Lapunk novemberi számában a Vágni vagy nem vágni című írásból a kedves Olvasó megtudhatta, hogy a szülésnek oxitocinnal történő gyorsítását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sem javasolja rutinszerűen alkalmazni. Vajon miért nem?
Hiszen már maga az oxitocin szó – görögül az „oxüsz” gyorsat, a „tokosz” szülést jelent – sugallja az ilyen javallatú felhasználást. Az agy hipotalamusz nevű része által termelt s az agyalapi mirigy (hipofízis) hátsó lebenyén át a véráramba jutó oxitocinról 75 évvel ezelőtt derült ki a szülésben játszott szerepe. Ekkor figyeltek fel arra, hogy szülés közben az előző gyermekét még szoptató nő melléből az anyaméh minden összehúzódásánál tej folyt ki. Ekkor már tudták, hogy a tejleadó reflexet az oxitocin indítja be, ezért logikus volt a következtetés: a méhösszehúzódásért is az oxitocin „felelős”.
(© languagebirth.com)
Azóta tisztázódott a természetes (endogén, azaz az anya által termelt) oxitocin szerepe a nő szervezetében. Mert az oxitocin nem csak a szülés idején fejti ki hatását: a természet ugyanis a szaporodás egyes fázisaihoz – szexualitás, szülés, szoptatás – az oxitocinon keresztül hangolja össze a női testben történteket. Kiderült, hogy az oxitocin elősegíti a testi és szellemi alkalmazkodást, és szerepet játszik az érzelmi élet szabályozásában is.
A természetes szülés során az oxitocin nemcsak fájdalomcsillapító, de ún. amnesztikus hatással is bír. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szülő nő gyermeke megszületésének perceiben a vérben levő legmagasabb oxitocinszint hatására „elfelejti” a megelőző vajúdás fájdalmait. Továbbá, ez a magas oxitocinszint növeli a bőr érzékenységét, azaz fokozza az anya mellére helyezett újszülött bőr-bőr érintkezésének pozitív hatását.
Az oxitocin fontos a szoptatáshoz is, hiszen kiváltja a már említett tejleadó reflexet – összehúzódásra késztetve a tejmirigy izomsejtjeit.
Bizonyított tény az oxitocinnak a hangulatra gyakorolt kedvező hatása is. A gyermekágyas nőknél gyakori az enyhe, időszakos hangulatzavar. Nos, ezt a rizikót – a „baby blues”-nak is nevezett gyermekágyi lehangoltság kockázatát – képes enyhíteni az oxitocin. Mindezen felsorolt kedvező hatások azonban csak akkor érvényesülhetnek, ha az oxitocin természetes úton, az anya szervezete által termelve jut el célállomásaihoz (méh, szülőutak, mell, agy).
A talán túl gyakran alkalmazott orvosi beavatkozások – császármetszés, epidurális érzéstelenítés – gátolják a természetes oxitocin felszabadulását. Ha a császármetszés vajúdás nélkül történik, elmarad egy fontos reflex, amely a méhszájra és a hüvelyfalra gyakorolt nyomás révén emelhetné az oxitocinszintet. Ha a hüvelyi szülés során folyamatosan szintetikus (gyógyszerként előállított) oxitocint kap a vajúdó nő, ez a méhizom oxitocinreceptorainak érzéketlenségéhez vezet, azaz a további oxitocininjekciók hatásukat vesztik. A természetes oxitocin ugyanis nem folyamatosan áramlik ki a vérbe, hanem ún. pulzációs (érütéshez hasonló) formában. A pulzáció szüneteiben a méh simaizomsejtjeinek van idejük a „megpihenésre”. Ez elmarad a szintetikus oxitocin alkalmazásakor; sokan ennek tulajdonítják be az így gyorsított szülések során bekövetkező méhrepedést.
