Ha visszatekintünk Mária Terézia vagy Viktória királynő uralkodásának idejére, már a történelem is igazolja: a nőknek igenis helyük lehet a közigazgatásban! Más kérdés, hogy évszázadokon át nem kaptak lehetőséget arra, hogy ezt bizonyítsák. A rendszerváltásig nálunk sem volt ez másképp, manapság viszont egyre több településen szavaznak bizalmat a férfi jelöltekkel szemben női indulóknak.
Hogy mi ennek az oka? Talán az, hogy az embereknek nem csupán látványos fejlesztésekre, de odafigyelésre, törődésre, gondoskodásra egyaránt szükségük van. Érezni szeretnék, hogy a személyes ügyükre, bajukra is odafigyelnek, és ha kell, segítő kezet nyújtanak nekik.
Balról jobbra: Kocsis Hajnalka, Bogyarét polgármestere, és Fitos Zsuzsa, Bogya polgármestere
A falvak polgárai nem statisztikai adatként szeretnének szerepelni a nyilvántartásban, hanem egy családias közösség tagjaiként. Ennek a biztonsági hálónak a kialakításához ugyanakkor arra az érzékenységre, empátiára, „anyáskodásra” is szükség van, amit kizárólag a nők tudnak biztosítani – hiszen mi genetikailag is erre vagyunk kódolva.
Összeállításunkban olyan polgármesterekkel beszélgettünk, akik nőként egy egész falu sorsát vették a vállukra!
Megtartani a magyarságot Bogyán
Fitos Zsuzsa (61) 2016-ban került a komáromi járásbeli Bogya élére, s azóta igazgatja serényen a község mindennapjait. „Kicsiny falu a miénk, így nagy léptékű, igazán fajsúlyos terveket nem szövögethetünk. Persze nem mindig volt ez így... Bogya, Gellér és Bogyarét ugyanis a rendszerváltásig közigazgatásilag egy falut alkottak, ám ezeket egy reform következtében szétválasztották. Így az egykori nagyközségből mostanra három – a fennmaradásért küzdő – kisközség lett…” – kezdi a beszélgetést Zsuzsa.
S vitték az új generációt…
A 70-es és a 80-as években rendeletek tiltották meg az építkezési parcellák árusítását. Azok a fiatal családok, melyek önálló életre vágytak, elköltöztek a községből – s vitték magukkal a jövő generációját is. „Szerencsére annyi kisgyermek mindig volt a faluban, hogy az óvodát nem fenyegette a bezárás veszélye, de egyre ritkábban kerül új név az anyakönyvünkbe.”
Fitos Zsuzsa, Bogya polgármestere
A helyi óvoda a magyarországi Bethlen Gábor Alapítvány pályázata révén 45 ezer eurós támogatást nyert, így az épületet (mely a 100 éves községháza egyik szárnyában helyezkedik el) az utolsó szögig felújíthatták. A helyiek örömére a pénzből még korszerű, gyermekbarát berendezésre is futotta – így ma a bogyaiak igazán büszkék rá. Iskola ugyanakkor nem üzemel a településen, tehát a gyerekek ingázni kénytelenek a közeli Lakszakállasra.
„A 12 férőhelyes óvoda ablakán eddig csak magyar nyelvű mondókák és dalocskák szűrődtek ki. Az utóbbi időben azonban egyre több – távolabbi vidékekről érkező – szlovák család telepedett le nálunk. Az ovit jelenleg 3 szlovák kisgyermek látogatja. A szülőket egyelőre nem zavarja, hogy magyar nyelven folyik az oktatás, de idővel megeshet, hogy kérvényezni fogják egy szlovák osztály indítását” – folytatja Zsuzsa. Hogy fogadni tudják az intézmény iránt érdeklődő összes gyermeket, a polgármester szerint az óvoda kapacitásának növelésére lenne szükség. Ám ez egy 380 lelket számláló kisközségben pénzügyileg kivitelezhetetlen.
„Ha a szülők elkezdik máshová járatni a gyerekeiket, az egy elvándorlási folyamatot is előidézhet. A bogyai lakosság egyötöde már így is 60 év feletti – s ez aggasztó. A mi célunk, hogy megtartsuk a fiatalokat és a magyarságunkat, éppen ezért meg kell óvnunk az óvodát!
