A fényes napkorong épp alámerült az égen, amikor Sári finoman oldalra biccentette a fejét, Balázs pedig a lány mögé simulva, ujjhegyével gyengéden megcirógatta Sári meztelen vállát. Balázs puha csókot lehelt a lány nyakára, amitől Sári szíve majd kiugrott a helyéről. Szapora lélegzetvétele nyomban elárulta őt, úgy érezte, menten elolvad Balázs érintésétől. Sári a fiú felé fordult, s ahogy tekintetük egymáséba fúródott, szinte hallani lehetett heves szívdobogásukat.
Egy pillanatra mintha az idő is megállt volna körülöttük. A hosszúra nyúlt másodpercek után hirtelen egymásnak estek. Mohón csókolni, szinte falni kezdték egymást, Balázs pedig még közelebb vonta magához a lányt. Sári érezte, teljesen elveszik Balázs határozott, férfias érintésében és lágy ajkának puha csókjában. A heves csókváltás közben egyre több ruhadarabtól szabadultak meg, és Sári szinte fékezhetetlennek érezte magát. Úgy érintette meg Balázs testét, mintha utoljára tenné.
Imádta a fiú széles vállait, erős, férfias és szexi vonásait. Annyira kívánatos! – villant át az agyán, amikor Balázs hirtelen felkapta őt, és az ágyba vitte. Balázs egy szívdöglesztő mosolyt villantott Sárira, s miközben a puha párnára huppantak, Sári már-már alig kapott levegőt. Balázs keze pedig épp a lány combjai közé tartott finoman, amikor a lány telefonja ormótlan hangon csörögni kezdett. Sári próbált tudomást sem venni a hangos csörömpölésről, de hiába. Az éktelen zörej egyszerűen nem bírt szűnni. Ez lehetetlen! Képtelenség! Csak most ne! Kérlek, ne..., még ne! – nyöszörgött Sári, s ahogy szépen lassan megvilágosodott az elméje, azzal egy időben tűnt el mellőle Balázs s ez a csodálatos álomkép. Végül kénytelen volt kinyitni a szemét, bármennyire is nehezére esett neki. Ennyit a férfiakról és a szexuális életemről... – konstatálta csüggedten Sári, ahogy kinyomta az igazán ünneprontó ébresztőjét, s ismét a párnája alá dugta a fejét...
Három hosszú hét telt el azóta, hogy kiderült, Sári azért mondta le randiját Mátéval, mert egy másik pasival találkozott. Történetesen Balázzsal, akit a randi óta nem is látott. Csak az állandóan vissza-visszatérő erotikus álmaiban, melyektől nem bírt szabadulni. Nem is igazán értette, hogy miért pont vele bujálkodik álmában, hiszen Balázsnak vannak még lerendezetlen ügyei az exbarátnőjével kapcsolatban. A randin pedig úgy egyeztek meg, hogy Balázs akkor keresi majd őt, ha teljesen kitisztult felette az égbolt. De hát azóta sem hívta Sárit.
Nem is baj! – nyugtázta minden egyes alkalommal Sári, amikor eszébe jutott Balázs. Az jobban aggasztotta, hogy Mátét magára haragította azon a bizonyos estén, amikor visszakerült hozzá a gombócos sapkája. „Kérlek, kímélj meg a magyarázkodástól...” – visszhangoztak fejében Máté lekezelő szavai. Az incidens óta kényesen ügyel arra, hogy véletlenül se fussanak össze a fiúval a munkahelyükön. A kezdeti lelkesedése ellenére teljesen inába szállt a bátorsága, és egyáltalán nem volt kedve tisztázni Mátéval a történteket.
Már a természet is újjáéledt, hétágra sütött a nap, és az áprilisi friss levegő is tele volt az új remények illatával, Sári mégis úgy érezte, egyre szürkébbek a hétköznapjai. Hová tűnt az ő színes valósága?
Minden azzal a fránya szilveszteréjszakával kezdődött! Ha az az egész hajcihő nem lett volna, most nem csücsülnék nyakig a szánalmasan ragacsos önsajnálatomban! – fortyogott Sári, mint a kis kotyogós kávéfőzője, s tudta, igazából az bosszantja a legjobban, hogy állandóan attól retteg munkahelyén, mikor látja viszont Máté morcos arcát.
