December 24-e ma a karácsonyfa gyertyáinak meggyújtását – és a békés családi együttlétet, a jó vacsorát meg az ajándékokat jelenti. Szentestének német hatásra nevezzük.
A magyar hagyományokban huszonnegyedike karácsony vigíliája volt. Ami azt jelenti, hogy a nap az éjfélre való készülődés jegyében telt el. A hiedelmek szerint ugyanis Jézus éjfélkor született. Az előkészület fontos része volt az éjfélig tartó szigorú böjt. Innen huszonnegyedike másik elnevezése: karácsony böjtje. Huszonnegyedikét sokáig nem is hívták szentestének nálunk. Az asztalra is csak növényi eredetű étel került, még halat sem fogyasztottak ekkor.
Az igazi lakoma, ami a disznótoros lehetett, csak az éjféli mise után következett. Az ünnepi szokásokhoz még ma is hozzátartozik azéjféli mise. Középkori magyarázat szerint az éjféli mise a törvény előtti időt jelképezi, amikor még sötétség volt a földön. Az éjféli mise lezárja az adventet, föloldja a karácsonyi böjtöt. És az ünnep kezdetét is jelenti. Időpontja (mint már írtuk) azon a hiedelmen alapul, hogy Jézus ebben az órában született.
A szenteste szó a német karácsonyi szokásokkal került hozzánk – a Heiliger Abend szó szerinti fordítása. A népszokások legnagyobb része huszonnegyedikén a vendégváráshoz kapcsolódott. Valódi vendégjárás nem zajlott – csak a köszöntőket, a betlehemezőket fogadták szívesen. A vendég valójában a kis Jézus volt, sok helyen még az ajtót is résre nyitva hagyták, hogy be tudjon jönni. Az ő tiszteletére kitakarították, ha kellett, kimeszelték a házat, rendbe tették az udvart, az állatok szállását, és sütöttek, főztek.
Vallási gyökerű a szalma használata. Nyilván köze van a betlehemi történethez, amelyben Mária a gyermeket az istálló szalmájára fektette. Van, ahol a szobát, az asztalt hintették meg vele, előkészítve a szállást kereső Szent Család számára.
Ősi szokások kapcsolódnak ezen az éjszakán a háziállatokhoz. Gyökerüket a bibliai történetben is kereshetjük, hiszen Jézus születésének első tanúi is az istállóban lévő állatok voltak. Sokfelé a gazda az éjféli mise után körüljárta a házat, beköszönt az istállóba, máshol egy kevés ennivalót is tettek az állatok elé, hogy nekik is legyen ünnepi vacsorájuk. Többfelé ismeretes hiedelem volt az is, hogy ilyenkor a jószágok emberi hangon beszélnek.
Az ünneplésben nagy változást hozott, mikor Németországban megjelent a karácsonyfa (alatta ajándékokkal). Luther Márton a 17. században a karácsonyt a gyermekek ünnepévé tette. Az ajándékozás ettől kezdve a gyermekek megajándékozását jelentette. A korábbi ajándékhozó, Szent Miklós már nem kapott szerepet – s nem véletlenül. Luther ugyanis azt szerette volna, hogy a gyermekek ne ennek a szentnek mondjanak köszönetet az ajándékokért, hálájuk inkább Jézus felé irányuljon. A gyermekek lelkét szerette volna óvni a változtatással. Sok gyerek ugyanis rettegett Miklóstól, aki a rettenetes krampusz kíséretében járta a házakat, és megbüntette az engedetleneket. Így született meg Jézuska, a karácsonyi ajándékhozó.
Az éjféli mise két ünnepi szakaszt választ el. Az egyik az advent, a Jézus születésére való várakozás időszaka. (Amely András napján kezdődően egy négyhetes időszakot fog át.) A másik, az éjféli mise után következő – a karácsonyi tizenketted vízkereszttel lezáruló napjaiból áll.
Karácsonyi tizenketted
A december 24-ével kezdődő időszak egy 12 napos ünnepi szakasz kezdetét jelentette. Európa más országaiban ennek nagyobb a jelentősége, mint nálunk. A magyar hagyományban a neve karácsonyi tizenketted, de nevezik úgy is, hogy a „két ünnep köze”. A magyarban él a ,,két karácsony” kifejezés is: a nagykarácsony maga a karácsony napja, december 25-e, kiskarácsony pedig újév napja, január elseje. Ez az időszak január 6-án ér véget.
December 26-ától, Szent István napjától vízkeresztig jártak házról házra a regösök, férfiak és fiatal legények. Karácsonyi népszokásaink közül ez a legősibb.
A regösénekek tulajdonképpen jókívánságok, melyeket az ősi sámánok varázsszövegeivel hoznak kapcsolatba. A regölésben szereplő „reg” szó finnugor eredetű, hevületet jelent. Az alakoskodó szokásban részt vevők jelmezeket, kifordított állatbőröket viseltek, különböző eszközökkel, láncos bottal, köcsögdudával – és nagy zajt csap tak. Jeles nap volt december 28-a, az aprószentek napja, a betlehemi gyermekgyilkosság emléknapja. Az aprószentek napi korbácsolást sok vidékünkön ismerték. Főleg a nőket, a lányokat csapkodták meg vékony fűzfavesszővel, a termőággal, amely a termékenységre utal.
Január elseje még a korai kereszténységben sem volt évkezdő nap: az év december 25-én kezdődött. A naptári év a Gergely-féle naptár bevezetésével (1582-től) kezdődik ezen a napon. A néphagyományban január elseje kiskarácsony napja.
Regölés
A karácsonyi ünnepi szakasz zárónapja vízkereszt: január 6-a. Német vidékeken háromkirályok napjának (Dreikönigsfest) nevezik, s ez a házszentelés ideje. Téli utazásainkon gyakran láthatjuk az ajtóra felrajzolt betűket és számokat. A számok az évszámot, a G M B betűk a három király névbetűit jelentik. A háromkirályok vagy napkeleti bölcsek a betlehemi csillagot követve rátalálnak Jézusra, királyként köszöntik, és fejedelmi ajándékokat nyújtanak át a kisdednek.
Ez a nap a katolikus egyházban Jézusnak a Jordánban való megkeresztelésének napja: vízkereszt. Víz és házszentelést végeztek ekkor nálunk is. Úgy tartották, a szenteltvíz megvédi az embereket és az állatokat a betegségektől. Időjóslás is kapcsolódott ehhez a naphoz: ha süt a nap, hosszú lesz a tél. Ezzel a nappal lezárul a karácsony – s megkezdődik a farsang. Ezen a napon kell a díszeket leszedni és a fát kivinni a házból.
