Mi is a „kis fekete” titka? Viseljük, ne viseljük? Hogy miért lett a feketéből akkora mumus, megmagyarázza a múltja.
A képen a Miu Miu kisestélyivé avanzsált feketéjét látjuk.
Felejtsük el a feketéhez társított előítéleteket!
Mondjunk ellent, mikor anyukánk morog velünk, mert „mindig” feketét viselünk. A fekete színről elterjedt, hogy komoly és komor. Pedig ez nem igaz, mert a fekete az arcra tereli a figyelmet, aláhúzza azt, ami szép. Feketében elegánsak lehetünk, de akár lázadhatunk is. Rajtunk múlik, hogy mit üzenünk vele.
Nem elég csak felvenni, viselni is tudni kell. Igaz a fáma, hogy mindenhez megy? Kinek ajánlatos, illetve nem ajánlatos éjszínbe bújni? Miért mondjuk azt, hogy ez az egyetlen szín, ami mindenkihez illik?
A színtanácsadók szerint nem mindegy, hogy ki, mikor és hogyan viseli. Igaz ez? Összeállításunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ. Ahhoz viszont, hogy megismerjük eme titokzatos szín nyitját, érdemes megismerni a múltját.
Gyászból pompába
A legsötétebb szín története egészen az ókorig nyúlik vissza, Rómában a barna és a szürke mellett gyászviseletnek számított. A fekete hosszú évekig a rosszra utalt, a sötét középkorban például a pestis, a halál és a pokol képét társították hozzá. S ebben a rémisztő szerepben tetszelgett még sokáig, míg Jámbor Fülöp spanyol király „fel nem karolta” – és udvara emblematikus színévé nem tette. S mivel Fülöp olyan gazdag volt, hogy több volt a pénze, mint a vágya, mindenki őt követte.
Az 1600-as években tehát fordulat állt be a szín történetében, mert Fülöp „fekete divatot” kezdett diktálni. Fekete selymet vett a velencei kalmároktól, és sötét ruhatárát előszeretettel díszítette drága szőrmékkel. Igazán azonban a reneszánsz volt a fekete fénykora, akkor már a spanyol, az angol, a francia és egyéb uralkodóházak domináns színének számított. A túldíszített barokk pedig virágmintával, csipkével és gallérral társította.
Jámbor Fülöp (© after Rogier van der Weyden)
Megint büntetőpadon
Mígnem színre lépett XIV. Lajos, a Napkirály, akinek fénye (fényes viselete) szó szerint is mindent elhomályosított. Aranyban fürdött, s már nem feketét hordott, inkább színekbe és pompába öltözött. A cifra rokokó szintén mellőzte a feketét.
Viktória 40 fekete éve!
Ámde jött a francia forradalom, a Napkirály unokáját és annak feleségét, Marie Antoinette-et a forradalmárok lefejezték: ezzel véget is ért egy időre a cifraság kora. Színre lépett a polgárság. Az urak fekete pantallót, frakkot, kabátot kezdtek el viselni – ekkor szivárgott vissza a fekete az öltözködésbe.
Ám főként a férfiak hordták, a nők díszes, abroncsos szoknyákban, fűzőkben jártak: hisz főleg ők „reprezentáltak” – ők mutatták meg a világnak azt a sok pénzt, amit a férjek megkerestek. Míg a szüfrazsettek divatba nem hozták a sötétebb kosztümöket. Ezek a nők a női egyenlőségért küzdöttek Angliában, s mindent akartak, ami addig csak a férfiak előjoga volt – a fekete szín újbóli fénykorát azonban mégsem ők hozták el.
1861-ben Angliában elhunyt Viktória királynő férje. S a férjet, ugye, gyászolni illik. Viktória egész hátralevő életében gyászolta őt, azaz több mint 40 évig gyászruhát hordott. A nép együttérzett a királynővel, így sokan mások is feketét kezdtek el viselni. Az 1848-as forradalmat követően nálunk is elterjedt, főleg miután Sisi királyné öngyilkos fiát, Rudolfot kezdte gyászolni.
A fekete ismét „felkapott” színné vált, bár még mindig a gyásszal kapcsolták egybe. Mígnem 1876-ban egy gyönyörű angol színésznő (aki ráadásul I. Edward szeretője volt) elvesztette szeretett testvérét...
Mikor ,,csak úgy" divatba jött!