Nem kellett sokáig várnia, hiszen rögtön aznap összehívtak egy gyors értekezletet a cégben. A lepcses szájú Laura mintha már figyelmeztette volna őt a közeljövőben történő nagy és radikális változásokra, de Sárinak jobb dolga is akadt, mint hogy a cserfes kolléganőjét hallgassa. Hiszen saját önsajnálatában fürdőzött kedvére már három hete. S bár hallgatott volna a pletykás nőszemélyre! Most legalább tudná, mi várja őt ezen az össznépi gyűlésen.
Tényleg nem ártott volna, ha Sári kicsit jobban figyel kolléganője szavaira, mert legalább nem tátott szájjal hallgatta volna végig az egész értekezletet. Igyekezett elkerülni Máté tekintetét és egész lényét, miközben döbbenten hallgatta, kit hová fognak áthelyezni néhány hónapon belül, és hogyan szervezik át az egész vállalatot. Máté is köztük volt. Elmegy! Ó, te jó ég! Elmegy! Egy másik országba költözik! – dülledt ki Sári szeme óriásira a hír hallatára. S a sok kis gombóccal küszködve a torkában nézett a fiúra, aki elismerően bólogatott, hiszen őt nevezték ki a legújabb, külföldön nyíló iroda élére. Mindenki tapsolt, Sári pedig úgy érezte, kész, eljött a vég.
Annyira dühös volt, hogy legszívesebben jól beolvasott volna Máténak. Biztos azért fogadta el azt az állást, hogy minél messzebbre kerüljön tőlem! Hogy az a...! S mint akinek elönti a vörös köd az agyát, már csak foltokban emlékszik arra, ahogy nagy nehezen kibotorkál a teremből, elvégzi valahogy az aznapi munkáját, és valamilyen úton-módon hazaér. Állandóan ott pörgött a szeme előtt Máté boldog arca, s az, ahogy mindenki csak kezet fog vele, és gratulál neki! Otthon kabátostul, cipőstül üldögélt a szürke foteljában, táskáját szorongatva, s nem értette, miért történik vele mindez.
Beszéljen-e egyáltalán még valaha Mátéval? Vagy hagyja őt végleg, szó nélkül elmenni? Mit tegyen? Akkora rumli volt a fejében, azt sem tudta, hol van. Az érzelmei pedig? Mintha egy Forma–1-es futam kellős közepébe csöppent volna. Állandóan, körbe-körbe ugyanaz volt a porondon: Akarom őt, nem akarom őt, mert haragszom rá, utálom! Na, jó, mégis veszettül akarom! Az őrületes zaj és felfordulás közben csörrent meg végre Sári telefonja, ami nagy nehezen kizökkentette őt ebből a káoszból. Sárit legjobb barátnője hívta, mint aki megérezte, hogy a lánynak most tényleg segítségre van szüksége. Megegyeztek, hogy este a bárban leülnek egy pohár bor mellett, és végre mindent alaposan kitárgyalnak.
Így is történt, Sári egy óra múlva már a jó öreg sarki bárban ecsetelte az egész munkahelyi históriáját Anikó barátnőjének, aki arra biztatta a lányt, hogy biztos, ami biztos, még egyszer utoljára beszéljen Mátéval. Búcsúzzon el tőle, kívánjon neki sok sikert a továbbiakban, s a legfontosabb, hogy maradjanak jóban, úgy váljanak el egymástól. Sári pedig reményvesztetten hallgatta barátnőjét, és csak némán bólogatott. Tudta, hogy Anikónak igaza van, de már érezte, hogy fejébe száll az alkohol, indulnia kéne.
S amikor Sári a kabátjába bújt, és már távozni készültek, egy hangos társaság tért be éppen a helyi lokálba. Máté és a haverjai. Hihetetlen... ez egyszerűen hihetetlen! Sárit egy pillanat alatt elöntötte a méreg, s mindenről megfeledkezett, amiről addig Anikó barátnőjével beszéltek. Nyomban Máté felé vette az irányt.
Anikó hiába kérlelte őt, hogy ne tegye, Sári úgy gondolta, itt a remek alkalom, most majd beszél Máté fejével. Anikó a fejét csóválta, s odaszólt még Sárinak, hogy kint megvárja őt, de a lány már semmit sem hallott ebből, csak menetelt előre: a harcba, a csatába!
– Máté, szia! – köszönt Sári nyájasan a fiúra, és óriási, hízelgően gusztustalan mosolyt villantott rá. Máté láthatóan meglepődött, elnézést kért a többiektől, és rögtön félrevonta a lányt.
– Jól vagy? – kérdezte aggódva Sáritól.
