„Áh, én nem igazán nézek animéket” – vágtam rá annak idején, amikor az egyik barátnőm a kedvenc japán animációs sorozatának sztoriját ecsetelte. Ehhez képest nem telt bele sok év, hogy arra eszméljek: a budapesti MondoCon anime és manga tematikájú rendezvény rendszeres látogatója vagyok. Na de kezdjük a legelején.
Kiskoromban – mint a legtöbb kortársam – én is néztem a Pokémont, mégsem mélyedtem el soha a japán animációk világában. Fantasyrajongóként ugyan a „csodavilág” mindig is a részem volt, viszont nem értettem, hogyan képesek felnőtt emberek extázisba esni „rajzfilmek” miatt. Később, az egyetemen aztán több animerajongó baráttal is összesodort az élet, s egy egészen különleges kultúra – a Távol-Kelet fantáziavilága – nyílt meg előttem.
Egy gyűrűvel kezdődött
– De menő a gyűrűd! – dicsértem meg egyszer az egyik csoporttársam különleges kiegészítőjét, míg vártuk, hogy az óránk elkezdődjön.
– Képzeld, ugyanilyen gyűrűje van a kedvenc animém főszereplőjének – felelte mosolyogva, mire az egyik csoporttársunk (aki szintén odavolt az animékért) rögtön bekapcsolódott a beszélgetésbe. Olyan lelkesen kezdték el firtatni a témát, hogy mi, kívülállók teljesen „elvesztettük” őket.
– Ja, azokról a kínai mesékről beszéltek, ugye? – szólt közbe egy harmadik diák, mire a lányok kórusban vágták rá:
– Japán! Különben meg nem is mese…
A mangák jellegzetessége, hogy „ázsiai módra” hátulról előre lapozva, a képkockák pedig a szövegbuborékokkal együtt visszafelé, azaz jobbról balra olvasandóak. A bennük található rajzok általában fekete-fehérek.
De akkor mi is az anime?
Idén nagyot robbant az európai mozikban a japán Walt Disney-ként is emlegetett Mijazaki Hajao legújabb, Oscar-díjat nyert animációs filmje, A fiú és a szürke gém. A rendező Chihiro szellemországban című alkotása – amely annak idején szintén Oscar-díjat kapott – pedig még a Titanicot is lekörözte, s Japánban a legnagyobb bevételt hozó film lett. Na de mit érdemes tudni erről a műfajról?
Az anime szó a rajzfilm általános megnevezése Japánban, s az angol „animation”, azaz animáció szóból ered. Az élőszereplős filmekhez és sorozatokhoz hasonlóan több műfajban készítik őket, ezáltal több korosztályt képesek velük megszólítani. Vannak például akció, kaland, fantasy, horror, dráma, gyermekmese, komédia, romantika, illetve pornográf műfajba tartozó animék. Ezeket az alkotásokat sokszor mangákból – azaz japán képregényekből – vagy regényekből adaptálják.
Azok a sokatmondó animeszemek
Az animék ismérve, hogy sajátos kifejezőeszközzel rendelkeznek. (Léteznek kínai animációk, amelyek hasonló stílusúak: ezeket donghuáknak, a koreai változatot pedig aeninek nevezik.) Az animefigurák leghangsúlyosabb külső jegye a szem: annak mérete és formája sok mindent elárul a karakter motivációjáról.
Míg a pozitív szereplők hatalmas, kerek, ártatlanságot sugárzó szempárt kapnak az alkotóktól, addig a „gonoszok” kisebbet, keskenyebbet. Jellegzetes – és a laikusok számára rendkívül szokatlan – kifejezőelem még, hogy a nyugtalan karakterek homlokán hirtelen megjelenik egy kereszt alakú lüktető ér, kínos helyzetek esetén pedig felbukkan egy hatalmas izzadságcsepp. A karakterek orra és szája általában pici és kidolgozatlan marad. A szereplők hajszíne ugyanakkor rendkívül széles skálán mozog: a természetes színektől kezdve – mint a barna vagy a fekete – az extrém lilákig, kékekig, zöldekig mindenféle hajkoronával találkozhatunk.
Bár az animekarakterek külsőleg főként európai jegyekkel rendelkeznek, vannak alkotások, amelyek teátrális gesztusaikat a hagyományos japán színjátszásból merítik. Az animék különlegessége ezenkívül az állókép, amelyet drámai jelenetek során alkalmaznak a készítők. Ezt a technikát egyébként olyan sikeres filmekben is felfedezhetjük, mint a legendás Mátrix.