„Egy kis falu polgármesterének lenni napi 24 órás szolgálat. Amikor kétségbeesetten kopogtatnak az ajtómon, nem mondhatom, hogy nincs fogadóórám! Akkor is segítünk, ha valaki ajánlott levelet kap, ám nem érti azt, s akkor is, ha azzal fordulnak hozzánk, hogy segítsünk megírni egy kérvényt vagy életrajzot…”
Elérhetőnek lenni mindig, mindenkor…
„Két lányom van, 37 és 31 évesek. Ahogy a legtöbb felvidéki család, mi is abban a szellemiségben neveltük őket, hogy a fennmaradásunk miatt próbáljanak meg itthon boldogulni. Ma az egyikük Budapesten él a családjával, a másikuk pedig Salzburgban. Nekünk pedig – bármenyire is hiányoznak – el kellett fogadnunk a döntésüket. Ez már nem az a világ, mint a mi fiatalkorunkban… Annak idején mi még a szüleim utcájából sem költöztünk el. A 91 éves édesanyámat napi szinten látogatom. Mivel az ő szemében még mindig gyerek vagyok, máig igényli, hogy beszámoljak neki a mindennapjaimról, segítsek a kerti munkában, s hogy bármikor elérhető legyek. De talán a kezdetektől fogva ez segített abban, hogy ne érezzem tehernek vagy nyűgnek, ha valaki este 11-kor hív fel, hogy segítsek megoldani egy házassági perpatvart…”
„Egy komoly depressziós időszak és egy daganatos betegség átvészelése után jöttem rá, hogy meg kell tanulnom meghúzni a határaimat” – mesél tovább Zsuzsa. „Bármennyire is igyekszik az ember, egyszerűen nem tud mindenkinek megfelelni. Szerencsére nagy színházrajongó vagyok, és utazni is imádok. Néha a barátnőimmel útra kelünk, visszatérve pedig újult erővel, élményekkel gazdagodva vethetem bele magam a munkába. Ezt a férjem is tudja, aki – bár nem szívesen mozdul ki otthonról – nagyon is támogat abban, hogy programokat szervezzek magamnak. Maholnap leszünk 40 éve házasok – így eleinte nélküle menni sem akartam!” (Mosolyog.)
A közösség motorja
„Mióta átvettem a falu vezetését, a csapatommal igyekszünk minél több színvonalas rendezvényt szervezni. Az ünnepségeken a helyiek – kicsik és nagyok egyaránt – érezhetik, hogy fontosak, illetve egy aktív közösség tagjai. Hiszem, hogy ezek az élmények összekovácsolják s egységként tartják össze őket!” – értékel Zsuzsa. „Ezért is volt akkora a szívfájdalmunk, amikor az 1950-ben épült kultúrházunk állapota elkezdett romlani. Mostanra azonban sikerült kicserélnünk a tető egy részét, felújítottuk a belső tereket, s kicseréltük a lyukas kazánt is. Igaz, az elszálló energiaárak miatt a karácsonyi ünnepséget még a régi kályhákban ropogó fahasábok melegénél tartottuk, de az a fő, hogy együtt voltunk!” – zárja szavait a polgármester.
Életet vinni Bogyarét mindennapjaiba
Kocsis Hajnalka (49) még emlékszik azokra az időkre, amikor az elszórt tanyák alkotta tanyavilágból kialakult egy 176 lelket számláló kisközség: Bogyarét. „Akkoriban szinte minden udvarban tyúkok kapirgáltak, s minden háznál tartottak tehenet, disznót. A háztáji gazdaságok virágoztak, a lakosok pedig önellátóak voltak… A törést nálunk is az a 80-as évekbeli rendelet hozta el, amely megtiltotta, hogy építkezési parcellákat mérjünk ki. Így ugyanis hiába szeretett volna bárki nagyobb földterületen gazdálkodni, a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt az állami földalap elutasította az igénylését. Ennek eredményeképp a falu lakossága majdnem a felére csökkent és elöregedett” – idézi vissza a polgármesternő.
Vissza a természethez…
Hajnalka – aki eredeti foglalkozását tekintve kertészmérnök – 13 éven át dolgozott a községben önkormányzati hivatalvezetőként. Optimista alkat, aki igyekszik mindenben észrevenni a jót, ám a lakatlanul maradt házak láttán őt is elfogja a csüggedtség. A mostoha évek után azonban újra felcsillant a remény: a bogyaréti telkek után ugyanis manapság egyre nagyobb az érdeklődés.
