Imádkozni bárhol lehet, de a pozbai Szentkútnál elmondott ima mintha különleges jelentőséggel, erővel bírna. Egy olyan helyről beszélünk, ahol csodálatos dolgok történtek és történnek a mai napig. Napjainkban zarándokok ezrei látogatnak el ide imádkozni, lecsendesülni – vagy csak megpihentetni fáradt lelküket.
A pozbai Szentkút gyógyító erejéről nem egy, hanem rengeteg történet tesz tanúbizonyságot. A zarándokhely történetéről és a csodálatos gyógyulásokról Hitka Szerént (83, Pozba) kérdeztük, aki hosszú évekig sekrestyésként tevékenykedett itt, és saját bőrén is megtapasztalta a Szűzanya közbenjárását... (© Fotó: Cséfalvay Á. András)
– Mikor kezdődött a Szentkút története?
– Az első írásos említése egészen az 1300-as évekből származik, ám mint zarándokhelyről csupán a 18. századból találhatók róla feljegyzések. Abban az időben a nyári egyházi ünnepek alkalmával a papok és a falusi tanítók kezdeményezésére búcsújárásokat szerveztek a római katolikus hívők számára. Pozba községéhez közel fekszik a máriacsaládi kegyhely, amely rendszeresen zarándokutak célpontja volt. A zarándokok útja a pozbai erdőn keresztül vezetett, ahol gyakorta megpihentek, és a forrás vizével oltották szomjukat. A legenda úgy tartja, hogy a környék pásztorai jártak felfrissülni a forráshoz, akik gyakran láttak abban fürdeni egy fehér galambot. Egyikük, akinek volt egy vak leánya, vitt haza a vízből, és a gyermek visszanyerte a látását. Mikor erről hírt vittek a helyi földesúrnak, az kinevette őket, és azt mondta, csak akkor hiszi el mindezt, ha a vak lova is meggyógyul.
Az emberek megmosták a vízzel a ló szemét, és az visszanyerte a látását – ám abban a pillanatban megvakult a gazdája. Úgy tartják, hogy ekkor fedezték fel a víz csodatévő erejét, amely gyógyír volt minden testi bajra. A följegyzések szerint Zlatnyanszky János újbarsi plébános édesanyja is itt nyerte vissza a látását.
– Hogyan vált a Szentkút zarándokhellyé?
– Kezdetben a máriacsalád-pusztai pálos rendi kolostor és templom vonzotta a zarándokokat. Egy hatalmas, barokk stílusban készült épületegyüttesről van szó, amelyben a szerzetesek 262 évig tevékenykedtek, mígnem II. József rendelkezésére el kellett hagyniuk a kolostort. Az a hír járja, hogy a Szentkútnál néhány katona tíz szerzetessel végzett, akiknek a vére világít az éjszakában. A templomot aztán villámcsapás érte, melynek következtében az egész épületegyüttes leégett. A falakon szebbnél szebb képek díszelegtek, melyek közül némelyik csodával határos módon túlélte a tűzvészt. Ám ezután sem a templomot, sem pedig a kolostort nem újították fel, így a fennmaradt festmények a természet viszonytagságainak kitéve csak tovább rongálódtak. Mindezek után a búcsúsok új úti célja a Szentkút lett. 1869-ben volt először szentmise a Nagysallóból származó Répás Jánosné kérésére, aki csodálatos módon szintén itt, a csodatévő forrás segítségével gyógyult meg súlyos szembetegségéből.
– Hogy nézett ki régen a búcsújárás?
– A pozbai Szentkút híre közismert volt a Nyitra vármegyei falvak lakói körében, s a pozbai búcsú napján, pünkösd vasárnapján minden évben zarándokutat szerveztek ide. Régen a falubéliek már tavasszal nagy készülődésbe kezdtek, hogy mire a búcsúsok ideérnek, már minden kész legyen a fogadásukra. Ezt úgy kell elképzelni, hogy azok a családok, akik elszállásolták a búcsúsokat, még a baromfiólakat is kimázolták, hogy minden szép rendben legyen. A búcsúsok szekereken érkeztek, s egy szekéren egyszerre több család is utazott. Minden házigazda büszke volt arra, hogy éppen nála szálltak meg a zarándokok, akik a nagyobb ünnepek alkalmával akár négy napig is ott vendégeskedtek. Persze a családoknál csupán éjszakára húzták meg magukat, hiszen a napot a szent helyen töltötték imával és elcsendesüléssel. A Szűzanya és a pozbai szent forrás mind a mai napig várja a búcsújáró híveket.
