Mi, nők mindenre képesek vagyunk... ha valamit nagyon akarunk. Például szülés közben letesszük az autóvezetői vizsgát...
Emma French angol fiatalasszonynak a szülés előtt egy hónappal jutott eszébe, hogy jó lenne megszerezni az autóvezetői jogosítványt. Tervéről a család se tudta lebeszélni. Sőt még az sem tántorította el, hogy a tesztlapok kitöltése közben megindult a szülés. A tesztet a terv szerint befejezte (bár néhány kisebb hibával, ezt elismerte), azután maga hajtott be a kórházba.
„Mindenki azt mondta, hogy ne is kezd-jek bele, menjek be inkább a kórházba. De én nem akartam a következő vizsgaterminusra várni. A vizsgáztatónak se mertem szólni, hogy elkezdődött a szülés, mert hazaküldött volna” – magyarázta.
A pszichopatának is lyukat beszélünk a hasába
A meggyőző beszéd, amelyet családtagjainkkal szemben évek óta gyakorolunk, jól jöhet akkor is, ha váratlan helyzetekbe kerülünk. Ezt a negyvenéves Krisztina saját esetén tapasztalta. Amikor egy ismeretlen férfi megtámadta, és meg akarta erőszakolni, bevetette az ékesszólását, és addig beszélt neki, amíg a férfi elállt a szándékától.
Néha lassan, húzódozva kezdünk hozzá valamihez, de ha egyszer elhatározzuk magunkat, akkor nincs megállás.
Majd én megmutatom!
Harriet Jenkins hosszú évek torkosságával 165 kilósra hizlalta magát. Aztán másfél év alatt leadott egy egész mázsát. Egyszerűen mérges lett magára, és a tettek mezejére lépett. Okosan csinálta, mert nem tévéműsorok tanácsára vagy gyomorgyűrű beültetésével fogyott le, hanem szép, hagyományos módon: átalakította az étrendjét, és elkezdett rendszeresen tornázni. És egy és fél év alatt 100 kiló eltűnt.
Mihez értünk még?
-
Össze tudjuk hangolni az uralkodást az utódok felnevelésével
Mária Terézia a 18. század egyik legsikeresebb uralkodója volt. A férfiakkal ellentétben azonban nemcsak a hatalmas ország irányításával foglalkozott, hanem mellette megszült és felnevelt 16(!) gyermeket. -
Visszavesszük férjünket a szebb és fiatalabb vetélytárstól
Camilla Parker-Bowles évek óta előkelő helyet foglal el a leghíresebb csúnya nők listáján. Ennek ellenére a szép, fiatal és kedves Dianának esélye sem volt vele szemben Károly herceg szívében. -
Donjuanból házias férjet faragunk
Amikor Catherine Zeta-Jones feleségül ment a szexmániás Michael Douglashez, senki sem hitte, hogy ez a házasság tartós lesz. A híres színésznél a világon elsőként hivatalosan is diagnosztizálták a szexfüggőséget (nem hivatalosan már mindenki régen tudta ezt róla). Catherine azonban példás családapát varázsolt az egykori szoknyavadászból – a kalandok a múlt lomtárába kerültek.