan eleven az emléke. Vágsellye, Deáki, Pered, Zsigárd, Vágfarkasd, Negyed volt az a hat település, melyeket összekötött a jószomszédi viszony – na, meg a Csángó. Vagyis mára inkább csak az emléke...
Igazábólkét vonat járt a Vágsellye–Negyed vasútvonalon: a másik a Bolhás volt. A kis piros Csángó napközben, a Bolhás pedig reggelente szállította az utasokat. Bár a Csángót már évekkel ezelőtt elszállították, mégis lencsevégre tudtuk kapni: Darázs László terepasztalán ugyanis ott díszeleg a híres piros vonat, csak mini kivitelben...
A Csángó kicsinyített modellje
A Bolhás Negyedből indult, s hat órára ért Pozsonyba. Böszme nagy mozdony volt, hatalmas vagonokkal, zihált és fújtatott, mint egy megvert ló. Darázs László szerint azért hívhatták Bolhásnak, mert mindig zsúfolt volt, bolhát lehetett rajta kapni.
A gőzmozdony a hatvanas évekig zakatolt, aztán örökre elrobogott – s jött helyette a dízel. Az emberek azt is szerették, mert híven szolgálta őket. Az oda-vissza robogó vonatok 2010-ig jártak Vágsellye és Negyed között. Aztán az illetékesek úgy döntöttek, lezárják a vasútvonalat. Hiába kérték később petícióban az érintett mátyusföldi falvak és Vágsellye városa az újraindítást, süket fülekre találtak. Ám a gőzösök emlékét minden évben felelevenítik a peredi Csángó és Campus társulások: a valamikori „Csángó“ vasútvonalon ilyenkor gőzmozdonyokat indítanak.
