A Medvesalján különös szokás dívott még nem is olyan rég is. Alig házasodott össze az ifjú pár, máris elkezdte gyűjteni gyerekeinek a stafírungot. Hiszen már ők is a készbe mentek bele.
A falu asszonynépe pedig bevonult az új házba, s még a bugyikat is megszámolta. „Na, ezek nem spóroltak a kelengyével” – bólogattak.
A fiúgyerek házat kapott, a lány meg berendezte
A gyűjtögetésnek prózai oka volt: tetemes összegbe került volna, ha mindent a lagzi idején kellett volna megvenni. A palócok lakta Medvesalján csak kicsit előrébb szaladtak: egy pedagógus ismerősöm mesélte, hogy még nem is olyan régen voltak olyan tízéves tanítványai, akiknek előre megvették a bútort, sőt, az automata mosógépet is, amely aztán a nagy napot várva, évekig ott porosodott a padláson.
A kelengye még a régi világ szülötte
Régen a menyegző után a menyasszony követte a férjét új otthonába, és vitte magával a jussát. Földet, pénzt, bútort kapott hozományul – a szegényebbje csak fazekakat. Mindannyian ismerjük a díszes tulipános ládát, amibe az eladósorba került lányok gyűjtötték a kelengyét. A menyecske ágyneműt, törülközőt, törlőt, terítőt, fehérneműt és egyéb vászonholmit vitt magával az új életébe. A lányok általában maguk szőtték, varrták, hímezték, horgolták a kelengyéjüket: felállították a szátyvát, s azon sok szépet megszőttek. A szomszédasszonyok meg nem restelltek belesni a fiatalasszony szekrényébe. Egyes vidékeken az is szokás volt, hogy végigvitték a menyasszony dunyhával megrakott ágyát a falun, hogy mindenki lássa, milyen van. (képünkön).
Faluhelyen a gyűjtögetés szokása tovább fennmaradt, mint városon: sokáig úgy illett, hogy „kistafírungozzák” a lányokat. A Gömörben egészen a közelmúltig dívott a „stafírung”.
– Én voltam a legkisebb lány, nekem nem sok minden jutott. A nagyobbak már elvették maguknak a jobbat – meséli a 88 éves Bözsi néni, aki a háború után kezdte a stafírungját gyűjteni. – Szolgáltam, aztán a nagyságos asszony segített ki engem. Varrta nekem a terítőket, ő maga hímezte ki a garnitúrát. A terítő még meg is van. Az volt a szokás régen, hogy hat párnát meg két „dunnát” adnak a lánynak. A nagyságos asszony varrta meg az angínt is, rá a huzatot is. Amikor felfogadott, fiatal voltam, 16 éves. Mostam, vasaltam, takarítottam, gyúrtam, sikáltam a tésztát. Mikor férjhez mentem, kaptam tőle egy fehér szekrényt, tiszta új volt. Adtak még ruhásszekrényt, asztalt, széket, lócát, hokedlit meg egy rózsás díványt is. Úgyhogy én rendesen berendeztem a házat. Úgy jártak a szomszédok leselkedni, hogy mim van, azt hitték, hogy talán nincs semmim. Az uram keresztmamája, Juli néni is jött: Jaj, keresztlyányom, de szép vagy, oly vagy, mint anyád volt! Így dicsérgetett engemet, osztán meg kinyitotta a szekrényt, hogy van-e stafírungom. Hát csak csudálkozott rajta, mikor látta.
A bútor addigra kiment a divatból
A Rozsnyó környéki kis falvakban még a 70-es években is ritka volt, hogy a fiatalok továbbtanuljanak. Korán munkába álltak a lányok, és az volt a szokás, hogy a keresetükből előre megvették a hálószobabútort.
– Volt olyan, hogy mire férjhez ment a lány, a bútor már kiment a divatból – mondja a hatvanas évei közepén járó Marika. – Én jól jártam, mert mi csak esküvő után vettük meg a bútort, és az divatos volt.
