Afrika egyszerre van közel és távol: míg a Földközi-tenger partjain fekvő országok pár órás repülőúttal elérhetőek (idén például járat indult Pozsonyból a mesés
Zanzibárra), kulturális tekintetben a fekete kontinens igencsak messze esik Európától.
Afrika a szemünkben egy ÖRÖK SEGÉLYEZÉSRE ítéltetett, egy helyben toporgó földrész, ahol a világ legkorruptabb és legélhetetlenebb országai találhatók, amelyek a nők és a GYEREKEK JOGAIT tekintve a sereghajtók közt foglalnak helyet.
A kontinensen találhatók a világ legfiatalabb társadalmai: a 15 év alattiak száma Afrika-szerte átlagosan 45 százalék körüli! Mindez a magas gyermekvállalási hajlandóság és a nők iskolázatlanságának a következménye. A fekete földrészen az erős törzsi tradíciók miatt a legtöbb nő élete hasonló forgatókönyv alapján zajlik: férjhez menni, gyerekeket szülni (sőt, némely helyen: férjet eltartani), a háztartásról gondoskodni. A filmekből, könyvekből elénk táruló Afrika-kép szerint a kontinensen a „sokgyerekes” családmodellt követik, aminek eredménye a sok millió, utca nevelte, nyomornegyedekben tengődő gyerek.
A sztereotípia szerint az afrikai férfiak hűtlenek, elnyomják és verik feleségüket (akiből nem csak egy van), gyerekeiket pedig elhanyagolják. A közvélekedést a statisztika is alátámasztja. Gabonban, Libériában, Kongóban és Ugandában a felnőtt férfiak több mint 40 százalékának több nőtől is született gyereke. Ám még ennél is szemléletesebb adat, hogy Afrikának mindössze maroknyi országában tiltják törvényileg a többnejűséget. A poligámiáról eltérően vallanak a férfiak és a nők.
Egy harminc ország részvételével készített felmérésből kiderül: sokkal több férfi vallja magát monogámnak, mint ahány feleség gondolja, hogy ő aztán nem osztozik több nővel a férjén. Az afrikai férfiak nyakló nélkül FÉLRELÉPNEK. A legjobb példa erre Szváziföld, ahol magának a királynak is 15 felesége van. Míg a szvázi férfiak 94 százaléka vallotta magát monogámnak, a nőknek csupán kétharmada vélte úgy, hogy ő az egyetlen a férje életében. A hűtlenség és a szexuális szabadosság miatt nem csupán a nem kívánt terhességek és az árva gyerekek száma magas, hanem a nemi betegségek, elsősorban az AIDS előfordulása is.
Afrikában az egyik legnagyobb probléma, hogy nincs tiszta víz. Messziről hordják gallonokban a vizet, s ezért is születik sok gyerek: egy hatéves gyerek több gallon vizet el tud hozni, már többször fordul. A gyerekkéz egyben munkáskéz is: rőzsét gyűjt a tűzrakáshoz, vigyáz a kisebb testvérekre.
Afrikában hatalmas szakadék tátong a vidék és a nagyváros között: míg az eldugott falvakban nincs sem áram, sem ivóvíz, a metropoliszokban már megjelentek a főként külföldi befektetők által épített plázák, mozik és szórakozóhelyek. Így korántsem mindegy, hol él valaki. Míg vidéken a sokgyermekes családmodell a norma, a nagyvárosokban, bár meglehetősen lassan, de kezdi éreztetni hatását a nyugatias felfogás (felelősséggel tartozom a gyerekemért; annyi gyereket szülők, amennyit becsülettel fel tudok nevelni). Általánosságban azonban elmondható, hogy a családtervezés a szubszaharai Afrikában ismeretlen fogalom: egy nő annyi gyereknek ad életet, amennyivel isten „megajándékozta”, ami pedig rendszerint 6-8 utódot jelent. A férfiak hűtlensége miatt sok a csonka család – és az árva gyerek. Ha egy egyedülálló nő teherbe esik, és az apa eltűnik, a család igyekszik eltüntetni a nyomokat.
Ugandában például elterjedt, hogy a kisgyereket az anya elküldi a nagyszülőkhöz. Ha viszont ők nem tudnak gondoskodni róla, a gyerek árvaház oltalmazásába kerül, vagy egyszerűen UTCAGYEREKKÉNT tengődik. (A magyar segélyszervezetek például jelen vannak Ugandában, árvaházaknak próbálnak segíteni.) Az ugandai kormány óriásplakátokon próbálja az afrikai emberek fejébe plántálni az ÓVSZER használatának fontosságát, a végső cél pedig az, hogy megismertessék őket a családtervezés fogalmával.
Az afrikai mentalitásra jellemző, hogy az afrikaiak a jelenben élnek. Olyannyira, hogy a jövőre egyáltalán nem gondolnak. Ha egy afrikai tíz dollárhoz jut, általában azonnal elveri, nem gondol a holnapi napra, hogy akkor éhezni fog. Csak a jelen létezik számukra, a jövőről szinte soha nem gondolkodnak (ez, sajnos, a kormányaikra is érvényes, részben ezért is állnak gazdaságilag a szakadék szélén).
