A nyári napok elmaradhatatlan része a csobbanás és a vízi kalandok. Ejtőzzünk Felsőszeliben! – tanácsolják az itteniek.
Hogy néz ki az, mikor egy falu egy fürdőt örököl? Mit tud kezdeni vele? S nem utolsósorban: hogyan telik a hosszú, forró nyár egy falusi termálfürdőben? Ennek jártunk utána Felsőszeliben.
– Az ötvenes években kőolajat és földgázt kerestek Felsőszeli és Deáki határában – kezdi Csiba Edmund, a termálfürdő igazgatója.
Csiba Edmund
– Fekete arany helyett azonban „csak” termálvizet találtak. Az 1559 méter mélyről feltörő termálvíz 67 °C-os. A medencékbe már hűtött állapotban, 28-35 fokosan kerül. A gyógyvíz saját nyomásának köszönhetően, szivattyúk nélkül jut a földfelszínre, a furat vízhozama pedig 14,7 liter másodpercenként.
A közepesen mineralizált termálvíz jótékony hatású a mozgásszervi megbetegedések, mint a gerincbántalmak, az ízületi gyulladások, a hátfájás vagy a reuma esetében.
– A két község határában a hetvenes években épült meg a termálfürdő. A tulajdonjog a kilencvenes évek elején az államról átszállt a községekre. Csak ahogy a mondás tartja: Közös lónak túros a háta. A folyamatos nézeteltérések – mind a fejlesztések, mind az anyagiak terén – tíz év után indokolttá tették a különválást. Így azóta az addig deáki termálfürdőként ismert létesítmény két önálló fürdőként, deáki termálfürdőként és felsőszeli termálfürdőként működik tovább. A Felsőszeli kataszterébe eső részt a község kizárólagos tulajdonában lévő kft. kezeli.
– Az igazsághoz hozzátartozik: nem is akadt más jelentkező az üzemeltetésre. Mi azért is vállaltuk, mert tudtuk: a fürdő munkahelyeket teremt. Több helybélinek munkát tudunk biztosítani, nyáron pedig idénymunkásokat foglalkoztatnak a szolgáltatások. Egy idejétmúlt, lepukkant technológiát kaptunk, amelyet fel kellett újítani: többek közt megújult a szivattyúház, kiépült a szennyvízhálózat, az ivóvízellátást is megoldottuk, és új transzformátorállomást építettünk a szolgáltatásoknak.
Azt szoktuk mondani: nagy rakás pénz van itt a földben elásva, csak láthatatlanul. Nem beszélve arról a furcsaságról, hogy örököltünk egy fürdőt, amely mégsem a miénk, hiszen a terület, amelyen fekszik, nincs egészen a falu tulajdonában, így bérbe adni sem lehet.
– Az elején megpróbáltuk felvásárolni ezeket a zsebkendőnyi területeket, de sokan nyerészkedni próbáltak, ezért a tulajdonviszonyok kicsit kuszák. Ám minden nehézség, próba ellenére a fürdő eltartja önmagát, sőt, még nyereséget is termel. Épp annyit, amennyi a falu közterületeinek karbantartására kell. S ez a fontos!
A medencék teli vidám lubickolókkal. Az egyik zuhany alatt két fiú búvárszemüvegben versenyzik: vajon melyikük bírja tovább a rózsából spriccelő hideg vizet? A nagyobbik egy másodperccel győz, és diadalittasan ugrik a medencébe. A kellemes hőmérsékletű vizet most biztosan forrónak érzi.
– Június 1-jétől szeptember 15-ig három medencével várjuk kedves vendégeinket – magyarázza az igazgató úr, miközben egy frissen sült tejfölös-sajtos óriáslángossal a kezünkben az árnyas részen keresünk ülőhelyet.
– A felnőtteket és az úszni tudó vendégeinket az olasz medence várja, amely a legnagyobb s másfél méterével a legmélyebb fürdőmedencénk. Van medencénk a nagyobb gyermekek, és pancsolónk a legkisebbek számára. Mellé szépen karbantartott füves területünk – ez nagy büszkeségünk!
A nyári hőségben termetes fák biztosítják az árnyékot. Szívesen jönnek azok is, akik csendes kikapcsolódásra vágynak: az idősebb korosztály is méltán kedveli Szelit.
– A fürdő befogadóképessége 1051 fő, parkolónk 400 autó befogadására képes. Büszkék vagyunk a közbiztonságunkra: mióta az autós mozgást kamerákkal figyeljük, visszaszorult a bűncselekmények száma. A szórakozásról egy 72 m-es tobogán gondoskodik. A jókora csúszdának saját landolómedencéje is van. Akik pedig már unják a vizet, azok tenisszel, strandröplabdával, kézilabdával vagy épp lábtenisszel múlathatják az időt.
– Ennek ellenére azt gondolom, hogy a legnagyobb húzóerőt az olcsó belépő jelenti: mi vagyunk a legolcsóbbak a környéken. Naivan azt gondoltam, hogy a gazdasági válság ezért bennünket nem fog érinteni – de tévedtem. Régebben főként lengyel és cseh vendégeink voltak. A lengyelek – mivel kormányuk a hazai turizmust támogatja – szép lassan elmaradtak. Azelőtt, ha a csehek megérkeztek, a büféket, éttermeket nem lehetett bezárni: egyik sört rendelték a másik után.
– Mostanában csak a legszükségesebbre költenek: a folyékony kenyeret is inkább másfél literes műanyag palackban, otthonról hozzák magukkal. A szállóvendégek száma is megcsappant: azelőtt a faházakat már az év elején lefoglalták a teljes szezonra. Ennek ellenére bizakodó vagyok! Bízom a jövőben.
Szemem megakad egy különleges masinán: egy ülésbe szíjazva bevállalós kissrác pörög-forog összevissza. Ezt muszáj közelebbről is szemügyre venni! Mint megtudom, ilyen szerkezetben képezik ki a vadászgépek pilótáit is, csak nekik még számokat is mutogatnak közben. Nincs az a pénz, amiért kipróbálnám, pedig invitálnak eleget. Köszönöm szépen, nekem már az is túl sok, hogy nézhetem. Nem tudom elképzelni, hogy a kissrác hogyan tud ilyen szélesen mosolyogni!
S milyen lesz a jövő?
– Terjeszkedni szeretnénk! – mondja a polgármester. – Ez azonban akadályokba ütközik: a környékbeli földek első osztályú szántóföldeknek számítanak, és a földalapból nem engedik kivenni őket. Az okos hatóságoktól rendre azt a választ kapjuk, hogy inkább költöztessük át a fürdőt. Hát, ez valahogy nem fog menni!
A Hargita típusú faházikók két- és négyszemélyesek. A házikók közt csend van – a lakók a medencék frissítő vizét élvezik. Csak az idillikus kép, a drótkötélen száradó törülközők és váltó fürdőruhák árulkodnak arról, hogy Felsőszeliben teljes gőzzel hódít a nyár...
