A boldog, vírus előtti békeidőkben, amikor valaki nem talált magának szép ruhát esküvőre vagy épp a vadászbálra, elzarándokolt a Pesti Divat-ba. Itt ugyanis nem a 36-os méretnél kezdhették és végezhették a próbát. A butikban a valódi nő talált valódi méreteire valódi ruhát. A Pesti Divat patinás címnek számít Dunaszerdahelyen, de a távolabbi városokból, Komáromból, Párkányból is elzarándokoltak ide az igényes nők. Vajon mi lesz velük? Hiszen események híján a lezárások a divatot is a padlóra küldték.
Harmincéves patina! Pázmány Gyöngyi már gyermekkorában skiccelt, vázlatokat rajzolt, sokszor még az iskolai tanóra alatt is a megfelelő gallérformán gondolkodott. Mindig odavolt a szép ruhákért. Gyöngyi a dunaszerdahelyi Pesti Divat nevű ruhabolt és varroda tulajdonosa – a divatbolt immár harminc éve szolgálja ki a vásárlóit.
Pázmány Gyöngyi
– Mondhatni, családi vállalkozás vagyunk, mert a férjem is velünk dolgozik – kezdi Gyöngyi. – Az elején csak nőiruha-értékesítéssel foglalkoztunk, majd 1996-ban megnyitottuk a varrodát. Mivel a vásárlók részéről igény volt rá, később elkezdtük méretre igazítani a ruhákat, illetve belevágtunk a tervezésbe is. Igazából sok mindent csinálunk, ami a napi divattal kapcsolatba hozható.
– Honnan szerzik be a ruhákat?
– Budapestről hozzuk az árut – ezért is választottuk a Pesti Divat nevet! Tudjuk, hogy anno a butikszakmának felfutása volt Magyarországon, és mi is hasonlóan kezdtük. A nagyok aztán legyőzték a kicsiket, de mi valahogy megmaradtunk. Betöltünk egy piaci rést, ahol talán az igényesség a jelszó, a testre szabott ruha. Mert, valljuk be őszintén, a nagy ruhaboltokban nem testre szabott ruhákat árulnak, hol itt feszül, hol ott lóg, formára igazítani csak az igazi varrónők tudnak. Nekünk az évek során jó kapcsolatot sikerült kialakítani néhány pesti nagykereskedéssel, kínálatunk egy része tőlük származik. Középkategóriás árakon dolgozunk, és hozzuk az elvárt minőséget.
Mivel kicsik vagyunk, fontos, hogy a vevő visszatérjen, márpedig csak az elégedett vevő lesz hálás vevő. Mi nem egy évre adunk ruhát, hanem hosszú távra. Bár mi, nők, akármilyen tartós ruhánk is van, úgyis mindig vágyunk az új ruhaimpulzusokra.
– Mivel érik el, hogy a vásárlóik elégedetten távozzanak?
– Mi még foglalkozunk a vevővel. Úgy gondolom, ez nagyon fontos, a mi szakmánkban ez az alfa és az ómega. Mi csak egy kis butikocska vagyunk, ahol családias hangulatra törekszünk. Mindenkivel ugyanolyan odafigyeléssel foglalkozunk. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a vásárlók igénylik a figyelmességet. Hogy jól végezzük-e a dolgunkat: azt már nem az én tisztem megítélni. Ugyanakkor ki merem jelenteni, hogy tiszta szívvel és nagy szeretettel dolgozunk.
– Ma már senki nem dolgozik saját kútfőből. Hogyan működik a „saját elképzelés” megvalósítása?
– Mi tiszteljük a vevők igényeit. A hölgyek többnyire hoznak magukkal vagy mutatnak egy fényképet, és azt mondják: valami hasonlót szeretnék. Ebből később ki tudunk indulni. Mi még tiszteljük az anyagokat, tudjuk, hogy mi az a szatén vagy a tweed, rengetegfajta textíliával dolgozunk, például gyönyörű csipkéink vannak. Odafigyelünk a minőségre, így az árak itt is középkategóriásak. Mindig arra törekszünk, hogy a ruha tetszetős és szép legyen, és passzoljon a vevő alakjára.
A megrendelő először kiválasztja az anyagot, majd a varrónő méretet vesz. Minálunk – mint a régi időkben –, próba is van. Plusz mielőtt a kliens szép selyempapírban elviszi a ruhát, még egyszer felpróbálja, és ha szükséges némi igazítás, akkor azt helyben elvégezzük.
– Melyik korosztály érdeklődik a varratás iránt?
– Az idősebbek, de a fiatalabbak is. A fiataloknak gyakran megtetszik egy menő modell, pénztárcájuk azonban határt szab a vágyaiknak, nem tudják megrendelni. Ezért betérnek hozzánk, s nálunk levarratják az „álomruhát”. Az idősebbek többnyire nem konkrét elképzeléssel jönnek, inkább együtt megtanácskozzuk, milyen is legyen az a ruha. Ha pedig a készruháinkból választanak, azokat is méretre igazítjuk: amiért nem számolunk felárat. Változik a világ, manapság már az örömanyák sziluettje is karcsú – ám valamiért az örömanyakosztümök 42-es és nagyobb méretben készülnek.
