Szarka Zsuzsáról kevesen tudják mindkét információt. Vagy az elsőt tudják: ő egy kiváló divattervező, a SZalag ZSinór Design divatszalon tulajdonosa. Vagy a másodikat tudják: az ő férje Szarka Gyula zenész, a Ghymes alapító tagja. Mintha a kettő kizárná egymást, pedig se ki nem zárja, se nem következik az egyik a másikból.
A mi vonatkozásunkban csak az első számít, hogy szalonja kifinomult, nőies eleganciát áraszt. A letűnt békeidők hangulatát idézi. És hogy tulajdonosának monogramja szintén Sz. Zs. Különleges, hagyományokon alapuló ruhákat tervez és kivitelez. És az ő esetében nem igaz, hogy minden férfi mögött ott van egy ügyes nő. Az ügyes nő itt önmagáért van jelen, és nem takarja el a férfit – és a férfi sem takarja el a nőt.
– Mikor fordult a divatszakma felé?
– Gyerekkori hobbiból indult az egész. A szabadidőmben a barátnőimmel, de egyedül is sokat varrogattam. Először babaruhákat, később komolyabb ruhákat. Ám mikor szakmát kellett választani, olyat, hogy dizájner, még nem ismertünk, hát pedagógus lettem. 2007-ben mindenesetre lefotóztuk a ruháimat, és készítettem egy katalógust, amelyet az ismerősök között szétosztottam. Ugyanebben az évben volt az első Szikince-Ghymes Fesztivál, ahol kiállítottam a ruháimat, és Kalocsai Andrea, a Duna Televízió bemondónője rendelt nálam. Talán innen és ezzel indult az egész. A következő tavaszon a mosonmagyaróvári kiállítást egy másik kedves ismerős szervezte. Ugyanakkor Kalocsai Andrea az én ruhámban konferált a Fashion Week Budapesten, és Mayer Balázs Kenguru megkérdezte tőle, hogy ki a divattervezője? A következő őszön már egy 22 ruhás, nagy kollekcióval mutatkozhattam be a budapesti divatnapokon. S utána még háromszor... Most már átadtuk a fiataloknak a stafétát. Szerencsére sok tehetséges fiatal van az egész Kárpát-medencében.
– Volt a családban olyan, akitől meg tudta tanulni a varrást?
– Olyan természetes volt ez számunkra, mint a levegővétel. Otthon megtanultam az összes kézimunkát, amit a lányoknak tudni illett. Ám ha mélyebbre ások, akkor az apai nagyapám Szenc és környékének híres szabója volt. Ő még 92 évesen is a varrógép mellett ült – bár akkor már csak kisebb igazításokat vállalt, de szívesen megcsinálta. Édesanyám családjában is tudtak varrni a lányok. Azokban az években az üzletek nem a divatról szóltak. Egyfajta kényszer is volt, hogy mindenki megfogta a tűt és a cérnát.
Majd hirtelen ránk zúdult a bőség, vásárolhatunk olcsón és sokat. Ám tele van a szekrény – és sokszor még sincs mit felvenni. Az igényesek ezért újra keresik a műhelyeket, a kézműveseket. A gyerekeknek is mindig ezt tanítottam az iskolában. Nem kell beállni a sorba.
– Tanárként, iskolaigazgatóként dolgozott, majd szakmát váltott. Nem hiányzik a tanítás?
– Egy időben vissza-visszajártak a diákok. Tavaly kultúrbizottsági elnök lettem a faluban, rengeteg tervünk van. Most ott vagyunk együtt.
– A magyar népi motívumok visszaköszönnek a ruháin. Hogyan jött az ötlet, hogy szalag- és zsinórtechnikát vigyen a divatba?
