A válás rítusai

„Kimegyek az erdőbe, és elásom a jegygyűrűmet. Elégetem, kitörlöm a közös fényképeket. Papírhajót hajtogatok a szerelmeslevelekből, és leúsztatom őket a folyón.” Ilyen és ehhez hasonló lehet a szabadulás rítusa, amely segít abban, hogy válás vagy szakítás után ne merüljünk el a fájdalom mélységes tengerében. Hogy ajtót nyithassunk egy új jövő felé. 

Minden szakítás fáj. Mindegy, hogy a kapcsolat egy hónapig vagy évekig tartott. Csalódottnak, magányosnak, elhagyottnak érezzük magunkat; harag, bánat, sértettség és önmarcangolás váltakozik bennünk. Mit tehetünk, hogy megszabaduljunk a kínzó érzelmektől? Hogyan viseljük el, hogy már nem vagyunk részei a másik életének? Hogyan fogadjuk el, hogy valami véget ért, és a világunk darabokban hever?

Hasonló érzések váltakoznak bennünk akkor is, amikor a párunk meghal. Egyszerűen nincs, eltűnik egyik napról a másikra. Ilyen esetben segít az elengedés rítusa. Halál esetén temetést rendezünk, amelynek során elbúcsúzunk a szeretett személytől, végiggondoljuk a vele eltöltött időszakot. Azután pedig bezárunk egy ajtót, amivel jelezzük, hogy egy korszaknak vége, kezdődhet egy új...

Nyitni egy új életre

A válás a nagy lelki sérülések közé tartozik, mivel kiszakít bennünket egy jól ismert élethelyzetből, és beletaszít egy újba. Hasonlít ahhoz a megrendüléshez, amit akkor érzünk, amikor házasságot kötünk vagy belépünk egy új munkahelyre. Ezeket az átmeneteket az jellemzi, hogy elveszítünk valamit, de nyerünk egy újat. Andrea (43) így fogalmazta meg az érzelmeit: „Életemben most érzem először, hogy szabad vagyok. Persze, tudom, hogy ez a szabadság nagy felelősséggel jár, hiszen gyerekeim vannak, és a bíróság nekem ítélte őket. Isteni érzés, hogy most már mindenről egyedül dönthetek, ugyanakkor van bennem egy nagy adag szomorúság is.”

Minta nélkül

A válási és szakítási rituáléhoz nincsenek olyan minták, mint például a házasságkötéshez. A mi kultúránkban a váláshoz nem kötődnek rítusok. A bíróság kezünkbe adja a végzést, és ennyi. Senki sem foglalkozik azzal, mit tegyünk ezután. Ennek egy előnye van: senki sem szab nekünk határokat. A történteket úgy dolgozzuk fel, ahogyan akarjuk (vagy tudjuk). Ebben a rituáléban nem érvényes a szabály, hogy „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”. A puszta részvétel nem elég. A rítus akkor éri el a célját, ha lélekben valóban átéljük.

A válási vagy szakítási rituálé az ún. átmenet rítusai közé tartozik. Ezek a cselekvések megkönnyítik az átlépést az egyik életszakaszból a másikba. Segítenek abban, hogy lezárjunk egy időszakot – és egy újat nyithassunk.

Fél óra szomorkodás

Minden rítusnak, a válási rituálénak is három szakasza van. Az első fázis a visszatekintés. Van, aki fiktív leveleket ír, más nézegeti a régi fényképeket, és van, aki beszél róla, elemezgeti a kapcsolatát. Mind a három fázis arra szolgál, hogy megéljük a bánatunkat. Ez helyes is, mert rendben van, hogy időt szánunk az érzelmeinkre. Ebben az időszakban fontos, hogy az érzéseinkkel foglalkozzunk. Emlékezni és sírni is szabad. Fél óráig! 

