Helyszín a pozsonyi Eurovea. Csillogó üzletek, hideg króm-fém-üveg felületek, rideg luxus. Már épp kezdek belefáradni, amikor feltűnik előttem a Panta Rhei könyvesbolt. Odabent végre megtalálom kis világomat. Fogom a könyveket, és beülök a melegen otthonos kávézóba.
S hogy kik azok a tehetséges tervezők, akik ezt az otthonos érzést a színek és a formák játékával el tudták érni? A komáromi Kopják Péter és Zsemlye Norbert!
(© modsy.com)
– Most, amikor a kávéházak nagy része minimalista vagy éppen retro stílusban van berendezve, mi adta az ötletet, hogy ennyire más hangulatú enteriőrt tervezzenek? – teszem fel a kérdést Kopják Péternek és Zsemlye Norbertnek.
– A sugallat nem tőlünk származik. A Panta Rhei könyvesbolthálózat tulajdonosa, Bödők László évekkel ezelőtt azzal állt elő, hogy nyitrai üzletébe szeretne egy otthonias hangulatú kávézót.
Addigi üzleteiben a kisebb kávézósarkak nagyon közkedveltek voltak. Az elképzelés, hogy természetes alapanyagokból minimalista enteriőrt alakítsunk ki, ekkor született meg.
– A pozsonyi Posta utcai Panta Rhei kávézó-borozó hangulatában hasonlít, arculatában mégis teljesen más, mint a többi kávézójuk...
– Eddig hat Café Diast terveztünk – veszi át a szót Zsemlye Norbert. – Most készül a hetedik Zsolnán, és ha Bödők Lászlónak sikerül megvalósítania dédelgetett álmát, akkor nekifoghatunk a következőnek, mely a prágai Vencel téren lesz. Mint mindig, most is valami újjal fogunk előrukkolni. Egyébként az euroveás kávézó azért is a legsikerültebb munkánk, mert itt a bolti résztől kezdve a logón át a kávéscsészékig mi álmodtunk meg mindent. A meleg, otthonos hatás elérése érdekében bambusztapétát, masszív faburkolatokat és köveket használtunk, a bútoroknál pedig egyszerű vonalvezetésre törekedtünk. Mivel a kávézók a nagy hajósról és felfedezőről, Diasról kapták a nevüket, próbáltunk világutazós „feelinget” is becsempészni a térbe.
Kopják Péter és Zsemlye Norbert
– A Café Diasban a természetes anyagok szépen harmonizálnak a kerámiaképekkel a falon. Ezeket ki készítette? – kérdezem Kopják Pétert.
– Cégünk, a Concept Architects kulcsrakész családi házak, emellett üzletek, irodák, gyógyszertárak tervezésével foglalkozik. Kapcsolatban állunk egyedibútor- és burkolatgyártó cégekkel, amelyeknek a munkája a legszigorúbb követelményeknek is megfelel. Együtt dolgozunk iparművészekkel is: az említett falikerámiákat, valamint a Café Diasban megvásárolható ajándéktárgyakat a komáromi Bencsics Ákos iparművész készítette.
– A belsőépítészetben is vannak divatok. Mi most a leginkább „trendi”?
– Köztudott, hogy az embereket nagymértékben befolyásolja a média – magyarázza Zsemlye Norbert. – Nagyon népszerű manapság a természetközeli gondolkodásmód, a visszatérés a hagyományos anyagokhoz. Ha azonban a megrendelőnek a minimalista vagy éppenséggel a high-tech stílus tetszik, akkor őt az, hogy a világban példának okáért éppen a provinciális stílus hódít, nem nagyon érdekli. Jelenleg a legnagyobb népszerűségnek a fengsuj örvend, és sok ügyfél keres meg bennünket azzal a kéréssel, hogy a tervezett enteriőrben összhangba kerüljenek a különböző energiák. A fengsuj azonban nem csupán lakberendezési stílus, hanem életforma is.
A belső terek kialakításánál figyelembe kell venni az ügyfél saját életritmusát. Felületesség azt gondolni, hogy a fengsujhoz elég, ha az egyes berendezési tárgyakat megfelelő pozícióba helyezzük.
– Ahhoz, hogy olyanra alakítsák ki a belső teret, ahol a háziak jól érzik magukat, mennyire kell őket megismerni?
– Lehet, hogy meglepő, de egy építésznek nagyon jó emberismerőnek, pszichológusnak kell lennie. Tisztában kell lennünk a megrendelő életvitelével, szokásaival, hobbijaival, hiszen ezek nagyban befolyásolják a tervezést. Mára elsősorban azok jönnek hozzánk, akiknek az általunk tervezett házak, terek megtetszettek – ezért általában egy frekvencián tudunk mozogni, mert a megrendelő bizton tudja, mit várhat tőlünk.
– Mennyi időt vesz igénybe egy álomház megtervezése és kivitelezése?
– Az engedélyezéstől az utolsó lámpák kiválasztásáig minimum 4-5 hónap. Ezért nem is vállalunk három-négy megbízásnál többet évente. Ez egy kreatív munka, itt csak a minőség rovására lehetne futószalagon „termelni”.
– Mennyire gyorsan jelennek meg nálunk a külföldi trendek?
– A trendi dolgok, amelyek a világot előreviszik, ha lassan is, de hozzánk is begyűrűznek. A megrendelők viszont nagyon konzervatívak! A mi világunk még elég maradi gondolkodású, részben ezért is vagyunk annyira lemaradva a világtrendektől. Másrészt viszont a világtrendi dizájn elég komoly anyagi hátteret igényel. A milánói vásáron bemutatott újdonságok átlagban két-három éves csúszással jelennek meg nálunk. Ma már nincs lehetetlen semmiben – csak tudjuk megfizetni! Igazság szerint nagyon jó látni, mikor életre kel mindaz, amit megálmodtunk. Egy kanapé vagy éppen egy lámpa az enteriőrbe helyezve ugyanis másként mutathat, mint ahogy azt korábban a számítógép monitorja előtt elképzeltük. Ezért is szoktam azt mondani, hogy önmagukban nem érdekesek a stílusok, az a fontos, hogy a tér minden eleme harmóniában legyen egymással. A fények, a színek, a textúrák és a formák aránya számít.