Egy gyönyörű lány a Bódva melletti Szepsiből, akinek a nevét jó, ha minden divatmániás megtanulja.
Bráz Noémi ruhái különlegesek, elég rájuk nézni. Kínai bemutatóján állva tapsoltak. Hinnénk-e, hogy pulóverjeit a nagyija köti? Ma az egyik legeredetibb fiatal magyar tervezőnek tartják.
– Vágjunk mindjárt a közepébe! Hogy jutottál ki Kínába?
– Az első két kollekciómmal kint voltam a kassai Fashion Weeken. Egy közösségi oldalon keresztül keresett meg egy fejvadász azzal, hogy kivinne Kínába. Igazából egy kassai lány volt, aki a kínaiaknak dolgozik, és keresi az új arcokat és divattervezőket.
Bráz Noémi
– Mesélj Kínáról: milyen volt az első utad?
– Először kikérték a portfóliómat, ám hiába vártam a választ. Aztán karácsony előtt küldték a meghívót, hogy január elején utazhatok. Gyorsan vízumot kellett intézni. Egy sereg ruhám már el volt adva, hát vittem a varrónőmnek a terveket, hogy melyikeket kellene újra megvarrni. A barátommal utaztam, mindig ő a fotósom. Már nem indulok el divatbemutatóra fotós nélkül, mert párszor pórul jártam. Londonban és Krakkóban megígérték, hogy továbbítják a képeket, de a mai napig nem kaptam semmit. A fejvadász lány jó kis csapatot gyűjtött össze Szlovákiából és Magyarországról, és közösen utaztunk.
Egy ilyen úton sokat lehet tanulni, mert inspirál, hogy egy másik országban milyen anyagokból, milyen technológiával dolgoznak – és hogy mire van igény. Jó látni, hogy végre nem az egyenszabott nyugati dizájnt követik.
– A modelleket a kínaiak biztosították, a fodrászt és a sminkest is. Én pedig választhattam, hogy kiket szeretnék a kifutóra küldeni, milyen legyen a smink és a frizura. Első alkalommal a RACCCOON kollekciómat vittem ki, másodszor pedig a SASSY kollekciómat. Másodjára már nem kérték a portfóliómat, csak küldték a meghívót, természetesen megint az utolsó pillanatban. S úgy néz ki, jövőre újra kint leszek.
– Kínában senki nem beszél angolul, minden „kínai”. Hogyan tájékozódtatok?
– Kaptunk egy tolmácsot és kíséretet. Hamar megtanultam, hogy nem kell kétségbe esni, mindig lesz valahogy. Már az elején elgondolkodtam arról, hogy mit szeretnék én ettől a hatalmas nagy országtól. Nyugaton nehéz márkát érvényesíteni, mert telített a piac. Otthon még nehezebb a divattervezésből megélni, mert kevesen igénylik a dizájner termékeket, megelégednek a konfekcióval. Kínában az tetszett, hogy ott nem működik a fast fashion.
– Hiszen ott gyártják az összes gagyi ruhát!
– Ám a silány, olcsó ruhákat külföldre küldik, ők viszont nagyon szépen öltözködnek – és nem a divat gyorsétterméből vásárolnak. Ez a China Fashion Weeks projekt is azért indult, mert szeretnék, ha az európai tervezők megtelepednének náluk. Nekik az a legnagyobb problémájuk, hogy a nagy kínai cégek külföldre gyártanak. És mindent kiszállítanak, tehát vissza kellene vásárolni az árut ahhoz, hogy visszakerüljön az országba.
Ezért is szeretnének itteni divattervezőkkel kizárólagosan, csak saját részre terveztetni. A kínaiak számára az a legfontosabb szempont, hogy egy ruha hordható legyen.
– És te milyen stílusú ruhákat tervezel?
– Nekem fontos a fenntarthatóság! Környezettudatos alapanyagokkal dolgozom. A hibás anyagba életet lehelek, s ezáltal gyönyörűséget hozok létre.
– Ez mit jelent?
– Például Olaszországból vásárolom a farmereket. Mielőtt piacra dobnának egy anyagot, több száz métert legyártanak belőle próbaképpen, aztán elégetik. Ezeket az anyagokat lehetőségünk van megvásárolni, és én ezekből válogatok. Próbálom úgy alakítani, hogy minél kevesebb hulladékom legyen. Méretezéseim speciálisak, mert arra törekszem, hogy olyan sziluetteket találjak ki, melyek többfajta testtípuson is jól mutatnak.
– Olyan ruhákat tervezek, melyek jól mutatnak a hús-vér nőkön is, nem csak a kifutók modelljein. Szeretem a férfiruhákat is. A következő kollekciómban lesz egy férfivonal, és abból bontakozik ki egy női. Figyelek, hogy egymásra épüljenek a kollekcióim. A kötött árut nagyon szeretem, mert a kötött anyagnak nincs leeső hulladékterméke.
