Ma minden hamisítvány, a replikák korát éljük. A márkás táskát, cipőt, órát, ruhát és sportruházatot, a kölnit, az ékszereket, még a telefonokat is hamisítják. Vajon mi az oka, hogy ennyire nagy divat hamisítványt vásárolni? Talán, mert az eredeti drága, és mindenki szeret olcsón vásárolni?!
Tény, hogy a hamisítványgyártás ma már külön „iparág”. Honkongban például olyan óriási méreteket öltött a „copymánia”, hogy már a környezetet veszélyezteti. A nők ugyanis a tengerparton széthagyják ezeket a hamis, műanyag táskákat. A környezetvédők azért könyörögnek, hogy legalább olyan copykat vegyünk, amelyek vászonból vagy bőrből készülnek, mert azok lebomlanak, ellentétben a műanyaggal. Honkongban olyan olcsók a hamis LV táskák, hogy akár minden áldott nap másikat vehetnek a nők, és a régit (mivel semmi értéke) azonnal el is dobják.
Az eredeti és a hamis táskát sokszor nem is olyan egyszerű megkülönböztetni... (© handbags.lovetoknow.com)
A legtöbbet hamisított márka az egész világon a Louis Vuitton, amelynek például a monogramos „ALMA” táskáját, azaz annak copyját fillérekért megvehetjük az utcai árusoktól. Nagyon hosszú ideig rendkívül silány minőségben gyártották a hamis táskákat. A kidolgozás amatőr volt, és elnagyolt, a belső kiképzés pedig szörnyűséges. Aztán eltelt pár év, és mára szinte az összes márkát hamisítják, és a hamisítványokat különféle árkategóriában és minőségben kínálják – még az interneten is, az erre szakosodott webáruházakban.
Lehet kapni Louis Vuitton táskát 30 $-ért, de ugyanezt kiváló minőségben 250-300 $-ért is! Ezért a pénzért tényleg minőségi „copyt” lehet vásárolni: ”kiköpött mását” az eredetinek. Hasonló vászonból, már kidolgozott belsővel, monogramos zipzárral, márkázott zacskóban és dobozban. Az eredeti LV monogramos Alma táska (most maradjunk az első példánknál) 180 000 Ft Pesten az Andrássy úti márkaüzletben, vagyis majdnem 1000$ a mai árfolyamon. A különbség tehát a legjobb minőségű hamisítvány esetében kb.700 $, azaz kb.120 000 Ft. Ezt levezetve talán már nem csodálkozunk, hogy annyi hamisítvány szaladgál az utcán – márkát éhező világunkban.
Pedig egy „jó” hamisítvány áráért, azaz száz euróért már szép és jó minőségű táskát vásárolhatunk. Viszont a világmárkák olyan agresszívan reklámozzák magukat, hogy tényleg elhisszük nekik: Louis Vuitton nélkül nem élet az élet, vagy nincs igazi élet, vagy nem lehetünk elegánsak.
Ehhez jön még az „odatartozás” illúziója, a végtelen sznobizmusé, hogy mi is a kiválasztottak közé számítunk, akik ezeket a kiválasztott, elit táskákat birtokolják. A magazinok csupa híresség, popdíva kezében mutogatják ezeket a holmikat – így aztán rengeteg utánzójuk akad.
Komoly újságok újabban már arról is cikkeznek, hogy a márkák saját maguk hamisítják, hogy így pótolják a kiesett bevételeiket. A bűnöst szerintem nem csupán az utcán kell keresni. A nagy márkák is ludasak az egész jelenségben. A márkás cégek, amelyek a tradíció és a különleges minőség, egyedi, kézzel gyártott termékek garanciáját ígérik, sajnos nem tudtak ellenállni a még nagyobb, még hatalmasabb profit kísértésének. Terjeszkedni kezdtek, és ma már óriási mennyiségben gyártanak olyan piacokra, mint például az Amerikai Egyesült Államok. Ezért aztán sok „francia vagy olasz műhelyben gyártott, egyedi kézműves” termékként meghirdetett táska vagy cipő Ázsia valamely távoli szegletében készül. Az alapanyagok, a szabásminták és a szaktudás kikerültek a bérmunkát végző országokba, ahol szinte azonnal beindult – a vágyott márkatermék hamisítása.
A legfőbb ok: a világméretű dömpinggyártás ellenére a márkás termékek ára elérhetetlenül magas maradt. Ma is olyan sok pénzért árulják ezeket a márkás táskákat, kendőket és cipőket, amennyit a különleges, kis mennyiségben gyártott kézműves termékekért fizettük még nem is olyan régen. A márkás termékekhez akkoriban nem juthatott hozzá mindenki. (Csak a pénzesek és kiválasztottak.)
Ebben láthatunk elítélhető elitizmust is, de ez adta meg egy-egy márkás termék értékét – és annak illúzióját, hogy a tulajdonosuk egyedi terméket birtokol. Egy-egy LV táskát mint örökölhető „műtárgyat” – mint egy festményt vagy szobrot – hagyott az anya a lányára. Generációk adták át egymásnak a családban a márkás órát vagy a különleges Tiffany ékszert.
Ennek az egyediségnek, a különlegességnek az illúziója tűnt el végleg az iparszerű gyártással, a márkák világméretű terjeszkedésével, a profitéhséggel – na és persze a hamisítással.
A Hermés híres Birkin táskáját ma már olyan elképesztő minőségben hamisítják, hogy lassan nem is értjük, ki fizeti meg még mindig azt a bizonyos 4 500 eurós árat, hogy feliratkozzon a várakozó listára, és esetleg egy év múlva megkapja a megfelelő színűt – talán!
Mindenesetre: legyen az jó hamisítvány vagy kevésbé jó, mindenképpen hamis! A copy birtoklása merő illúzió, mert nincs értéke: nincs mögötte minőség és tradíció. Így viszont nem is ér (még érzelmileg sem) számunkra annyit, mintha az eredeti lenne a birtokunkban. Megunjuk, tönkremegy, eldobjuk, és veszünk egy másik „LV” táskát...
Vajda Mályi Zsuzsanna