Hogy miért pont ennyi ideig? Szemben a dühvel – amit kikiabálunk vagy kibokszolunk magunkból, s ezzel megszabadulunk tőle – a bánat és a szomorúság hosszú lejáratú érzés. Egészen elborít, megszabja mindennapjainkat. Hogy ne kínozzon bennünket sokáig, helyesen tesszük, ha csak bizonyos időt szánunk rá naponta. Mondjuk fél órát. Amikor letelik a harminc perc, fogjunk neki valamilyen fizikai munkának: mossuk fel a konyhát, teregessük ki a mosott ruhát, sétáltassuk meg a kutyát… Húzzunk választóvonalat a búslakodás és a tevékenységek között, s csináljuk ezt mindaddig, amíg a lelki mardosás el nem múlik. Persze sosem múlik el egészen. Amikor az emlékezés már nem jelent mély fájdalmat, lehet, hogy már csak legyintünk egyet. A bánat is olyan, mint a többi érzés: egy idő után kifárad, kimerül, messzire kerül tőlünk.

Testre szabott rítus

A második fázis a személyre szabás, amelyet aszerint tervezünk, hogy mit jelentett nekünk a kapcsolat. Andrea meséli: „Én búcsúlevelet írtam a férjemnek. Nagyon őszintén leírtam, milyennek láttam a házasságunkat és az együtt eltöltött éveket. Azt is beleírtam, hogy mi mindent szerettem volna tőle, de soha nem kaptam meg. Talán azért, mert meg sem mondtam neki. De azt is összefoglaltam, amit meg én nem tettem meg érte. Amikor ezzel elkészültem, a levelet nem adtam fel postán, hanem bedobtam a tűzbe.”

Vannak nők, akik felmennek egy hídra, és a levelet egyszerűen bedobják a vízbe. Vagy elégetik a közös fényképeket, vagy a kapcsolatra jellemző tárgyat elássák egy erdőben. Mindegy, hogy mit választunk. Az a fontos, hogy a rituálé megkönnyítse számunkra az elengedést.

Az utolsó, nagyon jelentős fázis az, amikor becsukjuk magunk mögött az ajtót, és megtervezzük, mi lesz az első lépés, amely az új életbe vezet. Andrea erre is kitért: „Én például nagyon szerettem volna egy macskát, de a férjem ellene volt. Ezért most elmentünk a gyerekekkel a menhelyre, és hazahoztunk egy aranyos kiscicát.” Andrea ezzel tette meg az első lépést az új életében. 

Az új élet kezdete kisebb dolog is lehet, például az, hogy beiratkozunk a tánciskolába, elkezdünk tanulni egy idegen nyelvet, egyszóval lehet bármi, amit hosszabb ideig kell csinálni. Vagy akár csak az, hogy vásárolunk egy új ruhát...

„Hogy ez miben segített? Talán abban, hogy megnyugodott a lelkem. Elfogadtam az új helyzetet, megbocsátottam a volt férjemnek és magamnak is. Indulatok nélkül tudok beszélgetni a gyerekekkel az apjukról – anélkül, hogy rossz gondolatokkal bajlódnék. El tudom választani a volt házasságom érzelmi részét a gyerekneveléstől, hiszen mind a ketten a gyerekeink szülei maradtunk, és még sok gondot kell megoldanunk együtt velük kapcsolatban. Most már azt is el tudom képzelni, hogy esetleg új párt találok” – teszi hozzá Andrea.

Elsősegély a válás utáni időszakra

• Ne fojtsuk el magunkban a bánatot és a haragot. Éljük át teljességükben az érzéseinket.
• Erősítsük meg az önbecsülésünket: akár önerőből (például sorra vesszük jó tulajdonságainkat), akár a rokonoktól, barátoktól kapott dicséretekből.
• Ne kövessük a „szemet szemért” elvet, mert az semmire sem jó. A tapasztalatok alapján nem jó megoldás a fájdalom és veszteség csillapítására az, ha közvetlenül a válás után fejest ugrunk egy új kapcsolatba.
• Legyünk türelmesek önmagunkkal szemben. Ne mondjuk azt, hogy már túl régen kínozzuk magunkat, ezért ennek „ideje” véget vetni. A bánat megélése ugyanis individuális: mindenki esetében más-más ideig tart.