– Úgy hallottuk, a forrásvíz gyógyító hatása mellett még más legenda is él a köztudatban...
– Régen a Szentkútnál állt egy körtefa, melynek ágai közt megjelent maga Szűz Mária. Hagyományosan egyetlen kék övvel ábrázolják őt, ám a legenda szerint ekkor két darab kék öv volt a derekára kötve. A Szűzanya egy leánynak jelent meg, aki nemcsak látta, hanem hallotta is őt. Elmondása szerint azt üzente, hogy az emberiségnek rengeteg imára lesz szüksége, mivel nagyon sok rossz jön a világra.
A szóban forgó körtefát később egy hatalmas szélvész eltörte, s a törzséből egy szobrász Szűz Mária-szobrot készített. Ennek a szobornak az a sajátossága, hogy a Szűzanyát térdelve ábrázolja – ilyenből csupán nyolc darab van az egész világon.
– Milyen emlékek kötik ehhez a helyhez?
– Nehéz szavakba önteni, hogy mit is jelent számomra ez a kegyhely. Hosszú éveken keresztül láttam el a sekrestyési feladatokat, így rengeteg időt töltöttem itt. A sekrestyés az a személy, aki elrakja a szertartás után kint hagyott kelyheket és ruhákat. Az én esetemben ez a feladatkör kiterjedt a kápolnák takarítására, illetve a Szentkút területének rendben tartására is. Ám nemcsak egymagam végeztem ezeket a feladatokat: mindig többen jártunk ide, s a munkálatok után az időt imádsággal és beszélgetéssel töltöttük. Gyakran ilyenkor is jöttek a kíváncsiskodók, akik bejárták az egész területet, s a kápolnáknál meg-megállva csendesen imádkoztak. Jó néhány olyan esetre emlékszem, amikor szóba elegyedtek velünk, és arra kértek, hogy meséljük el a szent hely történetét. Általában én meséltem, aminek híre is ment, ezért később egyre többen kerestek fel.
– Ismer olyan történeteket, amelyek alátámasztják a forrásvíz gyógyító erejét?
– Volt egy hölgy, aki – miután hallott a víz csodatévő erejéről – szintén kipróbálta azt. A szemorvosa a következő kivizsgáláskor azt gondolta, hogy biztosan másik szakemberhez fordult, ám az asszony elmesélte, hogy a szentkúti forrásból származó vízzel ápolta a szemét. Az orvos nem győzött álmélkodni, hiszen jól ismerte betege korábbi állapotát. További példaként hozhatom fel azt a házaspárt, amely rendszeresen látogatta a kegyhelyet. Egyik alkalommal a férj nem akart elmenni, mivel csúnyán begyulladt a szeme. Felesége azonban meggyőzte, hogy mindenképp utazzanak el, mivel az utazási iroda nem téríti vissza a befizetett költségeket. A látogatás végére a férj teljesen helyrejött, a gyulladás elmúlt. Ezekben a gyógyulástörténetekben a víz játszott fő szerepet, ám voltak olyan esetek, amikor az ima és a hit segített.
– Tudna ilyen történetet is mesélni?
– Van egy férfi, aki már régóta rendszeres látogatója a kegyhelynek. Az itt-tartózkodásai alkalmával mindig körbejárja a helyet, majd az egyik kápolnánál imádkozik. Egyik ilyen alkalommal odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy nem érez-e valamit. Mert ha az ember ezen a helyen őszinte imádságba kezd, megtapasztalhatja a csodát – mintha egy fuvallat ölelné át, majd illanna el a feje felett. A férfi elmondta, hogy ezt a valamit már évekkel ezelőtt érezte. Vastagbélrákban szenvedett, amikor a fia elküldte őt imádkozni a Szűz Máriához. Így is tett: imádkozott, elmesélt mindent, ami a szívét nyomta. Később a műtéte sikeres volt, meggyógyult, és azóta hetente jár a kegyhelyre, mert úgy véli, minden alkalommal meg kell köszönnie a Szűzanya közbenjárását. A másik történet egy asszonyról szól, akinek súlyos betegség miatt kórházba került az édesanyja. Az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, így elhatározta, hogy elmegy a Szentkúthoz, és ott fog érte imádkozni. Félt, hogy mire hazaér, édesanyja már nem lesz életben, de akkor is meg akart minden tőle telhetőt próbálni. Egy hetet töltött itt, minden nap fohászkodott, hogy csoda történjen.