A díva, név szerint Lillie Langtry ezek után csak feketében jelent meg. A gyászszínt azonban nem „gyászosan” viselte: hátul kivágott ruhákat hordott, tüllel, a nyakát és a kézelőjét pedig fehér csipkével díszítette. A sötét ruha a védjegyévé vált; a hölgyek igazából ekkor jöttek rá, hogy nini, a fekete a „hasznunkra” is lehet. A fekete az arcra tereli a figyelmet, s karcsúsító hatást kelt.
Ezek után minden nő úgy szeretett volna kinézni, mint az említett színésznő, aki csillagként ragyogott az éj színében. (Szokás szerint nem vették észre, hogy szépségét nem csupán a feketének köszönheti, hanem stílusának és előnyös külsejének is.)
,,Dzsörzé” Lily, a gyönyörű, hamvas arcú varietészínésznő, aki gyászruháját feldobta egy szexis hátkivágással és egy kis tüllel. Nemsokára minden angol nő őt akarta utánozni... (© Millais)
A századforduló végén aztán beindult a szecesszió, a nők eldobták a fűzőt – igen ám, csak így kitüremkedtek a fölös hurkácskák... Bősz fogyókúrába kezdtek hát, hogy vékonyabbnak tűnjenek. Az 1900-as évek elején színre lépett Jeanne Paquin: ő volt az első, mai értelemben vett divattervező Franciaországban. Az ő nevéhez köthető a kis fekete ruha megalkotása – ami a közhiedelemmel ellentétben nem Coco Chanel kreálmánya.
Jeanne Paquin (© Le Journal, 1912)
Nem Chanelé!
Tengerpartokon láthatjuk: jön két nő, lerakodnak a homokba, az egyik egy nagy szatyorból ruhákat húz elő, a másik sorban felveszi őket, s azokban sétálgat fel s alá a fövenyen. Egy idő után a nők odagyűlnek, s lecsapnak a ruhákra. Ugyanezt tette Paquin is: ő volt az első couture tervező, aki önmarketing céljából felöltöztette a ruháiba a nőket, s beküldte őket „sétálni” különféle eseményekre: az operába vagy például a lóversenyekre.
Fontos tudni, hogy a hölgyeknek az időben nem illett délután is ugyanabban megjelenni, amiben délelőtt: minden napszakra át kellett öltözniük. A divattervező pont erre találta ki a „kis feketét”, mert az több alkalomra is megfelelt, mivel mindennel jól kombinálható volt.
Chanel sikere pedig abban rejlett, hogy újragondolta Paquin kis feketéjét – bizsukkal, gyöngysorokkal dobta fel, s máris extravagáns hatást keltett. Ez az ikonikus ruha hosszú ujjú és zárt volt egészen 1961-ig: mikor is Audrey Hepburn egy ujjatlan feketében jelent meg az Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany’s) című filmben. A feketét ekkor besorolták a koktélruhák, illetve kisestélyik kategóriájába: ekkortól már nem Paquin- vagy Chanel-féle feketéről beszélünk.
Coco Chanel
A 20. századra a fekete női viseletté vált (s azontúl a férfiak már nem rajongtak érte). A hölgyek azóta szeretik a feketét, bár a világháborúkban újra a gyász színére váltott. Később ismét elérte a férfiakat – s a nőket is, amikor divatba jött a bőrdzseki. A Harley-Davidson motorosoknak kezdett bőrruházatot készíteni, s a dzseki a lázadás szimbólumává vált. S hogy ez miért fontos? A fekete szín főleg ezek után jelent meg az utcai divatban...
A fekete titka
A feketét mindig feldobták valamivel – és a kelme azontúl ragyogott. Selymet, bársonyt, damasztot társítottak hozzá, szőrmével díszítették, felékszerezték. Úgymond nem csak magában viselték, hisz egy drámai színről van szó, ami kiegészítők nélkül képes komorrá tenni amegjelenést. (Ezért érik el vele sokan az ellenkező hatást, mint amit szerettek volna.) A színtanácsadók szerint ezért nem érdemes „csak úgy” felvenni, mert ha nem teszünk fel mellé egy piros rúzst, akkor nem fog ragyogtatni bennünket. Mindig érdemes feldobni az összképet egy kis sminkkel, fülbevalóval, nyaklánccal.
(Forrás: Kovásznai Andrea)