Minden bemutatóra saját zenét készítünk. Fontos, hogy a zene is passzoljon a kollekcióhoz. Vannak gyerekkori barátaim, akik zenélnek. Mikor megvan a kollekció, és elkészültek a fotók, akkor a zenészek segítenek hozzá megálmodni a zenéket. A Sassy kollekcióhoz egy operaénekesnő készítette a zenét, egy zeneszerző lánnyal.
– Ezért veted be a nagyidat? Egyik interjúdban elmondtad, hogy ő köti a ruháidat.
– Nehéz jó varrónőt találni, ezt ma minden nő tudja. Nekem szerencsém volt, már az egyetemen megismerkedtem a varrónőmmel. Nagyon jól ment a közös műhelymunka, és azóta is ő segít nekem. Na, meg a nagymamám. A kötött munkáimat a nagymamám készíti. Mivel ezek mintadarabok, egy-egy darabról van szó. Ha szériagyártásba mennének, nyilván gyártót kellene rájuk keresni. Nagyival a közös alkotás felemelő! Lerajzolom, hogy mit hogyan szeretnék, majd közösen megvesszük a fonalakat.
– Szepsiben születtél, 15 éves korodig ott is éltél, onnan indultál a kifutóra... Hogyan lesz egy szepsi kislányból Kínával kacérkodó tervező?
– Kassán születtem, majd Szepsiben laktunk. Lassan 12 éve, hogy Budapesten élek. Itt találtam olyan középiskolát, ahol művészeti szakképzés is volt. Heti hat napot jártunk iskolába, nagyon erős, ötéves iskola volt. Anyu mindig azt mondta: „Te ceruzával a kezedben jöttél a világra!“ Mindig sokat rajzoltam. Mindegy, hogy mit raktak elém, abból különlegeset alkottam.
2017-ben volt az első kínai bemutatóm. A kínai modellek nagyon magasak!
– Itt nálunk nem találtál jó középiskolát?
– Anyuval, aki tanárember, sokat keresgéltünk. Kassán van egy művészeti középiskola, ám Budapesten a sima tantárgyakból is leérettségizhettem, ugyanúgy, mint egy gimnáziumban. Mert mi van, ha mégsem jön be a művészeti irány, s akkor máshova is felvételizhetek...
A Metropolitan Egyetemen kézműves alapszakra jelentkeztem, majd divat- és textiltervezés mesterszakon végeztem. Voltak nehéz pillanataim, mert az elején senkit sem ismertem Pesten.
– Az első két év húzós volt, a nyelv is más volt: mi itthon azért egy tájnyelvi változatot beszélünk. Közben modellkedni kezdtem: minden nyáron alkotótáborba jártam, és ott a fotósok képeket készítettek rólam. Mikor felköltöztem Budapestre, ezek alapján megkeresett egy ügynökség. Az egyetem mellett is tovább dolgoztam, egyéni divatbemutatókra jártam. Lassan fogalmazódott meg bennem, hogy mit is szeretnék tulajdonképpen. Számomra még mindig az a legnagyobb csoda, mikor a papírlapról megszületik a ruha. Az egyetem alatt saját kezűleg varrtam a kollekcióimat. Szeretek varrni, viszont ahogy kezdtem építeni a márkámat, már kevesebb időm jutott rá. Lemodellezem a ruhát, de a végleges darabot ma már varrónő készíti. Ám jelen vagyok a legelső öltéstől az utolsóig. Minden kis részletnek passzolnia kell.
– Mesélj a márkádról.
– A NOEN inkább monokróm, de mindig van benne csillogás. Formailag a szabásvonalak minimalizálására törekszem. Idei kollekcióm színes lesz: Kína inspirált.
Lemodellezem a ruhát, de a végleges darabot ma már varrónő készíti. Ám jelen vagyok a legelső öltéstől az utolsóig. Minden kis részletnek passzolnia kell.
– Mivel foglalkozol a divattervezés mellett?
– Van egy kreatív ügynökségem is az IN-NOE-n. Divatbemutatókkal, fotózásokkal, esküvőszervezéssel, reklámokkal foglalkozunk. Nagyon szép referenciaanyagaim vannak. A legutolsó rendezvényünk egy divatbemutató volt, a Folk trend. Olyan magyar tervezőket mutattunk be, akik a magyaros vonalat képviselik.
– A jövőre nézve milyen terveid vannak?
– Az előző kollekcióimnál az iskola műhelyét még igénybe tudtam venni. Bármikor be tudtam menni dolgozni, modellezni, és ez óriási segítség volt. A műhely mindenki számára nyitva volt. Az iskola után a SASSY kollekció már önerőből készült. A legnagyobb álmom, hogy a márkám hasznot tudjon termelni, mivel eddig nagyon sok pénzt kellett belefektetni.
• Fotó: Máthé Krisztián, Ora Hasenfratz • Harbin fashionweek 2018 • Zsellér Máté, Földi Ádám, Dömök Noel Szilveszter, Nagy Tibor