– Nem, nem vagyok jól! S ez mind a te hibád! – mutatóujjával Máté felé bökött, s érezte, elönti fejét a forróság.
– Sári, talán ezt nem most és nem itt kéne megbeszélnünk! – súgta halkan Máté a lánynak.
– Persze hogy nem most és nem itt! – pufogott fintorogva Sári, majd flegmán hozzátette: – Majd, ha elutaztál... akkor megbeszélhetjük! Ugye?
– Sári, én... – kezdett bele Máté, de Sári közbevágott.
– Figyelj, Máté, nem kell magyarázkodnod. Lepattintottalak, megbántottalak, te megsértődtél, most meg elmész... Ennyi. Ennyi volt – mondta nagy sóhajjal Sári, s érezte, nem jön ki több szó a száján, itt kell abbahagynia... Minden, amit Máté fejéhez akart vágni, egy pillanat alatt eltűnt. Nem akarta bántani a fiút. S ahogy a fiú nagy barna, szomorú szemébe nézett, sarkon fordult, és kiviharzott. Amint kiért a bárból, barátnője karjaiba zuhant, és sírva fakadt.
– Egy igazi drámakirálynő lettem! – szipogta, s kínjában felnevetett. Anikó néhány szóval helyre tette őt, majd úgy egyeztek meg, másnap ismét találkoznak, hogy jól kilelkizzék magukat. Sári úton hazafele amennyire lehetett összeszedte magát, de érezte, a végkimerültség határán lavírozik éppen. Ágyba akart bújni és úgy ébredni, hogy ez az egész ne legyen igaz. Nem akarta elveszíteni Mátét. Nem akarta elveszíteni a mosolygós, mindig vidám fiút maga mellől. Akit még szinte nem is ismer, máris hiányzik neki. S ahogy otthon ledobta cuccait, az órájára nézett. Annyira hosszú volt ez a nap számára, mintha legalább három hetet sűrített volna bele érzelmileg. Ahogy épp egy pohár vizet öntött magának, hirtelen dörömbölni kezdtek az ajtaján. Sári összerezzent, a bejárati ajtóhoz rohant, s a kukucskálón látta, Máté toporog idegesen az ajtó előtt. Sári gondolkodás nélkül ajtót nyitott, s pupillái az ezerszeresére nőttek Máté láttán. Te jó ég! Máté?!
– Hogy kerülsz ide...? – kérdezte Sári homlokát ráncolva, de Máté rögtön belekezdett.
– Igen, egy elvetemült félkegyelmű lettem. Sajnálom. Követtelek hazáig, mert aggódtam érted, és mert nem akarom, hogy így végződjön. Nem akarom, hogy ez történjen. Nem akarok úgy elmenni, hogy nem mondtam el, mennyire sajnálom, hogy múltkor úgy kikeltem magamból. Már csak annak a gondolatától is dühbe jövök, hogy ha tudom, más pasival randizol... Én őrült, én dinka! – sóhajtott Máté és szégyellősen, kicsit huncutul, reménnyel a szemében Sárira pillantott. – Sári, én... – kezdte Máté a mondatát, s most tényleg megállt körülöttük az idő.
Sári gyomra teljesen összeszorult, de tudta, most kell megtennie... most kell lépnie és most kell megcsókolnia Mátét. Már azóta vár erre a pillanatra, amióta csak megpillantotta a fiút. Tudta, érezte, hogy ez a helyes út, s most már nem vitás, Máté kell neki! Másodpercek leforgása alatt Mátéhoz lépett, finoman megérintette a fiú arcát, és megcsókolta őt. Puhán, lágyan és olyan érzékien, hogy mindkettőjük lába beleremegett. Máté szorosan magához húzta a lányt, és úgy érezte, már soha többé nem akarja elengedni őt. Elvesztek egymás csókjában és ölelésében. S már maguk sem tudják, hogyan, de sikerült elhagyniuk Sári ajtajának küszöbét, és néhány perc múlva már az ágyban, párnák közt mozgolódtak.
Minden olyan természetes volt, mintha ezer éve ismernék egymást. Sári a fiú ölébe huppant, finoman lehúzta Mátéról a pólót, s csak mosolygott önfeledten. Máté őzikeszemei pedig csak úgy ragyogtak a boldogságtól. Kezével Sári hajába túrt, és mintha a világ is megszűnt volna körülöttük, ösztönösen egymásnak estek. Tudták és érezték, hogy most már mindketten egy irányba mennek...