A barátnők nagyjából tizenöt éves koruktól stafírungbavalót vettek egymásnak ajándékba.
– Mi is köszöntgettük egymást a barátnőmmel – emlékezik Zsuzsa (55). – Jött a névnapja: akkor most veszek díszes üveget, hat pohárral, jó lesz neki, ha férjhez megy. Mai napig megvan neki. Főleg poharakat, szobrocskákat, törülközőt, törlőt vettünk egymásnak. Meg damasztabroszokat, fehér asztalterítőt, mert az mindig jól jön, ha búcsú lesz vagy ünnepi alkalom. Magunknak is korán elkezdtünk vásárolni, mert akkoriban tizennyolc évesen férjhez mentek a lányok. Az volt a szokás, hogy a stafírungba minimum 12 darab törülközőt, 12 törlőruhát, 12 darab fehér lepedőt, hat ágyhuzatot gyűjtöttek. Az úgy dukált, 6 paplanhuzat és 6 párnahuzat, akkor még dunnára. Anyuék méretre varratták, mert a dunnák nagyobbak voltak. Otthon volt liba, a tollát összegyűjtötték egy vászonzsákba, és télen, amikor már nem volt munka kint, akkor összeültek az asszonyok, és tépték a tollat. Tolyúnak mondták nálunk: a pelyhet külön rakták, mert az volt a finomabb. Abból csináltak párnákat, dunnát. Amikor egy lány férjhez ment, akkor kapott 2 párnát, 2 dunnát, vagy 4 párnát és 2 dunnát.
Az is szokás volt, hogy a lány a fiúnak jegyajándékba adott 6 inget meg zsebkendőt. Ezt az eljegyzéskor adták át.
– Én gyűrűt kaptam. Akkor úgy volt, hogy a vőlegény vette a karikagyűrűket és a szemes gyűrűt. Azt kísérőgyűrűnek mondták – nosztalgiázik Marika. – Később én is gyűjtöttem a két lányomnak: tizenhárom éves koruktól rakosgattam el nekik a lepedőket, huzatokat, törülközőket. A nagymamájuktól is mindig azt kaptak szülinapra, karácsonyra, és egy külön szekrényben tartották. A paplanokat nem vettem meg előre, aztán pórul jártam. A kilencvenes években, amikor a nagyobbik lányom ment férjhez, éppen nem lehetett kapni. Ám akkoriban már nem volt divat a stafírung gyűjtése. Én viszont úgy éreztem: ha én kaptam, nekem is kell adnom a lányaimnak. A hálóbútort nem vettem meg nekik előre, inkább pénzt gyűjtöttem. Ma már csak ez a szokás.
– Nekem a család adott törülközőt, ágyneműt ajándékba, én egy darabot se vettem. Kicsi koromtól ezt kaptam anyutól, keresztanyutól, nagyitól, dédnagymamámtól. Alig vártam, mikor bonthatom meg őket – mondja Bogi. Huszonöt éves, nemrégiben költözött össze a barátjával. – Nagyon jónak tartom, hogy erre most nem kell költeni! – mondja mosolyogva.
Adél ma sem állja meg
Tudjuk, hogy mára kitolódott a családalapítás időpontja. A lányok csak a húszas éveik vége felé mennek férjhez – ha egyáltalán férjhez mennek. Ezért már a Gömörben is ritka Bogi esete. Ma már nem gyűjtenek törülközőt, tányérokat, ágyhuzatot, törlőruhát a kelengyébe. Sokára van az esküvő, s mire férjhez megy a lány, addigra minden kimegy a divatból, mert évekig csak a szekrény mélyén pihen. A fiataloknak ezért inkább pénzt adnak.
Így gondolja ezt Adél ((45) is. Azt mondja, ő már nem gyűjtöget a tinédzser lányának, hiszen manapság már minden kapható. Ha majd eljön az ideje, megveszik, amit kell. Ám a végén bevallja: azért persze nem állja meg. Ha vesz valami különleges darabot, elteszi, hogy majd jó lesz a lányának...