S a csoda meg is történt: hiszen amikor hazaért, a kilencvenhárom éves édesanyját a konyhában találta, ott sürgött-forgott! Az idős nő ezután még másfél évet élt, majd álmában érte a halál. Lánya, amikor csak teheti, eljön ide, és hálát ad, amiért édesanyja egy percet sem szenvedett.
– Ön is megtapasztalta a csodát?
– Évekkel ezelőtt ideggyulladást diagnosztizáltak mindkét lábamban. Az orvosok mindenféle gyógymódot kipróbáltak, de semmi sem javított az állapotomon. A betegség annyira elhatalmasodott rajtam, hogy nem voltam képes sem ülni, sem járni. Lényegében ágyhoz voltam kötve, de még ez sem akadályozhatott meg abban, hogy elvégezzem a teendőimet. Megkértem a fiamat, hogy vigyen el a Szentkúthoz. Nehezemre esett a járás, hiszen fájdalmaim voltak, de amikor odaértem, könnyekben törtem ki, és hálát adtam azért, hogy ott lehetek. Az asszonyok elvégeztek minden munkát, megtisztították a vázákat, kitették a terítőket – én csupán irányítottam őket. Később már felálltam, és sétálni kezdtem. Mire a teendők végére értünk, én úgy jártam-keltem, mint a diagnózis előtt! Amikor rádöbbentem, hogy már nem fáj a lábam, zokogni kezdtem, és megköszöntem a Szűzanyának, hogy meghallgatta imámat, és megsegített. Mert az ima és a hely varázslatos hangulata, annak szentsége az, ami újra talpra állított. Már nyolcvanhárom éves vagyok, de azóta sincs okom panaszra!
– Jelenleg hogy néz ki a zarándokhely?
– Napjainkra a forrást már befedték, de az idelátogatók könnyedén odajutak a vízhez. A forrás mellett egy kápolna található, amely még 1925-ben épült a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére. A kápolnába misézőoltárt építettek, a falakat pedig szentek képei díszítik. Az évek során különböző márványtáblákat helyeztek ki, amelyek a meggyógyult hívők köszönetét fejezik ki. Nem messze van egy újabb, kisebb toronnyal ellátott kápolna is. A két kápolna között egy barlangszerű mélyedés helyezkedik el, amelyben egy, a Fájdalmas Szűzanyáról készült szobor kapott helyet. A barlangot úgy hozták létre, hogy a lourdes-i Szűz Mária barlangjának hangulatát idézze fel. A barlangkápolna felett egy kőkeresztet helyeztek el. A völgy egyik felén keresztutat láthatunk, ahol kis méretű képeken ábrázolják Jézus Krisztus szenvedését.
A zarándokok számára padsorokat alakítottak ki, ahol a hosszú út után megpihenhetnek. Tavasszal és nyáron itt a legszebb, amikor a fák zöldellő leveleikkel ágaskodnak az ég felé, árnyékot adva az erős napfénytől.
– Miért járnak ide az emberek? Mit ad nekik ez a hely?
– Elsősorban imádkozni jönnek. Az ember társas lény, de keresi a nyugalmat és a lelki békét. Aki ide ellátogat, lehetőséget kap arra, hogy kicsit elcsendesüljön és megnyugodjon. A friss levegő és a természet közelsége pozitívan hat a testre és a lélekre egyaránt. Imádkozni lehet bárhol, de az itt elmondott ima mintha különleges jelentőséggel bírna...
A szentmiséket a besei plébános celebrálja szlovák nyelven, magyar nyelvűt pedig évente két alkalommal tartanak: pünkösdkor és a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepén, szeptember 15-én. Ezenkívül többféle zarándoklatot is szerveznek, ilyen például a zarándoklat a motorkerékpárosokért, a családokért, a betegségben szenvedőkért, az idősekért, továbbá az egészségügyben dolgozókért és a fegyveres erőkért. Az ide ellátogatók békességre lelhetnek, és átélhetik a testi és lelki felüdülést.
