A nőkép, amit manapság a trendek példaként elénk állítanak, zavaros és szélsőséges. Két példát szeretnénk felhozni erre az amerikai popszakmából.
Az egyik Cardi B és Megan Thee Stallion WAP című dala. A WAP a „wet ass pussy” rövidítése, hogy mit is jelent ez magyarul, inkább le se írom. A lényeg, hogy Cardi B a saját puncijáról írt egy nótát. Ha valaki nem értené a szöveget, hogy mi mindenre is vágyik az ő nemi szerve, meg lehet nézni a videóklipet, mert elég egyértelmű.
Billie Eilish
A két „művésznő” szexuális tárgyként jeleníti meg magát, és a szöveg alapján a férfiakat is tárgyként kezeli. A dal még egyes, nem épp ártatlanságukról híres rapénekeseknél is kiverte a biztosítékot, az amerikaiak egy része pedig hangosan kikelt ellene. Ettől függetlenül a popszakma lenyomta a torkunkon: ez üvöltött a rádióból, több zenei portál az év dalának választotta, sőt, a 2021-es Grammy-díjátadón élőben is elénekelték.
Cardi B
Úgy beszéltek róla, mint valami remekműről, amely a női szexualitás felszabadítását ünnepeli. Sőt, azóta Cardi B a médiában köztiszteletnek örvendő személyiségként jelenik meg mindenütt, hiszen BLM (Black Lives Matter) aktivista. A történetben nem az a zavaró, hogy íródott egy női dal a punciról. Vagy hogy mekkora igazságtalanság, hogy egy ilyen buta dalt emelnek piedesztálra.
Nekem a következő fáj: a metoo-mozgalom jegyében nyilvánosan végeznek ki férfiakat, mert erőszakoskodtak a nőkkel. A női méltóság nevében nagyhangon üvöltjük, hogy a nő nem szexuális tárgy – ám ha a nő kezeli magát és a férfit szexuális tárgyként, az nem baj.
Az legyen csak a szíve joga. Azért taps és kitüntetés jár. Hasonlóan elgondolkodtató a tinik nagy kedvencének, Billie Eilishnek a nagy tavaszi átalakulása. Billie depressziós dalain kívül arról volt híres, hogy nem volt hajlandó szexis ruhákban megjelenni, mert nem akarta, hogy a vágy tárgyaként kezeljék. Csinos, fiatal testét hatalmas, lógó nadrágokba és bő pólókba csomagolta, haját pedig zöldre festette...
Nem nagyon értettem, hogy miért is ne vállalhatná fel valaki, hogy szép és fiatal, de gondoltam magamban: ő tudja. Tinikori bolondéria, majd kinövi! Nos, elérkezett a nagy pillanat: Billie Eilish eldobta bő ruháját, és láss csodát, megmutatta magát a Vogue címlapján. A képek túlszexualizáltak, az énekesnő mindenféle latex cuccokban és fűzőkben pózol. Valójában ezt is meg lehet érteni: kinőtt a bumfordi tini szerepköréből, szeretné megmutatni, hogy már nő... Csak olyan ez, mintha nem találná az egyensúlyt a női létezésben – a társadalom meg rátromfol. Azt sugallja: csak úgy lehetsz érdekes, ha eltitkolod a nőiségedet, vagy úgy, ha túlzásba viszed, ha mindened kilóg.
Billie Eilish a Vogue magazinban
Hétköznapi ruhában, mondjuk egy hosszú szoknyában, egy csinos pólóban és tornacipőben – amúgy senki vagy. Pedig ez nem igaz! A nő attól szép, hogy nő. És ne gondoljuk, hogy akár Cardi B, akár Billie Eilish önmagától butuska. Nyilvánvaló, hogy egész stáb áll mögöttük, amelyik kitalálja a karakterüket. És ez a stáb figyelembe veszi az éppen aktuális trendeket – vagy maga alakítja azokat. Márpedig jelenleg a legmeghatározóbb trend a genderideológia, azon belül pedig a minden nemnek alanyi jogon kijáró emberi méltóság.
De hol van itt az emberi méltóság? Végül is: mit sugall a fősodor, mit jelent ma nőnek lenni? És hogyan viszonyuljanak a nőkhöz a férfiak? Egy sereg kérdés, amelyre azelőtt egyértelmű válasz volt, de mára zavarossá vált. És igen, ha ebből a szempontból tekintek Vaishnavi Sundar nézőpontjára, végül is érdemes feltenni a kérdést: a mai grenderideológia nőellenes vagy sem?
