Aki azt mondja, soha nem fog feltenni a gyerekéről képet az internetre, végül annak is sikerül egyet posztolnia (posztol = közzétesz).

Egyre inkább terjed a módi, hogy az anyukák megannyi képet posztolnak a gyermekükről. Miután megszületett a várva várt baba, rögtön meg is örökítik. Nem egy, legalább száz fotón. Itt egy fotó, ott egy fotó, ez az első alvás, aztán itt az első mosoly, majd jöhetnek a különféle grimaszok és anyukás szelfik. Régen volt két fotó, és mindenki megnézhette a gyereket élőben, séta közben vagy a babalátogatón, aztán slussz-passz. Most még szóba sem kell állni senkivel, hogy megnézzük a gyerekét. Ő maga mutogatja mindenkinek a világhálón. De mégis miért? Miért teszi oly sok anya közszemlére a gyerekét?

Jó a média és a közösségi háló, csak van egy fontos szabály: tudni kell használni! Szuper dolog az, hogy meg tudjuk mutatni a távol élő rokonoknak és barátoknak a gyereket. Azonban mindezt privát üzenetben is megtehetjük. A posztoló kismamák célközönsége mégis maga a nagyvilág. Tessék, nézzétek meg, én jó anya vagyok, és ilyen csodaszép a gyerekem. Fitt vagyok, fogyózok, sétálok, boldog vagyok, 3 hónapos a kis nyuszi, 3,5 hónapos, négy, és így tovább.

Természetesen mindenki örül, ha lát egy-két képet egy cuki gyerekről, az ember szíve megtelik szeretettel, csak aztán jön még vagy 150 egyforma fotó. Unalmassá, teljesen hétköznapivá válik mindez. Ráadásul a gyerek úgy nő fel, hogy ő saját maga nem is tudja, ki mindenki látta a himbilimbijét.

Egy friss ohiói kutatás során kimutatták, hogy ezeknek az anyáknak sikerélményre, visszaigazolásra van szükségük. Egyszerűen elismerésre vágynak. Azt akarják, hogy visszaigazolják őket abban, amit csinálnak, és hogy amit csinálnak, azt jól csinálják.

Persze nem azt akarják mondani, hogy a Facebook és a különféle közösségi oldalak nincsenek az anyák segítségére, mert igenis számos fórumot, tanácsot és segítséget találhatnak azok, akik a megfelelő platform szolgáltatásait veszik igénybe. Azt viszont, hogy az anya tényleg ebből akarja megtudni, hogy jól csinálja-e azt, ami csinál, és hogy csak erre a véleményre hagyatkozzon, azt kétkedően fogadják, és elég merész dolognak tartják.

Igazuk van? Vagy tévednek? Ön mit gondol?

Derzsi Bernadett

Új Nő csapata
Posztoló kismamák
forrás: metro.co.uk
Cookies