Képeink Várkonyban készültek, a hagyományosan megrendezett plein air vasárnapi ebéden a szabad ég alatt, a kastélyszálló parkjában.
Díszítésre a kanális partján szedett vadvirágokat használták, s.k. készített vázákat és rusztikus dekorációkat. A hosszú asztalt minden évben megtoldják egy újabbal, hogy meghaladják a tavalyi rekordot, s még több gyöngyöző húsleveses tál férjen el rajta.
Lassan itt a nyár: ideje leadni a tempóból, lassúbbra váltani.
És itt az ideje, hogy megterítsünk egy hosszú asztalt a kerti fák alatt. Ha nincs kertünk és asztalunk se, olyan barátunk biztosan akad, akinek még diófája is van, hát beszéljük rá egy kerti partira. Vagy a rokonságot egy vasárnapi ebédre, gyöngyöző húslevessel, rántott hússal, cseresznyés potyogtatottal. (Nagyi biztosan tudja a receptet.)
Előtte menjünk ki a piacra, tömjük meg a vászonszatyrokat – a lelassult élethez, amit nyáron élünk, a lenvászon vagy a zsákvászon illik. A konyha megtelik a felmelegedett cseresznye illatával, egy fonott kosárban csendéletet is rendezhetünk a hagymákból, paprikákból, petrezselyemből.
Készülünk a nyárra. Igen, a nyári ebédekhez nélkülözhetetlen egy hosszú faasztal. Semmi flanc, egy lécezett is megteszi, majd letakarjuk abrosszal, hozzá a padokra pokrócokat terítünk.
És minél hosszabb az a kerti asztal, annál jobb. Egy ilyen asztal körül a kutya is nyugodtan rohangászhat.
Az asztalon lesz sok kis üvegcse, vászonnal, csipkével körbetekerve, amiben elfér az összes pipacs és vadvirág, amit kora hajnalban össze tudtunk kapkodni a kanálisparton. Az asztal olyan széles legyen, hogy kézről kézre lehessen adogatni a főtt hússal megrakott tálakat, de elférjenek rajta a boros palackok is, a Karcsi bácsi borával.
Egy ilyen asztalhoz piros kockás abrosz illik, semmi esetre sem hófehér, mert attól káprázik az ember szeme. Azért is fontos, hogy hosszú legyen az asztal, mert akkor nem kell ki s be rohangászni a leveses és húsos tálakkal, mindent ki lehet hozni egyszerre. Egy ilyen hosszú asztal az elhúzódó vasárnapi ebédek élvezetét nyújtja a hűs fák árnyékában.
A szabad levegő könnyedebbé, lazává tesz, egyszóval: szabaddá. Ez a legjobb a nyárban, ez lesz az igazi nyaralás. Hallgatjuk a hangos nevetést az asztal körül, a sok „Egészségünkre!” felkiáltást, a pálinkáspoharak koccanását körbe-körbe, s bámuljuk az újmódi pitékkel megrakott asztal csipketerítőjét és a kupakjaiktól megfosztott villanykörtevázákat.
S mikor az utolsó falatot lenyeljük, és az utolsó pohár bort is kiisszuk, valami jóleső érzés fog el bennünket: hiszen ma a többiek is ugyanazt csinálják, amit mi.
Ma kollektívan mindenki rántott húst és cukorborsólevest ebédel, és a hosszú asztal körül gyerekek nyargalnak, és muslicák rajzanak.
Egy ilyen vasárnapi ebéd maga a mennyek országa. A cseresznye olyan zamatos, hogy szó nélkül, csendben faljuk. Ilyenkor még a haragosainkról és az élet packázásáról is elfeledkezünk. Elomlik rajtunk a vasárnapi békesség.
Az ilyen ebédek teszik szelektívvé az emberi faj emlékezetét, segítve a túlélést, mert elfelejtetik a sok rosszat, s erőt adnak a további küzdelmekhez. A beborult hétfő reggelekhez. Ám most még átszűrődik a napfény a nyári fák lombján, és a kockás abrosz arra csábít, hogy újabb pohár bort hozzunk, s friss epret rakjunk a kosárba...
A legtöbb étel, amit ma feltálalunk, olyan egyszerű, hogy lehetetlen megadni a receptjét. Hát le lehet írni a nagyi levesben főtt húsának az ízét? Dehogy lehet! Egy ilyen, kockás terítős asztal egyszer s mindenkorra megtanít bennünket arra, hogy az egyszerűség felszabadít. Legyünk hát egyszerűek, s szerezzünk be minél előbb egy hosszú, lécezett asztalt a nyári fák alá...