A sokgyerekes családmodell viszont nem kizárólag a „carpe diem”, a mának élj! felfogásnak tudható be. A magas csecsemőés kisgyerekkori halandóság, valamint a szociális ellátórendszer teljes hiánya mind-mind arra ösztönzik az afrikai családokat, hogy több utódot vállaljanak. Magyarán ez azt jelenti, hogy nincsenek nyugdíjak, hát az apa, anya úgy gondolkodik, hogy minél több gyerekük születik, annál nagyobb az esély, hogy valamelyik gyereke csak eltartja őket. És a fiúgyerek a jó gyerek, mert a lány elmegy a háztól, a fiú viszont asszonyt – dolgos kezet! – hoz a házhoz.
A csúcsra járatott gyermekáldásnak emellett vannak egészen tragikus okai is. Egyrészt a nők gyakran már gyerekfejjel – 13-14 évesen – férjhez mennek, általában egy jóval IDŐSEBB férfihoz. A lány-asszony pedig már 15 éves korára világra hozza első babáját. A gyermekvállalási kedv pedig a nők termékeny koráig fennmarad. Egy termékenységi felmérés szerint azoknak a nőknek az aránya, akiknek már hét gyermekük van, és többet nem akarnak, Kenyában 33 százalék, Kamerunban hét százalék, Ghánában pedig mindössze három százalék. Ezekben az országokban a bőséges gyermekáldásra mint elsődleges örömforrásra tekintenek átlagos termékenységi ráta azonban mára 5 és 6 közé esett vissza egy nőre számítva a Szubszaharában, 2050-re pedig az előrejelzések szerint átlagosan már csak 2,45 gyermeke lesz egy afrikai nőnek. Hát, majd meglátjuk!
A másik oldalon a családok rendszerint rá vannak utalva arra a jövedelemre, amit a gyerekek hoznak a házhoz. Ma Afrikában a gyerekek bizony sokszor DOLGOZNAK (sőt, a termelésben is dolgoznak, nem csak otthon a háztartásban és a földeken). A hagyományos vidéki környezetben a mindennapi betevő bebiztosítása az elsődleges fel adat – az olyan „luxuscikkekre”, mint az oktatás, csak ezután gondolnak. Különösen rosszul járnak a kislányok, akiket arra nevelnek, hogy engedelmes feleségek legyenek. Ahhoz, hogy valaki főzni tudjon, takarítani, vizet hordani, nem kell sokat iskolába járnia.
Ma Afrikában az árva gyerekek száma túlszárnyalja a családba született gyerekek számát! A HIV-fertőzés olyan mértékben szedi áldozatait a fiatal felnőttek körében, hogy hátrahagyott gyerekeikre már szociológiai kifejezés is létezik: ők az AIDS-árvák, akikből csaknem tizenhat millió van a kontinensen.
Minden tizenötödik másodpercben egy afrikai gyermek elveszíti az egyik szülőjét a betegség miatt! A megbélyegzett, a többi gyerek által kiközösített AIDS-árvák kizárólag a nyugati segélyszervezetektől, a külföldi fenntartású árvaházaktól és a virtuális örökbefogadástól remélhetik sorsuk jobbra fordulását.
„Régebben az emberek törődtek az árvákkal, és szerették őket, de mára annyi ember halt meg, aki segíthetett volna nekik, és az árvaság általános jelenség lett. A kevesek, akik életben vannak, nem tudnak rajtuk segíteni” – írta le a helyzetet egy kenyai özvegy, akinek gondolata az UNICEF jelentésének előszavába is bekerült.
Korábban az árvákról a tágabb értelemben vett család, a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik gondoskodtak. Több millió gyermek elhelyezés azonban már nem tudják megoldani családon belül. Az AIDS-árvák mellett rengeteg az ELHAGYOTT gyerek, akiket legtöbbször a mélyszegénységben élő anyjuk hagy el – akit a terhesség hírére valószínűleg szintén elhagyott a párja. Ezek az anyák sokszor teljesen hétköz napi nők, akik nem tudnak mit kezdeni az afrikai férfiak poligám hajlamaival. Sokan persze nemi erőszak áldozatai, vagy nyomornegyedekben tengődnek, és prostitúcióból tartják fenn magukat. De tipikusak azok az esetek is, amikor a lányoknak fogalmuk sem volt arról, hogy esetleg teherbe eshetnek. Egész („felesleges”) generációk nőnek fel így szeretet, gondoskodás, szülők és pozitív példaképek nélkül. Abban a tudatban, hogy létük teljesen felesleges, senkinek sem kellenek.
Az sem ritka, hogy egy pár a boszorkányság vádja miatt kitaszítja a saját gyerekét. A szomorú jelenség elsősorban Nigériában tipikus, ahol úgy tartják, hogy minden problémának SPIRITUÁLIS eredete van: gyakran a kisgyerek a bűnbak, ő az oka, hogy szülei házassága zátonyra futott, vagy megbetegedett a nagypapa. S a gyerek sem ellenkezni, sem védekezni nem tud. A „boszorkánygyereket” egyszerűen SORSÁRA HAGYJÁK az utcán, és az erős hiedelmek miatt nem számíthat túl sok jóra egy árvaházban sem – hacsak nem egy külföldi fenntartású intézménybe kerül, ahol a gondozók nem fogják kiközösíteni „rossz szelleme” miatt.