„Szinte heti rendszerességgel keresnek fel minket – személyesen és telefonon egyaránt – azzal kapcsolatban, hogy nincs-e eladó ingatlan a faluban. Ez minden bizonnyal a tanyavilág szépségének, a vadregényes tájnak s annak az időtlen nyugalomnak és békességnek köszönhető, amit az emberek legfeljebb távoli országok szigetein élhetnek át. Bízom benne, hogy pár év múlva már arról beszélgethetünk, hogy Bogyarét újra benépesült!” – bizakodik Hajnalka.
Kocsis Hajnalka, Bogyarét polgármestere
Az érdeklődőket még az sem riasztja el, hogy a falunak nincs csatornahálózata. S bár az ivóvizet bevezették, autó nélkül itt teljesen elveszett az ember. Délután 4 óra után már nem közlekedik busz a faluban.
Női vezetőt a falu élére!
Bogyarét lakosságának 57%-a nő, ami a férfiak alacsonyabb átlagéletkorára vezethető vissza. A helyiek már az előző polgármester asszonyt is támogatták. „Egyre több női polgármester tevékenykedik a Komáromi járásban, akik munkájukkal nap mint nap bizonyítják: egy nő ugyanúgy képes megállni a helyét a közigazgatásban. Én például rengeteget tanultam Gönczöl Gabikától, Ifjúságfalva polgármesterétől, aki már több mint tíz éve áll a falu élén” – folytatja a polgármester, aki maga is két másik női jelölt közül került ki a választások győzteseként.
„Hogy a polgármesterséggel mekkora fába vágtam a fejszémet, csak a választások után tudatosítottam. Konkrét tervekkel, valamint nem kevés szakmai tapasztalattal vágtam neki a munkának, de be kellett látnom: ez nem egy nyolcórás munkakör. Szinte reggeltől estig bent vagyok a hivatalban, hiszen ha valakinek szüksége van rám, azonnal félreteszem a papírokat. Az elsők ugyanis mindig a lakosok! Ha a faluban élő emberek nem érzik jól magukat a községben, hiába várjuk, hogy egy összetartó közösséget alkossanak – vagy hogy értékeljék a felújításokat! A pályázatokat egyébként folyamatosan monitorozzuk, s amit tudunk, rendbe hozunk!”
A bogyaréti iskolát közel 30 éve bezárták, az épületet ugyanakkor a mai napig gondozzák. (A gyerekek főként Gútára járnak iskolába.) A vezetőség emlékkiállítással szeretne tisztelegni a község legendás tanára, Klór Károly előtt.
Csak legyen idő mindenre!
„Képzeljünk el egy községet, ahonnan az emberek – főleg az idősek – esténként már nehezen jutnak el más településekre egyedül. Sokszor nem marad számukra más kikapcsolódás, mint a tévé… Pedig bennük is ott él az igény, hogy kimozduljanak, emberek között legyenek, új élményeket szerezzenek, kapcsolódjanak másokhoz! Éppen ezért megalapítottuk a helyi nyugdíjasklubot, amellyel közösen autóbuszos kirándulásokat és színházlátogatásokat is szeretnénk majd a jövőben szervezni. S persze sok-sok helyi programot a falubeliekkel! Ünnepségeket, faluszépítési akciókat, beszélgetőesteket…” – avat be minket a terveikbe a polgármester, akinek (lelkes hobbikézműves révén) nem titkolt vágya, hogy felélessze a régi kézműveskör hagyományát a községben.
Szívvel-lélekkel
„Nagy szerencsém, hogy a férjem – akivel jövőre ünnepeljük a 30. házassági évfordulónkat – mindig mindenben támogatott. Soha nem kellett attól tartanom, hogy szemrehányást tesz, esetleg neheztelni fog amiatt, mert ennyit dolgozom! A gyermekeink pedig már felnőttek. 28 éves nagyfiunk, Levente Sopronban telepedett le a feleségével, 27 éves lányunkat, Kincsőt pedig a szerelem Nürnbergbe repítette. A legkisebb gyermekünk, a 16 éves Csenge a tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági Technikumban tanul. A hétvége mindig a családé, de igyekszem találni egy kis énidőt is. Érdekes egyébként, hogy a társadalom mennyire nem tartja értékes munkaerőnek a középkorú nőket, pedig pont mi tudjuk a legtöbb energiát a munkánkba fektetni! Hisz nekünk már nincs lelkiismeret-furdalásunk amiatt, ha felborulnak az arányok, s így szívvel-lélekkel tudjuk a dolgunkat tenni!” – zárja szavait Hajnalka.