A borús történelem visszaköszön
Az animék egyik sajátos formája a második világháborút követő, zaklatott lelkivilágú Japánban alakult ki. Számos, főként korai műben figyelhető meg az atombomba gomolygó felhője; a stílust gyakorta átitatja a fokozott borúlátás és a sötét jövőkép. (Kifejezve mindezzel, hogy a nukleáris csapás traumája mélyen beépült a japán társadalom tudatába.) Tezuka Oszamu, aki szintén hasonló témában alkotott, fekete-fehér képregényeinek jegyeit gyakorta ültette át animációs filmjeibe is. Ezáltal egy egészen különleges és egyedi rajzstílus született meg akkoriban. A japán animáció ekkor vált el stílusában is jelentősen az amerikaitól.
A MondoCon és társai
Szerkesztőségünkben egy-egy ebédszünet alatt nagyon sok témát boncolgatunk: az időjárástól gyakran akár mély, filozófiai dilemmákig is eljutunk. Ez akkor sem volt másképp, amikor egy alkalommal a hétvégi programomról, a MondoConról kezdtem mesélni.
„Ez egy animés, mangás rendezvény mindenféle színes programmal és standdal” – magyaráztam a lányoknak. „Negyedévenként rendezik meg. Aki szeretne, be is öltözhet a kedvenc karakterének, és jelmez-, azaz cosplayversenyekre is jelentkezhet…”
A MondoCont 2005 óta rendezik meg évről évre Budapesten. Tematikája főként az anime, a manga, a K-pop (koreai popzene – a szerk. megj.), valamint a társasjátékok köré épül. A rajongókat a felállított standok mellett különféle programok várják, köztük tánc-, rajz- és cosplayversenyek. Szlovákiában hasonló esemény a pozsonyi AnimeSHOW, Csehországban pedig a brünni Animefest.
A MondoConon mindig szívmelengető érzés látni és átélni, ahogy ismeretlen emberek régi ismerősökként üdvözlik egymást. Ilyenkor akaratlanul is eszembe jut egy mondat, amit már nem is emlékszem, hol hallottam, de valahogy így hangzott: „Ne ítélj el valakit csak azért, mert rajong valamiért, hiszen sosem tudhatod, hogy nem ennek köszönheti-e azt, hogy most itt van…” Sokak számára talán túl erősnek érződhetnek ezek a szavak egy ennyire komolytalannak tűnő téma kapcsán. A közösségi élmény, a valahová való tartozás érzése azonban rengeteg erőt adhat az emberek számára – bevallom, én sem vagyok ezzel másként. Jó érzés látni, hogy a rajongók a közösségen belül megbíznak egymásban, és biztonságban érzik magukat együtt.
A con egyébként gyakran már azelőtt elkezdődik, hogy az emberek megérkeznének a helyszínre. A rendezvény ideje alatt a metrókat elárasztó animelányok és -fiúk látványa eléggé szürreális élmény lehet a kívülállóknak. Budapesten emellett szinte minden újságárusnál kapható a havonta megjelenő Mondo magazin is, melyből legutóbb én is beszereztem egyet, hogy a hazafelé tartó vonatúton izgalmas cikkeket olvashassak az animevilágról.
A MondoConon is hasonlóan öltöznek be kedvenc karaktereiknek a rajongók
Miért jó az anime?
– Na és mit szerettek az animékben? – teszi fel a kérdést két kanál leves között mosolygós lapmenedzserünk nekem és a szintén animerajongó lektorunknak. (Hogy hányszor kérdeztem ezt én is annak idején a többiektől!)
– Mert más – csúszik ki a számon az első gondolat. – Mert teljesen különbözik azoktól a történetektől (az általános sablonoktól és fordulatoktól), amelyekhez hozzászoktunk. Az animék újat mutatnak, és kiszakítanak a megszokottból – fejtegetem.
Összességében azt hiszem, ugyanaz a szabály érvényes az animékre, mint a könyvekre: mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. Persze a szokványos történeteket is szeretem (időről időre jó érzés „hazatérni” hozzájuk), de ugyanúgy jólesik elkalandozni az ismeretlen, távoli kultúrákba is, s tágítani a látókörömet. Mindehhez pedig csak hab a tortán az a szeretetteljes közösség, amely az animék világához jár.