– Mennyire mérvadó a konfekcióméret?
– A fiataloknál az S-es és M-es méretű ruhákkal nincs gond. Az idősebb hölgyeknél már méretigazításra van szükség. Hol itt, hol ott kell becsípni a ruhából, s ettől áll úgy, mintha rájuk öntötték volna.
– Kevesen bírták cérnával az elmúlt évtizedekben. Mi a titka a hosszú fennállásuknak?
– Talán a filozófiánk, hogy mi vagyunk a vásárlókért, s nem pedig fordítva! És az, hogy mi még az időtálló eleganciát részesítjük előnyben. Nagyon fontos, hogy nem szabad feladni! Egy vállalkozásban mindig vannak hullámvölgyek, nehezebb időszakok, ezeket át kell vészelni. A türelem, kitartás eddig rózsát termett.
– Mi minden változott meg a szakmában az elmúlt évtizedek alatt?
– Túlkínálat van, ezért a vevő néha türelmetlen. Befutottak a különféle internetes áruházak. Kitágult a világ. Betört a piacra a „fast fashion”, és mindent vitt. Ám az „egyszer felveszem ruhát”, többször nem is tudom felvenni, mert feslik a varrás, szöszöl a cérna. Nem baj persze, mert már hívogat az újabb modell. Ám az még silányabb, de nem baj, mert milyen olcsó, csak pár euróba kerül! Mostanra elhatalmasodott a minőségtelen áru előnyben részesítése a vásárlók körében. A kilencvenes évek elejének árukínálatát össze sem lehet hasonlítani napjaink dömpingjével. Régen kevesebb volt a ruha, és voltak még örökös darabok.
– Tavaly márciusban jöttek az első komoly intézkedések a koronavírus-járvány kapcsán. Hirtelen minden boltot be kellett zárni. Miként érintette ez önöket?
– Akkor még azt hittük, hogy másfél hónapnyi szigor után majd szépen, lassan minden visszatér a régi kerékvágásba, és folytathatjuk megszokott életünket. Az államtól is kaptunk egy kis támogatást, ezért nem estünk kétségbe. De a Pesti Divat főleg alkalmi ruhákat árusít, és ilyet próba nélkül nem vesz meg az ember lánya. Kizárt dolog, hogy bárki csak úgy, ránézésre ruhát vegyen nálunk. És mi titokban sem engedtük meg a ruhapróbát. Így körülbelül két hétig nyitva voltunk, de mégsem. A vásárlók ugyanis nem jöttek. Ráadásul a rendezvényeket is eltörölték, ezért nem igazán volt szükség alkalmi ruhára. Tavaly a farsangi időszak még szerencsésen lezajlott – viszont utána minden rendezvény és esemény elmaradt. Húsvét után mindig sok esküvő és születésnapi összejövetel volt, majd ősszel megkezdődtek a szalagavatók. Katalin után egymást követték a bálok, év vége felé a céges bulik, majd a szilveszteri partik. Ezeket mind-mind törölték. Csupán néhány esküvőnk volt a nyáron. Aztán vége, akár le is húzhattuk volna a redőnyt.
Őszre bevásároltunk estélyi ruhákból, mivel azt reméltük, hogy a szalagavatókat csak-csak megtartják. Ezek a ruhák most ott lógnak az üzletben a karfákon. Sokan emlegetik, hogy majd nyáron, ha a vírushelyzet megengedi, pótszalagavatót szerveznek. Ám ha lesz is ilyen, az már nyáron lesz, egy másik évszakban. Oda nem kellenek majd a földig érő ruhák.
– Két aktív varrónőjük van. Tudnak nekik most munkát biztosítani?
– Tavaly decemberig tudtak dolgozni. Ők most a gyerekekkel otthon vannak. A Pesti Divaton kívül van egy másik ruhaboltunk az Amnesia, amely hétköznapi viseletet kínál a vevőknek. A lezárások után ide már hamarabb bejöttek a hölgyek, bár igazából mást sem kerestek, mint pólókat és szabadidőszetteket. Ha ez a másik bolt nem lett volna, el kellett volna bocsátani az alkalmazottakat, mert nem tudnánk se munkát, se fizetést biztosítani nekik. Most megint nem tudjuk, hogy mikor nyithatunk ki. A téli áru ránk öregszik, a szép pulóvereink nem keltek el.
– Mit gondol, meddig tudják még fenntartani a boltjaikat?
– Megmondom őszintén, hogy nem sokáig. A vírushelyzet keresztülhúzta a számításainkat. Múltunk van, patinás, de nem lesz jövőnk! Ki merem jelenteni, ha az üzlethelyiségeink nem lettek volna saját tulajdonban, már fel kellett volna adni a vállalkozásunkat. Egy ideje már csak a tartalékokból élünk. (Fotó: Dömötör Ede)
