Mikszáth Kálmán, a Palócföld fia írta: „Megy az idő, forog a világ, kopik az ember.” Miért? A választ mindenki tudja: Változik a világ, változik az élet! De mi most állítsuk meg egy kicsit az idő vaskerekét, időzzünk el, gondoljunk vissza nagymamánk kedvenc receptjére, valami tisztára és egyszerűre. Nézzék képeinket, melyek a megelevenedett palóc hagyományokat mutatják!
Az András napját (november 30.) követő vasárnap előestéjén kezdődik az advent, a karácsonyra való várakozás négyhetes böjti időszaka. Szigorú böjtöt tartván, ilyenkor már nem mulat a palóc, nem tartanak lakodalmat sem. A németektől átvett szokásként elkészítik vagy megveszik az adventi koszorút és rá a négy gyertyát. Egészen karácsonyig minden vasárnap eggyel több gyertya fénye ragyogja be a konyhát.
December 6-a, Szent Miklós ünnepe
A Mikulás-napi ajándékozás szokása bezzeg nem kopik, hanem erősödik. (Hja, a fogyasztás korát éljük! Hol engednék az üzletesek elveszni ezt a jó szokást!)
Az adventi időszak egyik legnevezetesebb ünnepe Luca napja, amely december 13-ára esik. Elég misztikus ez a dátum, több babona és hiedelem övezi. Úgy tartották, hogy ekkor mutatkoznak meg a boszorkányok. Asztalos Ferenctől (82 éves, Méhi) megtudtuk, hogy náluk a pásztorvilágból származó szokás a Luca székének készítése. Luca napjától egészen karácsonyig készítették a fiúk a Luca székét. 13 féle faanyagot használtak fel hozzá, és mindennap kellett rajta mesterkedni. Ha jól lett elkészítve, a boszorkányok megmutatkoztak, mikor karácsony estéjén kitették az útkereszteződésbe, és ráültek. Ezt a szokást a palóc fiúk már nem ápolják, de a lányok sem a gombócfőzés és az ólomöntés hagyományát. Pedig a lányok a szerelmi jóslatok végett egész évben csak ezt a jeles napot várták! Ekkor öntötték az ólmot, és főzték a gombócot.
Feri bácsi nővére és felesége is készítettek a barátnőkkel gombócokat, amelyeket szilva helyett papírgalacsinokra írt fiúnevekkel tömtek meg. Amelyik tésztát először vetette fel a víz, azt kikapták a fazékból, kettéválasztották, és elolvasták, milyen név áll a papírdarabon (a babona szerint olyan nevű udvarlójuk lesz). Feri bácsi elég szkeptikus, és így zárta le a történetet: Lehet, hogy a lányok hittek benne. Hisz a lányok mindig hiszékenyebbek voltak, mint mi, fiúk.
December 24-éhez közeledvén, él még a betlehemezés, a kántálás vagy a Szentcsalád-járás szokása. A palóc térségben a szentestét megelőző kilenc napban kerül sor a szálláskeresésre. Ekkor kilenc család a faluban naponként viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. Ahol éppen szállást kapott a Szent Család, ott szépen feldíszített asztalra, „oltárra” helyezik a képet, majd karácsonyi énekeket énekelnek, és imádkoznak azért, hogy a kis Jézuskának karácsony estére legyen majd szállása. Így énekelnek:
„Szállást keres a Szent Család,
de senki sincs, ki helyet ád,
nincsen, aki befogadja,
ki égnek s földnek az ura...
Legalább ti, jó emberek,
fogadjátok e kisdedet!
Házatokba boldogság száll,
Ha betér az égi Király.”
A karácsony nem áll egyedül a naptárban – egész ünnepkör épült köré. De ezek a régi szokások már feledésbe merülnek. Kevés hajadon álmodja meg például András napján, ki lesz a jövendőbelije, vagy ha mégis: az csak merő véletlen (lehet). S annál is kevesebben faragják a Luca székét, vagy „lopnak kaput” Luca napján... Sok helyen viszont adnak arra, hogy a régi hiedelmek feléledjenek, és felvidítsák borongós téli napjainkat. Mert nem másért, ezért találták ki őket.
Ami viszont a mai napig felvillanyozza a méhi fiatalokat: a kapulopás. Még mindig akad néhány kapulopó fiatal a palóc térségben! Méhiben is apáról fiúra szállva őrzik e hagyományt. Lucakor a lányos házak gazdái nehéz éjszaka elé néznek, mert a fiatal suhancok lelopják a porták elől a kapukat, főképp ott, ahol szemrevaló leányzó lakik. A fiúk megvárják, míg beesteledik. Este tíz óra körül, mikor a falu nyugovóra tér, odalopóznak a kiszemelt házak elé...
Hogy sikeres legyen a kópés „küldetés” (a kapulopás), a méhi fiatalok előző napon alaposan megvizsgálják a kapukat. Vajon milyen szerszámok szükségesek a levételhez? Nem a könnyen leszerelhető kapukat válogatják ki, hanem a csinos lányok kapuit.
Amelyik leányzó megtetszik, annak a kapuját leakasztják. Ezzel a tettel tudatják a ház gazdájával, hogy a lánynak udvarolni szeretnének.
... ha a gazda nagyon vigyázza a kaput, az se baj, kivárják ezek a legények a megfelelő pillanatot, míg meg nem unja az őrzést. Ha a háziak észreveszik a „munkálkodást”, annál izgalmasabb a bevetés. Lehet számítani egy kis kergetőcskére. Hopp, egységben az erő, már lent is van a kapu!
Deszkakapu, kerítés, az alatt esik jó ölelés...
– A kaput rendesen el kell rejteni, de a gazdák azért már tudják, hol és kinél kell keresni. Az ellopott kaput hazahoztuk, vagy a csűrben, vagy a kertben rejtettük el. Volt eset, hogy kivittük a mezőre, és pont az este lehullott az első hó, amely beborította a kaput. Bajban voltunk, alig találtuk meg.
Feri bácsi így emlékezik vissza a kapulopó éveire: Általában szerelmi szál fűzte a legényt a leányzóhoz. Akadt olyan eset is, hogy a büszke, gőgös gazdák kapuit akasztottuk le, hadd bosszankodjanak. Volt benne némi pajkosság, mert azoknak a lányoknak a kapuit is szívesen leszereltük, akiknek régebben udvaroltunk. A legény a kapu előtt udvarolt, hát megvicceltük a szerelmeseket, hogy ne legyen hol várni a lánynak a legényt.
Másnap jön a gazda megkérdezni, mit szeretnénk cserébe. A váltságdíj többnyire sütemény és pálinka. Mire visszaakasztjuk a kaput, addigra a gazda lánya elkészíti a bőséges jutalmat. Általában a kiskaput vettük le, de ha azt nem tudtuk, akkor vittük a nagyot – vagy mindkettő bánta. Olyan gazdák is voltak, akik sajnálták a váltságdíjat, és leláncolták a nagy kaput. Mi pedig tettünk róla, hogy kiskapu nélkül legyenek néhány napig. Hát, ezért őrzik Luca éjszakáján a gazdák a kapukat – és a ház becsületét. Az is megesett, hogy bottal bírták jobb belátásra a csintalankodókat.