– Mi otthon gyerekkoromban népdalokat énekeltünk, népmeséket hallgattunk. Pedagógus édesanyám így nevelt bennünket. Meg aztán sokat jártam a rövidáruboltokban, nézegettem, válogattam a pántlikák, szalagok, zsinórok között. Szép kis gyűjteményem volt belőlük. Ez megmaradt, az anyagokat ma is órákon keresztül tudom válogatni. A zsinórozásnál a motívumoknak komoly jelentésük volt, ahogy a hímzéseknél is. Ezt is szeretem, hogy mindennek múltja van. Van termékenységi, tulipán-, lepke-, hármaslevél-, mandalamotívum...
– Egy ideje már a férfiaknak is tervez ruhákat.
– Jó két éve kezdtem. Főként a család férfi tagjai jelentkeztek. A férfidivatban a gyártók főként a minőségre fektetik a hangsúlyt, és nem a sokszínűségre. Ezért elkezdtük a zsinóros mellényeket, ingeket, bocskai öltözékeket készíteni. Ma örömmel mondhatom el, hogy férfiak között is van olyan, aki saját ötlettel jön. Extravagáns zakókat kérnek például: ezeket a megrendeléseket kiváltképp szeretem teljesíteni.
– Hogyan lehet úgy beosztani az időt, hogy mindenre jusson?
– Amikor Gyula bemutatóra, koncertturnéra készül, akkor ő kap nagyobb figyelmet, hiszen neki van nagyobb feladata. Jó elsőként meghallgatni egy szép zenét, és ott lenni a születésénél... Ha pedig én vagyok bemutató előtt, akkor én kapok támogatást. Így megy ez minden normális családban. Talán annyi a különbség, hogy nálunk bonyolultabb a logisztika: ki, mikor, hogyan és merre megy. Ám vannak átfedések. Mikor két évvel ezelőtt Gyula megírta a Toldi című musicalt, a bemutatón közreműködött az Experidance, illetve a jelmeztervezést Zoób Katalin vállalta. Viszont a kivitelezés már nem fért bele Kati idejébe, így hát a budapesti Nemzeti Színház varrodája és mi varrtuk a jelmezeket. A bemutató hetében mindig kellett valamit alakítani, hozzátenni, elvenni – legalább 15 órát dolgoztunk naponta. A bemutató napján együtt izgultunk, egymásért és magunkért is. Remélem, lesz még ilyen alkalom, hiszen Gyula folyamatosan írja a színpadi darabokat.
– Az elején azt mondta, még rengeteg terve van...
– Igen, itt a faluban is, Nádszegen. Szeretném folytatni a Divatos Délutánt, amely tulajdonképpen egy jó kis klub. A nagy érdeklődésre való tekintettel az idei novemberi már nyilvános volt, és a Kolozsi Ranch Kis-Duna vendéglőjében tartottuk. Meghívott vendégünk dr. Strédl Terézia pszichológus volt, majd mini divatbemutatót tartottunk, Kabát-Kavalkád címmel, végül szabad teázás, sütizés mellett beszélgettünk. Vallom, hogy kell egy hely a nők számára, ahol szépeket látnak, jó dolgokat hallanak.
– Most épp két nagy megrendelésünk van: a nagymácsédi Kéknefelejcs éneklőcsoportnak, illetve a farkasdi hagyományőrző csoportnak készítünk fellépőruhát. Továbbá készül egy nagyon szép menyasszonyi ruha francia csipkéből, egy kedves ismerős felvidéki lánynak, aki Franciaországban lakik, mert a jövendőbelije francia. Ez nagy kihívás, és nagyon szép munka. Készült már Szalag Zsinór menyasszonyi ruha is, és rendhagyó volt valamennyi. A vevők pont az egyediségünk miatt találják meg a szalont. Biztosan lesznek kiállítások is. A legutóbb Pécsett, a Határon Túli Magyarok Összművészeti Fesztiválján állítottunk ki.
A legújabb kollekció pedig a „borivóknak való”, és a férfiakat célozza meg. Nagyon szép népi ingből, mellényből, nyakkendőből áll, hímzéssel lesz díszítve. Ezt valóban a gombtól kezdtem tervezni, és jövőre várható.
– Közeleg a karácsony. Miként zajlik a Szarka családban?