Az afrikai nők fehér fogakat villantó reklámmosolya mögött döbbenetes adatok húzódnak meg: a kontinensen él a legtöbb HIV-fertőzött, a legtöbb AIDS-árva, és itt a legmagasabb a 18 év alatt köttetett kényszerházasságok száma is.
A megoldás – és egyben Afrika felemelkedésének kulcsa – az oktatás lehet. A felvilágosítókampányokkal megelőzhető lenne az AIDS ijesztő mértékű terjedése. Az iskolázatlanság és a korai házasodás pedig kéz a kézben jár: a gyerekfejjel férjhez adott anya példáját minden bizonnyal lánygyermekei is követni fogják. Tanzániában és Etiópiában lefolytatott helyi jellegű projektek bizonyították, hogy akár 94 százalékkal kevesebb lesz a gyerekkorban kötött házasság azoknak a lányoknak a körében, akik iskolai egyenruhát, felszerelést vagy az önálló gazdálkodás elindításához szükséges állatokat (kecskéket és csirkéket) kaptak. S bár minden egyes ilyen eset csupán csepp a tengerben, de csak ez szolgálhat fogódzóul. 2050-re ugyanis Afrika a világ populációjának negyedét fogja adni, s a fekete földrész egymilliárd 18 év alatti fiatal otthona lesz!
(© IOM/Claudia Barrios)
UGANDÁBAN VAN A LEGTÖBB ÁRVA
Ugandában nincs adó, nem létezik társadalombiztosítás, ezért az emberek többsége nem kap ingyenes egészségügyi ellátást. Vannak kórházak régiónként, a nagyobb városokban, ahova az emberek csak úgy juthatnak be, ha fizetnek. Tekintve, hogy egy jól kereső ugandai 60 eurót keres egy hónapban, és egy vizsgálat 4 euróba kerül, orvosra nincs pénzük. (Bár, ugye, orvos is alig van.)
Az országban óriási a maláriaveszély. Ezenkívül nagyszámú HIV/AIDS-fertőzött él az országban. Kint dolgozó orvosok mondják: legalább minden második páciensük maláriás. Sok kisgyerek hal meg még mindig maláriában. A lázcsillapításról semmilyen információjuk sincsen. Sok kisgyereket télikabátban visz be az anyuka a kórházba, és fel sem merül benne, hogy a 39,8 fokos lázat hűteni kéne. Persze, lázmérőjük sincs. Az emberek nagy része azért tudja, hogy ő AIDS-fertőzött. Ott olyan természetes, hogy valaki TBC-s, AIDS-es vagy hepatitises, mint az, hogy most éppen van egy seb a lábamon (tekintve, hogy majdnem minden második ember fertő zött).
Vasárnapi miséken sokszor betegen, gyerekfejnyi nagyságú tumorokkal táncolnak az emberek, sorsukba beletörődve. A halál olyan természetes számukra, mint az, hogy esik az eső. A lakosság nagy része írástudatlan, ezért kevesen tudnak olyan munkát szerezni, hogy egyről a kettőre jussanak. A többségnek már jó életszínvona lat jelent, ha elő tudja teremteni a mindennapi betevő kásáját. A kormány köztereken és iskolákban kihelyezett plakátokkal próbálja felhívni a figyelmet a malária megelőzésére: az asszonyok varrjanak szúnyoghálókat, ami nem kerül sok pénzbe.
Ugandában a lakosság FELE 14-15 éves, s ezzel elnyerte a világ legfiatalabb országa címet. A többség keresztény, csak 15%-uk muzulmán. A nők átlagosan 5-8 gyereket szülnek. A házasságban nem elsődleges a hűség. Sőt, mostanában már össze sem házasodnak, és a férfiak egyszerre több nővel tartanak fenn kapcsolatot. Sokszor előfordul, hogy a feleségnek, akit elhagyott a férje, egy másik férfitól is születik gyermeke, akit szégyell. Az ilyen gyerek általában árvaházba kerül. Sokszor keresztény árvaházak fogadják be a gyerekeket, akik 3 éves korukig maradhatnak ott. Utána az utcára kerülnek. Jelentős az országban a homoszexuális erőszak, főleg a kisfiúk terhére, a nagyobb utcagyerekek molesztálják őket.
Ugandát a világ egyik legszegényebb országaként tartják számon. A lakosság fele napi kevesebb mint 1 dollárból él! Nem lehet mondani, hogy az emberek boldogok vagy boldogtalanok. Elfogadják azt, ami van, és élik az életüket. Általában csak a fővárosban van aszfaltozott út, a városokat földutak kötik össze, és az emberek vályogházakban élnek. Vidéken a legtöbb helyen nincs áram, nincs bevezetett ivóvíz sem. Ezért az emberek a nappal kelnek, és napnyugtával fekszenek.
