Sajnos, hajlamosak vagyunk fekete-fehéren gondolkozni a testünkről.
Ma megkövezik azt, aki azt meri írni, hogy egy 140 kilós női testben élni nem jó, mert nem férünk bele a repülőgép ülésébe, és egészségi problémáink is lehetnek.
A fagyi visszanyalt
Mikor jelentkezett a testpozitív mozgalom, mindenki ünnepelt. Az volt ugyanis az üzenete, hogy minden emberi test gyönyörű, és a kulturált ember nem szégyenítheti meg a túlsúlyosokat. A Dove volt az első cég, amelynek kampányában megjelentek a reális testű nők: reklámfotóik megmutatták, hányféleképpen nézhet ki egy női test. Az üzenet csodálatos volt! Végre valaki bátran kimondta, hogy az ügyeletes szépségidoltól eltérő női test is gyönyörű. Ám teltek az évek, és az üzenet elkezdett deformálódni...
Most a szépeket és a homokóra alkatú modelleket kezdték el cikizni és megszégyeníteni. A végén a szószólók odáig mentek, hogy nincs is túlsúly, a 150 kilós test is szép, sőt: az a legszebb! A közösségi oldalakon halálra szekírozták azt, aki olyat mert mondani, hogy neki az a fő problémája, hogy nem tud hízni; vagy leszólták azt a teltkarcsú nőt, aki fogyókúrába kezdett (pár éve az énekesnő Adele fogyása osztotta meg a „body positivity” mozgalmat). Kiderült, hogy elfogadás csak egy bizonyos testsúlyon felül jár az embernek... A fagyi visszanyalt.
Pedig a body positivity nem azt jelenti, hogy a szép testű nőknek nincs helyük a nap alatt. Dehogyisnem, hiszen a női szépség is érték! Egy férfi sosem lehet olyan szép, mint egy nő: a női szépség különleges esztétikai kategória. Igen, az emberek többsége nem úgy néz ki, mint a modellek – de ők pont azért modellek, azért végeznek a külsejükkel összefüggő munkát.
Testideálok
A történelem során mindig volt egy bizonyos fajta test, amelyik kívánatosabbnak számított, mint a többi. Egyes korokban a pluszkilók kifejezetten a gazdagságot jelképezték: aki kövér volt, az gazdag volt, mert telt neki ennivalóra. (Még ma is van olyan afrikai törzs, amelyik halálra eteti a nőket.) Egyébként minden korszakban volt egy idol, akire a nők hasonlítani szerettek volna. Ilyen szépségidol volt például Marilyn Monroe – akit ma teltkarcsúnak mondanánk, s a modellfürkésző ügynökök azonnal fogyókúrás táborba küldenék.
A boldogság nem azon múlik, hogy hány kilót nyom az ember lánya. Az önelfogadás kérdése ennél sokkal összetettebb. Sok sovány nő nem tudja elfogadni önmagát, pedig vaságyastól nyom 46 kilót. Nők milliói állapítják meg magukról naponta, hogy legalább egy, de gyakran több testrészükkel nincsenek megelégedve. Az ezzel járó szorongás hatására alakulnak ki a különböző önértékelési problémák vagy étkezési zavarok is.
A body positive törekvések ma ezt a megfelelési kényszert próbálják eltörölni. Ám mint minden eltörlés, ez is sok félreértést szül. Ezért fontos tisztázni, hogy a testpozitivitás nem a kövérséget ünnepli. Hiszen komoly egészségügyi kockázatot is rejthetnek magukban a felgyülemlett pluszkilók. Az elhízott embereknél nagyobb a valószínűsége a szív- és érrendszeri betegségeknek vagy akár a kettes típusú diabétesznek. Minden testnek helye van a nap alatt. De ez nem azt jelenti, hogy hízzunk fel 140 kilóra.
Sosem tudhatjuk, milyen érzelmi, egészségügyi okok állnak az elhízás mögött. Arról nem is beszélve, hogy a betegségek ellen nem sokat tudunk tenni. Ahogy minden ember, úgy minden test és bőrkép is egyedi. A genetika is nagy szerepet játszik a testfelépítésünkben – meg kell tanulnunk, hogy csak bizonyos határokon belül tudunk változtatni a testünkön. Ennek ellenére nem szabad túlzásokba esni, és dicsőíteni a krónikus elhízást, hiszen azzal inkább ártunk azoknak, akik ezzel küzdenek. Igen, vannak extrán gömbölyű és vékony nők, és nem létezik olyan, hogy „csak ez a jó test”. De ez nem azt jelenti, hogy a szétfolyó test a gyönyörű. Magyarán: nem tudunk mindnyájan botsáska vékonyságúra fogyni vagy Lizo-szerűre hízni. Értsük már meg végre, hogy ez a jó, mert a világ pont ettől egész és gömbölyű!