– Mivel a gyerekek külföldön tanulnak, ilyenkor már alig várjuk, hogy megérkezzenek. Zsófia a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója, és jelenleg féléves Erasmus tanulmányúton van Lisszabonban, Mátyás pedig a bécsi zeneakadémián tanul klasszikus zenét, hangszere a nagybőgő. Három évvel ezelőtt átestünk a tűzkeresztségen: karácsonykor Kínában turnézott. Az internet segítségével megoldottuk, hogy ő is ott legyen a karácsonyi asztalnál. Amikor aztán januárban hazajött, még kapott egy kis kóstolót. Nagyon szeretem a karácsonyi ünnepeket, és azok minden mozzanatát.
– Advent első vasárnapjától kezdve minden hétvégén dekorálunk: elkészül a koszorú, a kopogtató, a mécsestartó. Sok minden készül textíliából: kis ajándékok a barátoknak és a családtagoknak. A gyerekek – már csak nosztalgiából, de még mindig – megírják a Jézuskának, hogy mit szeretnének. Mindig kérnek ruhát tőlem. Az ünnepi vacsorát együtt főzzük. Gyula főzi a halászlevet, én sütöm a halat, készítem hozzá a salátát, megsütöm nagymamám receptje szerint a bejglit. Zsófi lányunk pedig mindig kipróbál valami újdonságot. A beszerzés általában az én feladatom, mert a Ghymes advent idején rengeteg koncertet ad: ők akkor dolgoznak. Mátyás fiunk a karácsonyfa állításánál szokott segíteni. Mindenki hozzátesz valamit az ünnepekhez. Zsófi hobbija a gasztronómia, ő ebben kreatív. Mindenféle újszerű, jópofa és finom édességet alkot. Aprósütemények, hókiflik, mézeskalácsok kerülnek ki a sütőből, majd együtt díszítünk.
– Anyósomék már több éve nálunk karácsonyoznak. Ami nagyon érdekes volt számomra, hogy anyósom a rántott halhoz majonézes-karfiolos vajbabsalátát készített. Ezt a receptet mi is átvettük. Vacsora után megérkezik a Jézuska. Ajándékosztás előtt énekelünk, majd várjuk a mendikálókat. Amikor a fiunk kicsi volt, Gyulával eljártak mendikálni a barátainkhoz – még vacsora előtt, majd a vacsora után mi fogadtuk a mendikálókat. Hál’ istennek, Nádszegen mindig akad egy-egy mendikáló csapat. Amikor Mátyás középiskolás lett, már ők szedték össze a baráti társaságot, és jártak át egymáshoz. Itt megint csak azt tudom mondani, hogy a gyermekkori nevelés nagyon fontos. A gyerekekkel nagyon sok mindent meg kell tanítani, sőt, mindent, amit mi tudunk, át kell nekik adni. Nem tudhatjuk, hogy mikor mire lesz szükségük.
– Mennyire fontos az ajándékozás?
– Mivel egész évben jövünk-megyünk, valakinek mindig szüksége van valamire, ezért nálunk nem jellemző a nagy ajándékozás. Bár volt olyan karácsony, amikor mindenkinek csak szimbolikus ajándék került a fa alá, és a Jézuska családi sízést hozott. Mivel a gyerekeink csak hetente, kéthetente jönnek haza, kevesebbet vagyunk együtt, így ezek az ünnepi együttlétek különösen fontosak.
– Akkor ünnepekre együtt van a család.
– Teljes mértékben. Lány koromban Galántán az volt a szokás, hogy mindenki a saját családjában megvacsorázott, majd megérkezett a Jézuska, és ezt követően találkoztunk a nagymamánál. Édesanyámnak hat testvére volt, és az összes nagynéni, nagybácsi, keresztszülő és rengeteg unokatestvér, mindnyájan együtt voltunk, ami fantasztikus volt. Számomra eléggé meghatározó élmény volt, és szeretném, hogy majd nálunk is így legyen, ha majd egyszer unokáink lesznek.
