A pozsonyi Szlovák Tudományos Akadémia Polimer Intézetébe indulok. Ott találkozom egy érsekújvári lánnyal, aki a leukémia gyógyításának innovatív módját kutatja. És nem mellesleg: Szlovákiában ő lett az év diákszemélyisége.
Úgy gondoltam, egy ilyen komoly lánnyal csak komoly témákról beszélhetünk. Tévedtem! Németh Veronika vidám lány, akivel bármikor elmennék egy jót túrázni. (Hisz ugyanarról a vidékről vagyunk.)
(© Fotó: Tóth Lehel)
– Az érsekújvári gimnáziumban jócskán elmélyedtem a biológia és a kémia világában – kezdi. – Már akkor foglalkoztatott a rák, főképp biológiai szempontból. Ezért a brünni Masaryk Egyetemre, molekuláris biológia és genetika szakra jelentkeztem. Mindkét szakdolgozatomat az onkológiai megbetegedésekről írtam.
– Nem lett volna egyszerűbb itthon vagy Magyarországon tanulni?
– Magyar alapiskolába és gimnáziumba jártam. Ám jó a nyelvérzékem. Úgy gondolom, ha valaki eltökélt, akkor nem szabad, hogy a nyelvi akadályok korlátozzák. Motiváció és szorgalmas munka: ez a kettő a továbblépés kulcsa. Brünnben gyorsan beilleszkedtem. A helyi gyermekkórház onkocitogenetikai osztályán gyakorlatoztam. A diplomázás után munkaajánlatot kaptam tőlük, közel három évig ott is maradtam. Akkoriban nem gondolkodtam a továbbtanuláson, mert az egészségügyben az atesztáció fontosabb. Speciális kivizsgálásokat végeztem vér- és csontvelőmintákon. Nemsokára egy diagnosztikai fejlesztésekkel foglalkozó csapat tagja lettem.
Egy ebédszünet alkalmával a munkatársaimmal a leukémia egyik típusának az aktuális kezeléséről beszélgettünk, ami bár meghosszabbítja a beteg élettartamát, viszont komoly mellékhatásai vannak. Kiötlöttünk egy elvet, amely mentén elindulva talán megtalálhatjuk a megoldást. Idővel ez homályba veszett, mert a napi rutin mellett nem tudtunk ezzel foglalkozni. A kórházi környezet amúgy sem alkalmas a kutatásra.
– Miért hagytad ott Brünnt?
– A szívem kezdett hazahúzni. Szeretem a családomat! Emellett úgy gondoltam, a tapasztalataimat itthon is tudom kamatoztatni. Aztán mikor Pozsonyban, a Polimer Intézetben lehetőséget kaptam arra, hogy azzal a témával foglalkozhatom, amiről még Brünnben, azon az ominózus ebéden beszélgettünk: nem volt kérdés a hazaköltözés. Egy másik kollégám is átjött velem. Pályázatokon igyekszünk anyagi támogatást szerezni a kutatásunkhoz. Független szakemberek értékelték úgy, hogy érdemes rá pénzt költeni. Mindeközben a Szlovák Műszaki Egyetemen makromolekuláris kémia szakon végzem a doktori tanulmányaimat. Úgy gondolom, a biológiai és a klinikai gyakorlat mellé jól jön a kémia. Közben folyamatosan bővül itt az intézetben a csapatunk. Szerencsés vagyok, mert remek emberekkel dolgozhatom együtt.
– 2016 decemberében átvehetted az év diákszemélyisége díjat. Mit jelent számodra a kitüntetés?
– Azt tudtam, hogy a természettudomány kategórián belül nyertem. A díjról csak a helyszínen szereztem tudomást. Már az intézet jelölése is megtisztelő volt számomra. Nem szeretek a figyelem központjában lenni, én inkább csak teszem a dolgom a háttérben. Elkötelezett vagyok a munkám iránt, s bár tapossuk az utat, még nem vagyunk a végén. A kutatómunkához nagymértékű alázat és sok türelem kell. És idő, idő! Rengeteg a hogyan és a miért. Mindent megteszünk, hogy a kutatásunk végén igazi eredmény szülessen, de igazán csak a végén derül ki, hogy jó volt-e az eredeti elgondolásunk. A tesztelések tesznek majd pontot az i-re.
– Most hol tartotok?
– Már megkezdtük a vizsgálatokat a sejtkultúrákon. Ha jók lesznek az eredmények, akkor élő szervezeteken folytatjuk majd a munkát. Ezenkívül az Európai Szabadalmi Hivatal jelentésére várunk, amely értékeli a szellemi tulajdon oltalmára való jogosultságunkat.
– Mi mindent csinálsz, ha éppen nem dolgozol?
– Hétköznap a fővárosban élek, de hétvégére hazamegyek. Amikor csak tehetem, sétálok, túrázom. Fanatikus természetimádó vagyok. Hűséges négylábú kísérőmmel, Brútusszal vagy épp a barátokkal járjuk a környéket. Az otthoni szőlőhegy, az erdő-mező mindig tartogat valami szép látnivalót. A sportot is szeretem, bicajra pattanok, vagy épp futok. Ismerkedem a japán harcművészettel is. Tetszik a mögöttes filozófia és a fegyelem. Ha időm engedi, szívesen leülök a zongorám mellé is.
– Milyen célokat tűztél ki magad elé?
– Rövidtávú célom, hogy befejezzem a doktori tanulmányaimat. Még egy év van hátra. Emellett szeretnénk lezárni az elsődleges teszteléseket – a doktori értekezésem is erről fog szólni. Ám ezzel még koránt sincs vége. A jövőben saját pályázatokon keresztül szeretnék támogatást nyerni a további kutatáshoz. Ha arra a régi beszélgetésre gondolok, azon a brünni ebéden: igazán szeretnék a végére járni az ötletünknek. Fantasztikus lenne, ha segíteni tudnánk a leukémiás betegek gyógyítását.
