Mikor valaki azt mondja, hogy „rengeteget eszem, mégis mindig éhes vagyok”, ez már ingadozó vércukorszintre utal.
Az inzulin vércukorszintet csökkentő hormonféle, amit a hasnyálmirigy termel. Hatására a máj és az izmok cukrot raktároznak el. A cukor létfontosságú az ember számára, mert az adja az energiát az élethez.
(© Gemmy Woud-Binnendijk)
Míg az 1-es típusú cukorbetegség autoimmun folyamat eredménye (vagyis a szervezet önmagát támadja meg), addig a 2-es típusú diabétesz az életmódra eredeztethető vissza. Mi történik, ha a sejten annyira vastag fal alakul ki, hogy azt már semmi, még külső forrásból bevitt inzulin sem képes kinyitni? A sejt elhal. S ekkor bekövetkezik a legrosszabb: a cukorbeteg végtagját amputálni kell.
Az IR-étrendben nem csupán az a fontos, hogy grammra pontosan meglegyen a szénhidrátbevitel. Egészséges ételeket kell enni: barnarizst, hajdinát, napocska érlelte zöldségeket, tanyasi csibét, nem „műkajákat”. Ja igen, és csökkenteni kell a stresszt: igazság szerint a stressz az oka minden rossznak, sokszor a betegségünknek is. Keressük a lassulást, kocogjunk a tájat nézve, cse-telés helyett üljünk le a barátokkal egy kávéra! Éljünk emberibb életet, s pihenjünk sokat...
Sokak szerint a ketogén vagy a paleo étrend lehet a megoldás az IR-re...
A felesleges cukor lerakódik, méghozzáoda, ahova nem kéne neki: a zsírpárnáinkba! Nem véletlen, hogy az anyagcserezavar egyik legjellemzőbb tünete a hízás – ezen belül is a hasi zsírpárnák kialakulása. Az IR-es beteg hiába próbál fogyni, a diéták nem hatnak, mert a szervezete nem tudja a szénhidrátot lebontani.
(© Gemmy Woud-Binnendijk)
Pődör-Novák Réka: „Évtizedek óta halljuk, hogy a zsíros ételtől beteg leszel. De ez nem igaz. A zsírszegény és szénhidrátdús étrend az, amitől szenvednek az emberek! Amikor azt ajánlják, egyél napi öt-hatszor zsírszegény és szénhidrátdús ételt, az nem a te javadat szolgálja, ellenben ketten nyernek vele. Az egyik az élelmiszeripar, hisz két-három óránként eszel. A másik a gyógyszeripar, hisz egyre több a beteg ember.”
Nálunk még ott tartunk, hogy az orvos nem köti az orrunkra, hogy mi a bajunk. (Sokszor azért, mert maga sem tudja.) „Minek azt magának tudni?” – ezt válaszolják, ha érdeklődünk.
ÉLET INZULINREZISZTENCIÁVAL
Anna (32) egy jó kedélyű, mosolygós ember: mosolyog a szeme, mosolyog minden sejtje. Mindenki – még az orvosai is – lustának bélyegezték, nem hitték el, hogy nem tud lefogyni. Megjárta a poklot, mire négy évvel ezelőtt a kezébe kapta a diagnózisát. Anna inzulinrezisztenciában szenved.
Anna ma egy ötéves kislány édesanyja. Férje autószerelő, Anna kozmetikusnak tanult, Nagymegyer mellett élnek. Azt mondta: inkognitóban akar maradni, mert nem szeretné a családját vagy a barátait megbántani, akik néha negatív szereplők voltak a történetben. Azoknak szeretne segíteni, akik egy labirintusban bolyonganak, s nem lelik a kiutat: nála is csak a véletlenen múlt a kiugrás. „A cukor méreg egy masszív IR-esnek, és erre itt, Szlovákiában, csak nagyon kevés orvos figyelmeztet. Lehet, hogy éveken át mérgeztem magamat, közben erről mit sem sejtettem...” – mondja. Kanyarodjunk a történet elejére.
(© Gemmy Woud-Binnendijk)
– Melyek voltak az első jelek?
– Kiskorom óta erős testalkatú lány voltam. Teniszeztem, mozogtam, de a pluszkilók csak nem akartak leolvadni rólam. A gyerekek rengeteget bántottak, azzal szekáltak, hogy titokban biztos csokival tömöm magam. A családom sem hitt nekem. Mindenki elkönyvelte, hogy lusta vagyok, és nem is akarok lefogyni. Néhány évvel az első menstruációm után cisztákat találtak a mellemben, ezeket végül műtéti úton eltávolították. Sajnos, kifogtam egy gyermeknőgyógyászt, aki fogamzásgátlót írt fel a bajaimra: 15 éves voltam akkor. Így aztán a betegségem évekig rejtve maradt.
– Feltételezem, ezután még nagyobb bajjal találtad szembe magad...
– Igen. Hat év után úgy döntöttem, abbahagyom a fogamzásgátló tabletták szedését. Elhatároztam, hogy radikálisan életmódot váltok. Crossfitedzésre kezdtem járni, s fél év alatt közel 30 kilótól sikerült megszabadulnom. Hozzáteszem, még így is 42-44-es méret voltam! Eleinte elbagatellizáltam, hogy az edzések során gyakran elfog a rosszullét, ám egyszer annyira leesett a vércukrom, hogy összeestem. Felkerestem a körzeti orvosomat, mire ő annyit mondott: ha rosszul vagyok, üljek le... S persze, mivel már nem szedtem a tablettát, menstruációs zavarok is jelentkeztek. Volt, hogy három hónapig nem menstruáltam, erre progeszteroninjekciókat kaptam.
Fél év hormonkezelés után aztán óriási öröm ért, várandós lettem a kislányommal. A terhességem viszont – ahogy arra számítani lehetett – szintén nem volt zökkenőmentes.
– Gondolom, ismét jelentkeztek a súlyproblémák. Mikor derült ki a valódi ok?
– Már az első trimeszter alatt 28 kilót híztam. Újra megkaptam, hogy biztos degeszre eszem magam: senki sem akarta elhinni, hogy csak úgy maguktól kúsznak fel rám a kilók. Ekkor vettem részt az első cukorterheléses vizsgálatomon, s az nagyon alacsony vércukorszintet mutatott. Az orvosom pedig örült, hiszen ez annyit jelentett, hogy a vérképem jó! Igen ám, csak épp nem tudták, hogy a vércukorszintem azért alacsony, mert a hasnyálmirigyem turbófokozaton termeli az inzulint. A terhességem végére 40 kilót szedtem fel, s ez az óriási súlyfelesleg a kisbabám születése után is rajtam maradt. Még mindig fogalmam sem volt arról, hogy inzulinrezisztens vagyok...
Olvasson tovább: Élet inzulinrezisztenciával
